Az életem során rá kellett jönnöm, arra, hogy itt a Földön apró kis porszemek vagyunk. Ma ide, holnap máshová fúj a szél. De nem kell félni. Aki átéli ezeket a pillanatokat, aligha akarja élete hátralévő részét egy helyhez ragadva leélni. Amennyi kényelmetlenséggel jár így az élet, az átélt pillanatok mindenért kárpótolnak. Bármi sikerülhet abból, amit megálmodtunk magunknak, csak hinni kell benne, meg magunkba, ami nagyon fontos: akarni kell! Útjaim során ezeket az átélt élményeket próbálom megörökíteni, másoknak átadni.

Sziasztok! Nem tudom hallottatok-e a Budapest-Bamako Nagy Afrikai Futamról?  Ez egy Dakar hagyományokon alapuló KARITATÍV futam Budapestről Bamakóba… Én 2005-ben hallottam erról a flúgos futamról és 2006 telén fertőződtem meg ezzel a  ragályos betegséggel, amiből azóta sem tudtam kigyógyulni. Tudomásom szerint több száz főre tehető a fertőzöttek száma hazánkban, de megjelenése külföldön is terjedőben van. Én a bátyámtól, Feritől kaptam el a fent említett betegséget. Ő az első, 2005-ös Bamakóra jelentkezett a kis családjával, de egy baleset meghiúsította az álmát. (a TV2 kereskedelmi TV társaság kísérte volna végig az útjukat). Ezek után úgy látszott, hogy nála ezek a bamakós tünetek elmúltak, de NEM! Újból és újból kiújultak nála a tünetek. Ilyenkor ábrándozott, tervezgetett és készült arra, hogy a következőre jelentkezzen. 2006 Karácsony másnapját náluk töltöttük. Beszélgetés közben a bamakós téma is előjött. Feri egyenes, nyílt kérdéssel fordult férjem, Attila elé: -Attila, jönnél velem Bamakóba? Attilát a kérdés oly váratlanul érte, hogy egy értelmes igent sem tudott kinyögni. Én bezzeg villámgyorsan rávágtam, hogy én MEGYEK. Köpni-nyelni nem tudtak a jelenlevő szeretetteim. Nagyon elszánt voltam. Tudtam, hogy nincs visszaút ebből, addig nem halok meg, míg meg nem járom ezt az utat. Attila látva az elszántságomat (belegondolt, hogy mi minden várna rám egyedül, nem szívesen engedett volna el), végül valahogy beleadta a derekát. Szerintem abban reménykedett, hogy majd csak ki fogunk gyógyulni ebből az őrületből. ( Bocsi Attila, tévedni emberi dolog! 🙂 Innentől kezdve jött a tervezgetés, a felkészülés, az információ gyűjtés időszaka. Amit csak tudtam elolvastam a rallyról és Afrikáról.

Forrás: http://www.budapestbamako.org

Budapest-Bamako rally

A Budapest-Bamako egy veszélyes, minimál aszisztenciás kaland és tájékozódási verseny. A B2 nem vasárnapi autózás a Pilisben vagy piknik a Városligetben. Itt nincsenek mentő helikopterek, begyűjtő teherautók, idegenvezetők, animátorok vagy tolmácsok. Mindenki a talpraesettségére, a szerencséjére és a felkészültségére számíthat. Bamakon egy dolog biztos: minden bizonytalan. De a kaland erről szól. A Bamako nagy közösségi esemény, ahol esténként a tábortűznél hozzád hasonló őrültekkel oszthatod meg a napi élményeket és a sólet konzerved.

Budapest-Bamako  verseny, 4×4 kaland és túra kategóriában indul. A versenyen magas szintű tájékozódási kaland rally vár az indulókra a világ legszebb tájain. A 4×4 kaland a versenyre nem vágyó offroadosok futama.  A túra kategóriában pedig két ellenfelet kell majd legyőzni: az időt és a távolságot. 9000 kilométer 15 nap alatt.

• We Love Ócskavas – Spirit Kategória

  A Budapest-Bamako 2016 is nevezési díj nélkül várja azokat, akik ipari hulladékkal vágnak neki Afrikának. Trabik, Ladák, Moszkvicsok, Polskik, 30 évnél öregebb, kétkerék meghajtású autók, Velorexek, mentők, tűzoltók díjmentesen jöhetnek.  Mindössze egy emailben kell jelezni az elmeháborodottság fokát.

A kaland folytatódik

• A Dakar egyetlen igazi örököse 2016-ban a Mali kormánnyal született megállapodásnak köszönhetően ismét visszatér Afrikába. A Budapest-Bamako az amatőr autóversenyzők és profi kalandorok éves zarándoklata a fekete kontinensre. A kezdetek óta a mottó változatlan: “BÁRKI, BÁRMIVEL, BÁRHOGY”.

BUDAPEST-BAMAKO 2015 útvonal

2015-ben a verseny és túra kategóriában induló járművek szinte azonos útvonalon teljesítik a távot. A verseny és az extrém túra kategória indulóinak több lesz a földutas, nehéz szakasz, de az esti táborok célpontjai ugyanazok lesznek.

