A készülődés sebessége felgyorsult. Feri vett egy Nissan Qashqait, s ezzel a csoda paripával fogunk száguldani a sivatagban, hurrá! Gyűltek a holmik az útra: konzervek, zacsis levesek, kekszek, stb. A suliban elkezdtem a gyűjtést, amit az igazgatónőm is lelkesen támogatott, meg a DÖK is. Ceruzákat és tollakat kértem, hogy gyűjtsenek az afrikai gyerekeknek. Sok menekült , migráns gyerek járt a suliba, közülük egy páran tudták, hogy mi a szegénység a nélkülözés. Ők teljesen természetesnek vették, hogy rakjanak egy-egy ceruzát, tollat a dobozba. Azon teljesen megrökönyödtem, mikor az egyik migráns kislány, aki elég zűrös helyről került hozzánk, egy tolltartót tett be a gyűjtődobozba, tele új ceruzákkal. Örült, hogy adhatott más szegény gyereknek. Félrehívtam és elmondtam neki, hogy csak egy ceruzát adjon, a többi legyen az övé, mert neki is szüksége lesz arra. Sok ceruza lesz így is a dobozban. Közben elkezdtem a fishe-t (adatlap) gyártani, vízumkérőlapokat, engedélyeket stb…. Az útlevelünk lejárt, azt is meg kellett csináltatni. Volt fényképezés a suliban. Csináltattam igazolványképet, amit nem kellett kifizetnem, mert a fényképész így járult hozzá a bamakós álomhoz. A logisztikai dolgokat teljes erőből nyomattuk , nagyon fogytak a percek. Attila az Amerikában élő barátjától rendelte meg a GPS-t. Karácsonyra meglesz az is. Közben CB-t is hajtanak a fiúk. A mauritán vízumot – nekem és a Ferinek- Rabatban csináltatjuk meg. Attila felvette a kapcsolatot a rabati Mauritán nagykövetséggel, mondták, hogy menni fog a dolog és várnak január 15-én. A mali vízumot Berlinbe küldtük az ottani nagykövetségre, postai úton, nyomkövetéssel. Nagy volt az izgi, hogy megkapjuk-e időben. Az oltások beadási ideje is eljött. Bedöfték az összes kötelező szúrit. Különösebb mellékhatásról nem számolhatok be. Egy kicsit, olyan izomláz féleséget éreztem, ennyi. A gyógyszeres ládát is feltöltöttem mindenféle jóval, remélem nem lesz rá szükség. Közben a karácsonyra is készülnöm kellett. Nagyon izgatott vagyok, hogy jól sikerüljön a karácsony és azért is, hogy az úttal kapcsolatos teeendőkkel is kész legyek. Minden napra listát írtam, pedig nem szoktam. Nagyon keveset alszom. Lassan összeáll azért minden. A gyerekek itthon maradnak, nekik iskolába kell menniük és nem hiányozhatnak három hetet (szívesen magunkkal vittem volna, de az nagy felelőtlenség lett volna részünkről). Nagyon aggódtam miattuk. Elképzelni sem tudtam, hogy hogy fognak nélkülünk boldogulni. Közvetett felügyeletüket megszerveztük, de maguknak kellett sok mindennel megküzdeniük, amit én nap, mint nap megtettem helyettük. Sokszor a sírás fojtogat miattuk, de most erősnek kellett lennem. Eljött a Karácsony. Amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is telt. Három hét van a rajtig. A tévében aggasztó hírek jöttek Afrikáról. A verseny lefújását kérték a hatóságok. Villám Géza nem enged, a mezőny akkor is megy! Karácsony másnapján elvittük a cuccot Ferihez (rajtszám, szponzor matricák, stb). Hideg hóeséses időben rakták fel a fiúk a matricákat és a rajtszámot. 61-esek lettünk! 🙂 Apukám csak ingatta a fejét, még mindig nem akarta elhinni, hogy megyünk. Anyu erről az egészről még mindig nem akart hallani semmit. Hatalmas jókedv közepette elkészült a “rally” autónk. Este még egy nagy mókázás Feriéknél. Egyeztetések, további feladatok megbeszélése késő éjszakába húzódott el. Reggel indultunk haza.
Innentől kezdve minden napra ezer teendő akadt. A konzervek vásárlása is nagy gonddal történt. Volt minden: káposzta káposztával, ilyen bab babbal, lencse stb…