START – BUDAPEST

A futam túra kategóriában két kerék meghajtású autóval is megtehető. Lesznek szakaszok, amiket majd egy picit meg kell kerülni.

EURÓPA

A futam is egy extra hosszú, 4 napos szuper maratoni etappal kezdődik. Versenyfeladatok a magyar és szlovén földutakon lesznek péntek éjjel.

MAROKKÓ

Látványos hegyi utak, cuki berber falvak, sziklás földutak és gyors régi dakar szakaszok jellemzik Marokkót az idén is. A rally történetében először Marrakechben fog éjszakázni a mezőny. Marokkó kemény lesz, de az idei marokkói etapok rövidebbek lesznek, így több időtök marad felfedezésre, megismerésre és a köves földutaktól állandóan széteső autó szerelésére.

MAURITÁNIA

Az idén 5 teljes napot tölt a mezőny ebben a mesés sivatagi országban. Pár új etapvég és néhány kemény sivatagi nap teszi izgalmassá Mauritániát. Aranysárga dűnék, romantikus oázisok és az isteni hátamögöttiség érzése fogja jellemezni Mauritániát az idén is. Új célpont és az új beach party helyszín lesz, Arkeiss, a Banc D’Arguin Nemzeti Parkban. A versenyzők és extrém offroadosok a Zoueratt-Nouadhibou vasút vonal mentén  jutnak el a káprázatos Terjit Oázisba. A nouakchotti kötelező megálló után az ország keleti, füves szavannái fele veszi az irányt a mezőny.

MALI

Három nap kőkemény fekete afrikai nap után érjünk el a fővárost, Bamakot. Maliban visszatért a béke és a demokrácia és vele együtt mi is. A futam történetében először látogatunk el a Félou vízeséshez, visszatérünk Diemaba és a Bambaran Csimpánz rezervátumban ér véget az utolsó előtti etap, ahol a ritka szavannai csimpánzok élnek. További pornyelés és csigolya kínzó autózás után ér a mezőny Bamakoba.

A készülődés sebessége felgyorsult. Feri vett egy Nissan Qashqait, s ezzel a csoda paripával fogunk száguldani a sivatagban, hurrá! Gyűltek a holmik az útra: konzervek, zacsis levesek, kekszek, stb. A suliban elkezdtem a gyűjtést, amit az igazgatónőm is lelkesen támogatott, meg a DÖK is. Ceruzákat és tollakat kértem, hogy gyűjtsenek az afrikai gyerekeknek. Sok menekült , migráns gyerek járt a suliba, közülük egy páran tudták, hogy mi a szegénység a nélkülözés. Ők teljesen természetesnek vették, hogy rakjanak egy-egy ceruzát, tollat a dobozba. Azon teljesen megrökönyödtem, mikor az egyik migráns kislány, aki elég zűrös helyről került hozzánk, egy tolltartót tett be a gyűjtődobozba, tele új ceruzákkal. Örült, hogy adhatott más szegény gyereknek. Félrehívtam és elmondtam neki, hogy csak egy ceruzát adjon, a többi legyen az övé, mert neki is szüksége lesz arra. Sok ceruza lesz így is a dobozban. Közben elkezdtem a fishe-t (adatlap) gyártani, vízumkérőlapokat, engedélyeket stb…. Az útlevelünk lejárt, azt is meg kellett csináltatni. Volt fényképezés a suliban. Csináltattam igazolványképet, amit nem kellett kifizetnem, mert a fényképész így járult hozzá a bamakós álomhoz. A logisztikai dolgokat teljes erőből nyomattuk , nagyon fogytak a percek. Attila az Amerikában élő barátjától rendelte meg a GPS-t. Karácsonyra meglesz az is. Közben CB-t is hajtanak a fiúk. A mauritán vízumot – nekem és a Ferinek- Rabatban csináltatjuk meg. Attila felvette a kapcsolatot a rabati Mauritán nagykövetséggel, mondták, hogy menni fog a dolog és várnak január 15-én. A mali vízumot Berlinbe küldtük az ottani nagykövetségre, postai úton, nyomkövetéssel. Nagy volt az izgi, hogy megkapjuk-e időben. Az oltások beadási ideje is eljött. Bedöfték az összes kötelező szúrit. Különösebb mellékhatásról nem számolhatok be. Egy kicsit, olyan izomláz féleséget éreztem, ennyi. A gyógyszeres ládát is feltöltöttem mindenféle jóval, remélem nem lesz rá szükség. Közben a karácsonyra is készülnöm kellett. Nagyon izgatott vagyok, hogy jól sikerüljön a karácsony és azért is, hogy az úttal kapcsolatos teeendőkkel is kész legyek. Minden napra listát írtam, pedig nem szoktam. Nagyon keveset alszom. Lassan összeáll  azért minden. A gyerekek itthon maradnak, nekik iskolába kell menniük és nem hiányozhatnak három hetet (szívesen magunkkal vittem volna, de az nagy felelőtlenség lett volna részünkről). Nagyon aggódtam miattuk. Elképzelni sem tudtam, hogy hogy fognak nélkülünk boldogulni. Közvetett felügyeletüket megszerveztük, de maguknak kellett sok mindennel megküzdeniük, amit én nap, mint nap megtettem helyettük. Sokszor a sírás fojtogat miattuk, de most erősnek kellett lennem. Eljött a Karácsony. Amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is telt. Három hét van a rajtig. A tévében aggasztó hírek jöttek Afrikáról. A verseny lefújását kérték a hatóságok. Villám Géza nem enged, a mezőny akkor is megy! Karácsony másnapján elvittük a cuccot Ferihez (rajtszám, szponzor matricák, stb). Hideg hóeséses időben rakták fel a fiúk a matricákat és a rajtszámot. 61-esek lettünk! 🙂  Apukám csak ingatta a fejét, még mindig nem akarta elhinni, hogy megyünk. Anyu erről az egészről még mindig nem akart hallani semmit. Hatalmas jókedv közepette elkészült a “rally” autónk. Este még egy nagy mókázás Feriéknél. Egyeztetések, további feladatok megbeszélése késő éjszakába húzódott el. Reggel indultunk haza.

fóliázunk

Innentől kezdve minden napra ezer teendő akadt. A konzervek vásárlása is nagy gonddal történt. Volt minden: káposzta káposztával, ilyen bab babbal, lencse stb…

Egyre lázasabban készültünk Afrikába. Eddig úgy volt, hogy a jó öreg Szamara fog kivinni bennünket a fekete kontinensre. Az idei nyár igencsak forró, úgy látszik, hogy fel akar készíteni bennünket az afrikai melegre… Az a fekete betűs június 13-a is ilyen forróságban telt el, amely majdnem romba döntötte a tervünket. Fáradtan tértem haza, nehéz napom volt ma bent a suliban. Pihentem egy kicsit, s készültem le a szokásos napi futásomra. Erzsitől kaptam egy telefont, hogy anyu rosszul lett és bevitték a kórházba. Kimentem a konyhába, hogy megnézzem az időt. Ekkor érzem, hogy a fürdőszobából benzinszag árad. A meleg meg a bűz az összes ingerküszöb értékemet meghaladta. Még ez is! Benyitok, hát mit látok? Attila a kád felett benzinnel mos le valami autóalkatrészt. Lányos zavarában, megnyitotta az átfolyós gázbojlert. A benzinnek sem kellett több! Közben én puffogva visszamentem, a telefonomért. Egy nagy durranás, puffanás! A konyhából nem láttam mást, mint azt, hogy a fürdőben csupa láng minden, Attila meg bent! Nem is mertem arra gondolni, hogy mi lehet vele, valahol tudtam, hogy vége… ekkor már a tűzgömb jött felém. Egy gondolatra tisztán emlékszem ami megfordult bennem: “Végünk van, ennyi volt az életünk!”  Álltam, dermedtem és vártam, hogy megjelenjek odafent a mennyben, ahol minden jó és szép. Pár perc múlva ráébredtem, hogy itt vagyok a földi életben, itthon vagyok, élek! A gondolataim is rendesen működtek. a következő értelmes  gondolat sor az volt, hogy mi lehet Attilával? Ordítottam, hogy “Attila élsz, mi van veled?!” Ő halál nyugodtan mondta: – Igen, élek! Megégtem! Rettegve pillantottam be. Ott állt, az elképzelt szörnyűség hál’ Istennek nem várt rám. Kijött, hogy a fájó testrészeit bekenje vajjal. (később megtudtuk, hogy ezt tilos égés esetén!) Ekkor lépett be a kisebbik fiúnk Bálint, aki egy pillanat alatt felmérte, hogy itt valami nagy baj történt. Röviden elmondtuk neki, hogy mi történt az elmúlt percekben. Ő rögtön hívta a mentőket. Közben a kádba küldött bennünket. Azt mondták neki, hogy hideg vízzel hűtsük magunkat addig, míg ki nem érnek. Nem kellet sokáig várni, már jöttek is. Férjemet vizsgálták meg először. Mondták, hogy be kell vinni a kórházba. Mondtam, hogy bekísérem én is. Az orvos közölte, hogy nem kell bekísérnem, mert én is megégtem, nekem is mennem kell! A sokktól nem éreztem semmit. A tűzoltók is megérkeztek közben, teljes harci felszerelésben. Sok tennivalójuk nem volt, mert szerencsére semmi nem égett meg. A fürdőszoba ajtó melletti radiátoron volt egy százas zsebkendő, annak a felső teteje olvadt meg. A papírzsebkendők épen sorakoztak a zacskóban. Mennünk kellett a kórházban. A ház előtt nagy volt a káosz. Villogtak a szirénák, zűrzavarosnak látszott minden. Ekkor már erős lüktető fájdalmat éreztem a alsó lábszáraimban. A mentőbe is segítséggel tudtam beszállni. Hűtőzacskókat kaptunk a lábainkra, Attila még a karjára is. Én a csuklómra kaptam, mert egy kis részen ott is kaptam egy kis égést. A Honvédkórház égési osztályára szállítottak minket. Útközben a mentőápoló próbált bennünket jobb kedvre deríteni. Biztosított arról, hogy nekünk nem kell vizitdíjat fizetni, mert égéssérültekre nem vonatkozik. Nagyon “szerencsésnek” éreztem magamat. Megérkeztünk a hipermodern kórházba. Betoltak a kezelőbe bennünket. Az ügyeletes orvos szépen felmérte az állapotunkat. Első és másodfokú égési sérüléseket állapított meg. A műtős fiút elküldték a legközelebbi ellátóhelyre kötszerért és speciális krémért, mert nekik ott és akkor nem volt! Megjegyzem, ügyeletes kórház volt aznap…..  Addig is tettek-vettek körülöttünk, megkaptuk a koktélunkat és vártunk a csodára. A doki jó hangulatban volt (neki nem fájt semmije), sok-sok sztorit osztott meg ott velünk. Lassan megérkezett a kötszer és a kenőcs is. Szépen megkaptuk a külső burkolatot a lábunkra, Attila a karjára is. Szépséges látvány nyújtottunk. Nekem a Macskafogóból bizonyos epizód filmkockái jutottak eszembe mikor magunkra néztem. Kint várt bennünket fiúnk, Baluka. Szegénykém taxival jött utánunk.  Feri is hívott aznap bennünket és letörten hallgatta a lesújtó hírt. Benne is megfordult az a gondolat, hogy ebből nem lesz bamakó. Éjfél körül értünk haza. Ekkor Bálint már beszélt a másik fiúnkkal, Áronnal is. Barátnőjével eléggé kétségbeesetten néztek ránk mikor megláttak. Mivel hűteni kellett a sebeinket elrohantak a közeli éjjel-nappaliba mirelit borsóért. Még tartott az erős fájdalomcsillapító, amit a kórházban kaptunk így megnyugodva feküdtünk le aludni, azzal a felismeréssel, hogy nem is akkora dolog ez a baleset. A következő napok, hetek maga volt a pokol. Járni nem nagyon tudtunk, ha mégis muszáj volt, azt én sírva tettem meg, vagy rongyszőnyegen kúszva. Sebkötözést végig bőgtem, kilátástalannak éreztem mindent. A kánikula, a fájdalom, a tehetetlenség nagyon megviselt. Azt hittem akkor, hogy vége mindennek nem fogok már rendes életet élni többé, Bamakót pedig végleg elfelejthetem. Volt időnk gondolkodni, újragondolni a további életünket. Érdekes módon azon vettük észre magunkat, hogy mindketten terveztük a jövőt, nem akartuk feladni a gyógyulást, nagyon meg akartunk gyógyulni. A tervek közül Bamakó sem tudott kimaradni. Attila az eset után már nyomatékosan biztosított arról, hogy ha meggyógyulunk biztos, hogy megyünk. Feriék is meglátogattak bennünket. Sokkolta őket a látványunk, mert nem számítottak erre. Tehetetlenségükben, döbbenetükben, sajnálatukban elrohantak. Mindent meg akartak tenni értünk. Vettek sárgarépát, mivel az jótékonyan hat a bőrre -mondták. Minden jóval elláttak. Annyira aranyosak voltak. Anyuék elött ezt az egész balesetet titkolni kellett, nehogy  anyut megviselje, és ismét kórházba kerüljön. Nagyon lassan, de nyár végére sokat javultunk. Szeptemberben már dolgozni is tudtam. Anyuék is szép lassan tudomást szereztek erről a balesetről, de akkora már jól voltunk, láttak is bennünket így nem volt miért aggódniuk.

Holnap indulunk. Úgy érzem, sehol sem tartok (ez az érzés az utolsó pillanatig bennem volt). Indulás előtti utolsó munkanapomon bementem dolgozni, de egy percig sem tudtam koncentrálni. Az összegyűjtött ceruzákat, becsomagoltam, kaptam még sulis pólókat, kiadványt a suliról. Elköszöntem mindenkitől. Furcsa érzésekkel távoztam. A csomagok végül hazavittek. Lepakoltam a csomagokat a többi csomaghoz, ami már hegyet képezett a szoba egyik sarkában. Gyors szóváltás Attilával, s rohantam le vásárolni. Több napra előre kellett főznöm, a gyerekeknek is, meg az útra is. Feriék nemsokára jönnek. Felmálházva ismét, rohantam haza. Útközben sorra vettem a teendőimet, próbáltam ezt a kevéske időt hatékonyan kihasználni. A konyhát teljesen belaktam, sült, főtt minden. Megérkeztek Feriék is. Pancsi rögtön beállt mellém és pörgött velem együtt. Nem is tudom mi lett volna nélküle! A fiúk is ezerrel pakoltak, bütyköltek. A csomagtartót meg kellett fúrni, amit a lábunk alatt tették a konyhában (a fúrás nyomait a járókő a mai napig is viseli). Annyira jó volt a sürgés-forgés közepette őket kerülgetni! Mikor készen lettek elkezdték a csomagokat a kocsiba lehordani.  Közben ezer kérdés röpült felém: hol van ez, hol van az? Szóval zajlott az élet! Később kiderült, hogy a kocsi mellé tett pár csomagnak lába kélt, valaki lenyúlta. Egyik szememet becsukom, másikat kilopják- effektus megint bejött, sajna. Estére készen lettünk, fáradtan huppantunk le. Tegnap a ruháimat becsomagoltam már. Feri ellenőrizte a csomag nagyságát, mert csak “egy, mondom egy hátizsákot” engedélyezett egy főnek. Nem nagyobbat, nem többet egy normál hátizsáknál. Még nekem, egyedüli nőnek a fedélzeten sem engedélyezett többet. Pihenésképpen a bamakós honlapra is benéztem (még jó!), mert az utolsó este utolsó óráiban is találtam kinyomtatni való fontos nyomtatványt. Attila is hajnalig nyomta a gépet, pakolt és  intézkedett. Sok alvásról nem lehetett szó.  Végre kikapcsoltam a gépet és az ágyba ájultam. Tudtam, hogy nemsokára kelés, így azt a pár órát nagyon intenzíven használtam fel. Hamar elment ez a nap is.

Alig feküdtem le, már csörgött is az ébresztő. Gyors pakolás (kaja), fürdés. A többiek is ébredeztek. A szomszéd vadul dörömbölt a fürdőszoba falán. Az ágya szorosan a mi fürdőszobánk falához lett tervezve. Ez a tervezési hiba az ő sara, neki kell elszenvednie ennek a következményeit. Rendben van, korán van, de nem mindennap fordul elő nálunk ilyen kora hajnali mozgolódás. Megjegyzésképpen, nagyon halkan beszéltünk egymáshoz, nem is tudtunk az álmosságtól hangosan. A mosakodással járó zajt nem tudtuk kizárni, hisz fürödnünk meg kell, ki tudja mikor lesz rá alkalmunk? A fiúk kivitték a kocsit a Kossuth térre, a Parlament parkolójába – ott lesz a Rajt. Mi még rendet raktunk, beágyaztunk, gyors eligazítás Bálintéknak. Az ajtókereteken sok-sok cédula, mikor mit kell tenniük, telefonszámok, stb…. Lassan mi is indulnánk, mikor megszólalt a telefon. Attila kétségbeesett, ideges hangja az éter túlsó végén. Utasítást ad, hogy keressük meg az útra szánt pénzt, mert ő nem találja, biztos itthon hagyta. Én biztosan állítottam, hogy elrakta! Mindenesetre elszántan dúltuk fel a rendbe tett lakást. Ilyen nincs, a sírás fojtogat. Mikor már felismerhetetlenné  tettük az otthonunkat, ismét telefoncsörgés zavart meg minket. Attila a túlvégen! Megvan a pénz, menjünk. A megkönnyebbüléstől, az idegességtől, a felesleges munkától, a kialvatlanságtól az összeomlás határán vagyok. Pancsi humorérzéke azonban átsegít mindenen. Röhögve helyre állítjuk vissza a lakást eredeti állapotára. Feldobódva megyünk a Moszkva téri metrómegállóba és izgatottan utazunk a fiúkhoz a Kossuth térre. A kocsi a színpad előtt kapott helyet. Óriási a tömeg. Finom rétessel kínálnak minden indulót és hozzátartozót! Már kezd világosodni.

autónk elfoglalta a helyét a Kossuth téren

Kolléganőm párjával kijött búcsúztatni. Kaptam tőle egy kabala tevét. Támogatását kértem, ha a fiaimmal történne valami, akkor segítsen nekik. Fel-alá sétálgattunk, beszélgettünk és rettenetesen ideges voltam.

Ildivel a start előtti pillanatokban

Villám Géza a porondon, mindenkit megnyugtat, hogy keine pánik, nem megyünk mi olyan veszélyes helyre!

Villám Géza a start pillanataiban

családtagjainkkal a búcsúzás előtt

Ezután valamelyik afrikai konzul köszönt el tőlünk és sok szerencsét kívánt. Biztos jól fog jönni majd  a szerencse kívánsága valahol a sivatagban. A mali és a magyar himnusz után Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes indította el a futamot, reggel 08.00 órakor! A főpolgármester-helyettes idétlenkedik a startpisztollyal. Először nem is sikerült neki az indítás, amit halk kuncogási moraj kísér. Fél 10 körül szóltak, hogy lassan rajtunk a sor, szálljunk be. Fájdalmas búcsú gyermekeimtől! A szívem úgy érzem kiszakad a helyéről! El is bizonytalanodtam azon, hogy tényleg menjek-e?

START

Fényképeznek, integetnek próbálnak elengedni. Amíg látom őket integetek nekik, közben potyognak a könnyeim. Lassan tudok csak megnyugodni.

tankolás Várpalotánál

Elhagyjuk Budapestet, kocsiban kezd jó a hangulat kialakulni, a feszültség kezd alábbhagyni.  Pancsi is velünk van meg a Kispancsi is, mert beugrunk még Zircre, ahol a Feri csomagjait felvesszük. Várpalotán még megállunk tankolni és újságot venni, mert Feriről írtak a megyei újságban. El akarjuk olvasni, hogy mi mindent is írtak össze rólunk. https://www.veol.hu/cimlapon/uszuletesnapi-kalandu-1372272/

valahol az osztrák határ közelében

Újratervezés volt a csomagok elhelyezésekor Zircen.  Még egy jó hazai kávé Pancsitól, és irány Afrika! Pancsi ránk tukmál még egy jó meleg plédet, hogy  ne fázzunk meg majd Afrikában. Anyuékhoz is bekanyarodunk, elköszönünk gyorsan. Anyu még mindig nem fogta fel, hogy megyünk, hogy egyáltalán elmegyünk. Apu kórházban van, így most tőle nem tudunk búcsút venni. Erzsitől is egy gyors búcsú, elérzékenyülni most nincs idő. ELINDULTUNK! Veszprémben még megálltunk pár cuccot venni. Az időjárás elég lehangoló, borús, ködös és esős. Itt-ott felbukkan egy-két bamakós kocsi, vadul integetünk egymásnak. Körmendnél még egy utolsó tankolás telefonfeltöltés, még egy telefon haza a gyerekeknek. Nemsokára elhagyjuk Magyarországot.

Az út Ausztrián keresztül vezetett. Végig szakadt az eső. Eseménytelenül szeltük a kilométereket. Látnivaló a sötétben nemigen van. Alig hagytuk el Klagenfurt, a határt mikor megpillantottunk egy bamakos csapatot a leállósávban. Megálltunk, hátha tudunk segíteni nekik, de sajnos nem tudtunk. Egy szentgotthárdi szerelőre vártak. Víz mindenhol! Kint is, bent is. A hátsó ablak szigetelésénél volt valami bibi, ömlött be az eső onnan. Baloldalról víz, jobboldalról is. Mellettem a hátsó ülésen egy felfújható víztartály eresztett, amely eláztatta azt a maradék kis száraz területet, ami volt. Sebaj, hamar megszárad majd. Csak semmi negatív gondolkodás! Hogy ne unatkozzunk és ne legyünk annyira nyugodtak, Feri felismerése, hogy nincs meg az autópálya matrica, – amit Körmenden vettünk – igencsak feldobta a hangulatot. Már kezdtem a készülődés napjainak feszültségét elfelejteni. Hogy lehetek ennyire naiv! Mikor már jól feldúltuk a gondosan elhelyezett cuccokat, a kocsi alján, a földön megtaláltuk. Hurrá! A fiúk becsületesen váltották egymást a vezetésben. Egész éjjel én voltam a navigátor, egyfolytában dumáltam, nehogy elaludjon az ügyeletes vezető. Mivel én állandó “szolgálatban” voltam, kezdtem a kimerültségtől az alvásba menekülni. A fejem le-lehuppant, ilyenkor ijedten tértem magamhoz.

útközben, most én vagyok a navigátor, Olaszország

Velence után egy szegedi barlangász csapattal hozott össze a sors. A fiatal csapat lelkesen tolták az öregecske Volkswagen kisbuszukat.

a vidám barlangász csapat

Éppen jókor jött a pihenő. Kiszálltunk. Egy Péter nevezetű fickó napszemüvegben – éjszaka- mindenkit jó szembe vakuzott a fényképezőgépével. Pár pillanatig végképp nem láttunk semmit. Az útra szánt hazai sütimmel megkínáltam őket, ami azt eredményezte, hogy pillanatok alatt elfogyott, s ezzel is csökkentve lett a csomagjaink száma. Attiláék nem örültek ennek, csalódottan vették tudomásul, hogy nincs többé a hazai finomságból. Mikor életet csiholtak a járgányukba, elindultunk együtt a kis csapattal. Majdnem Monacóig voltunk társak. Mivel nekik többször meg kellett pihentetni a verdájukat, mi haladtunk tovább. A felkelő napot Monaco felett egy gyönyörű, panorámás  parkolóban köszönthettük.

parkolás Monaco felett, Monte Carlo

csodálatos kilátás Monte Carlora, Monaco

Ma van Ferinek a születésnapja! Isten éltesse sokáig! Ünnepi reggelit csaptunk! Falusi sonka tükörtojással, nyamm! Fotózkodtunk, csodáltuk a gyönyörű kilátást. A kisbuszos csapat egyszer csak leparkolt mellénk (szerencsére a reggelit befejeztük, így esélyük sem volt a kajánk ismételt felfalására).

városnézés kocsival Monte Carloban

Pakolás közben a földön 5 euro valamennyi centet találtam a földön. Be kellene forgatni a talált pénzt a híres monacói kaszinóba. Útjaink megint elváltak a kis csapattól, mert mi még benéztünk a városba, ők meg mentek tovább.

városnézés gyalog Monte Carloban

Feri egy Ferrari szalon előtt, Monte Carlo

narancsfa alatt, Monte Carlo

Megnéztük a Ferrari szalont (mi  évekkel ezelőtt a gyerekeinkkel együtt voltunk már itt). Furcsa volt januárban a narancsfák alatt sétálni. Sok időt nem szentelhettünk erre a gyönyörű városra, hisz szorított az idő.

alkonyat Marseille mellett, Franciaország

Hatalmas sziklás hegyek mellett haladtunk. Két óra tájban leálltunk ebédelni egy jó nagy parkolóban. Sütött a nap, 21 fok is lehetett. Az első konzerves ebédünket felturbóztuk egy őszibarackos konzervvel, hisz még tart a szülinap, ünnepelünk. Az átázott plédet kiterítettük. Indulás után eszünkbe jutott, hogy ott hagytuk…irány vissza! Most már szeltük zavartalanul tovább a kilométereket. Valahogy nem találkoztunk bamakósokkal. Vagy nagyon az elsők vagyunk, vagy nagyon az utolsók. Tegnap Velence előtt Villám Gézáékat véltük felfedezni egy benzinkútnál. A szegediek csapatán kívül aztán senki…

Andrásék tankolnak, Velence-Olaszország

A lemenő nap csodálatos színekkel festi meg a tenger feletti égboltot. Vacsorázni készülünk egy földútnál, mikor mellénk kanyarodik egy francia kocsi – ami a közeli kisvárosból követett bennünket – benne egy kigyúrt francia úriember, mellette egy kicsit kurvás nő. Attila francia tudását előszedve megértette, hogy a franciák meghívtak vacsorára hozzájuk. Érdeklődtek, hogy kik mik vagyunk és milyen rally ez, amin részt veszünk? Ennyire nem szerethetnek bennünket. Erős gyanúm volt, hogy ezek sántikálnak valamiben. Szerintem vacsora közben rendesen kipakoltak volna bennünket. Ki tudja? Mivel elég bizarrnak tűnt, az hogy tök idegeneket csak úgy meghívjanak. A felkérést udvariasan visszautasítottuk. (olvastam, hogy errefele eléggé lenyúlják mindenféle trükkel az autósokat.) A  finom francia vacsora helyett, szerény vacsoránk befejeztével tovább mentünk. Beesteledett mire Marseille külvárosában értünk. Egy nagy kamion parkolóban pár órás alvást terveztünk. Elég furcsa társasát lézengett itt. Nem voltak valami bizalomgerjesztő alakok, az biztos. Egyáltalán a hely sem volt az, de hallgattam. Próbáltam elnyomni magamban ezeket a negatív gondolatokat. Hideg volt a kocsiban, hálózsákokkal takartuk be magunkat. Az alvás nem volt valami pihentető, hamar túltettük magunkat ezen is. Nem sokat gondolkodtunk a maradáson, elindultunk a Gibraltári- szoroshoz.

Az álmosságtól nem nagyon tudjuk csodálni A Földközi-tenger partvidékét. A francia-spanyol határnál megállítottak, kiszállítottak és megmotoztak mind a hármunkat. Kutya is ólálkodott körülöttünk, de unalmasan arrébb húzta a gazdiját, jelezvén, hogy ezeknél semmi érdemleges drog sincs. Mivel mindent rendbe találtak mehettünk tovább. Azt hittem eddig, hogy uniós tagállamok polgárai szabadon járkálhatnak ki-be a tagországok határain. Hát ezek szerint nem teljesen van így. Valenciát elértük. A GPS jól bejáratta velünk a várost. Állandóan újratervezett, új útvonalakra csalt. Őrült nagy építkezés volt a városban, ezért is tereltek el rendesen erre-arra. Egy kicsit idegesítő volt, mikor az ötödik alkalommal mindig az egyik dokknál kötöttünk ki. Megelégedve a GPS okoskodását, kikapcsoltuk és józan eszünkre hagyatkozva megpróbáltunk magunktól kijutni a városból. Mostantól Malagáig nem a tenger mellett fog vezetni az út, amit nagyon sajnáltam, mert imádom a tenger látványát. Mivel nem volt miért megállni húztunk le Tangierbe. Későre járt, mire elértük a várost és mire megtaláltuk a kikötőt. Mint kiderült, az utolsó komp már kifutott. Hajnal 5 körül fog indulni az első komp. A kikötő előtti parkolóban töltöttük azt a pár órát. Kihalt volt, alig volt mozgás. Reménykedhettünk egy nyugodt kis alvásban. De az a pár ember, aki arra vetődött, nem fogta vissza magát, arabosan jó hangosan beszélt. Így a pihentető alvás megint ugrott. Inkább csak szemlehunyásról, olyan pihentetemaszememet-ről lehetett csak szó. Attila nem bírta ki a szenvedést, kiszállt a kocsiból és körülnézett a környéken egy kicsit. Ahogy pirkadt, úgy megélénkült a környék. Hamarosan kompolhattunk. Sok, arab kisgyermekes család állt sorba a felszálláshoz. Mi is sorra kerültünk és behajtottunk a komp gyomrába.

a komp gyomrában vagyunk

Ki kellett szállnunk a kocsiból. Felmentünk a fedélzetre. Az orromat megcsapta egy egészen más, eddig ismeretlen világ szaga, a jellegzetes arab illat/szag. A hajó egyik frekventált helységében egy marokkói határőrnél kellett megjelenünk egy kitöltött regisztrációs lappal. Ő ennek fejében adott egy regisztrációs számot (C.I.N) az útlevelünkbe. Dolgunk végeztével elfoglaltuk a komp viszonylag csendes zugát. A fiúk kihasználták az ülés vízszintes helyzetét, rögtön csipkerózsika álomba merültek.

Attila kidőlt

Feri az utolsó erejével még tiltakozik a fotózás ellen (ekkor még nem volt kötelező a beleegyező nyilatkozat) 🙂

Én nem mertem elaludni. Végül valakinek mindig ügyeletben kellett lennie. Mivel a fiúk állandóan vezettek ez a feladat ismét rám maradt. Fotóztam és tanulmányoztam a marokkói családok gyermeknevelési módszereit. Az első fél órában már jól kivehető volt az, hogy a fiú gyermekeknek mindent megengednek, míg a kislányoknak szorosan az anyjuk mellett kellett maradniuk. Lassan pirkadt. A két órás vetődésünk a hullámokon véget ért, a komp motorja lecsendesült. Sejtelmesen kezd kirajzolódni Afrika partvonala.

Tangier fényei, Marokkó

Különös izgatottság uralkodik el rajtam. Nemsokára a fekete kontinensen leszünk, mióta várok erre! Kezd egyre világosabb lenni, egészen jól kivehető az afrikai partszakasz. Tisztán látható Afrika fényei. Le kell mennünk a kocsihoz. Kigurultunk a komp gyomrából és egy modern terminálba érkeztünk. Először az útlevél vizsgálaton kellett átesnünk, majd a vámon. Minden autót be kell jelenteni itt. Ha ezt a papírt elveszítjük, annak komoly következményei lehetnek! (Lásd későbbi leírásnál!) Azt hittük, hogy készen vagyunk, de nem! Ferit kiszállították a kocsiból és felvezették egy emeleti irodába, hogy az útlevelét egyeztessék. (?) Leültették egy üres szobában és magára hagyták jó ideig. Nem történt semmi. A másik szobából egy üvegablakon figyelték, hogy mi a reakciója… Végül  elengedték. Mi már nagyon aggódtunk miatta. De tehetetlenek voltunk, mert a katonák nyugalomra intettek, mikor érdeklődtünk, hogy hol van és mit csinálnak vele. Egy katonának, rendőrnek vagy határőrnek itt, természet feletti hatalma van. Nem érdemes  kukoricázni velük, mert élet, halál urai ebben az országban. A kényszerpihenő után azt hittük, hogy szabad az út, de nem. Sok önkéntes segítő jött, hogy segítsenek kitölteni az ilyen meg olyan papírt. A határőrök mondták, hogy engedjük meg, hogy segítsenek nekünk ezek az emberek, mert így az átjutás ideje lényegesen lerövidülhet. Nagyon összefonódtak a szálak, annyira összejátszott itt mindenki mindenkivel… A sok erőszakos segítő közül egy sok dioptriás rövidlátóra esett a választás. Olyan esetlen volt. Hát belenyúltunk! Szegény alig tudta kitölteni a papírt annyira nem látott. Nehézkesen és iszonyú lassan, nagy nehezen végzett a rábízott munkával. Az idő meg pergett és pergett. A várva várt pénzt persze nem kapta meg. A papírt gyorsan leadtuk. Feri gázt  adott és mint a villám elhúztunk innen, mielőtt ez a korrupt társaság észbe kapott volna, hogy hoppon maradtak. Később megtudtuk, hogy sok társunkat nagyon lehúzták itt, sok-sok euróval lettek könnyebbek. Volt olyan, hogy  álruhába öltözött rendőr büntetett kis apróságért, vagy egyszerűen kirabolták a bamakósokat. Velünk ilyen nem fordulhatott elő!

kompterminál a város felől -Tangier, Marokkó

Különben is sietnünk kellett, mert délre még a mauritán követségen kellett lennünk. Tangiert elhagyva az út mellett a hetest buszt láttuk, amint leálltak pihenni. Rövid időre leálltunk mi is és váltottunk pár szót a busz legénységével. Annyira jó volt magyarokkal beszélni már. Kis idő múlva elleptek bennünket a gyerekek. Kéregettek. Kezdtek erőszakosak és szemtelenek lenni a gyerekek, jobbnak láttuk az indulást. A busz is magára zárta az ajtót, ők sem kértek ebből. Beértünk Rabatba, a közlekedés eléggé kaotikus volt. Sajátos közlekedési rend szerint közlekedtek. Itt ízelítőt kaptunk az arab országok városi közlekedéséből. Felfestett sávok nincsenek, mindenki olyan gyorsan, és olyan helyeken megy, ahogy a szituáció kívánja. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy a robogósok kacsáznak az autók között. A  gyalogosok is nagy veszélyt jelentenek annak, aki nem szokott hozzá az itteni közlekedési morálhoz. Olyan bátran és természetesen lépnek az autó elé, hogy nem kell ahhoz különös képesség, hogy elüsse az ember őket. Igazi élmény és kihívás a sofőröknek itt vezetni, főleg az európaiaknak.
 Nem ritkaság az sem, hogy egy ötszemélyes taxiban például 9-en ülnek. Csadoros öreg nénikék meg lazán sétálnak át a 8 sávos úton. Ebben a káoszban nagyon nem találtuk a keresett helyet. Végül egy helyi taxis vezetett el bennünket a követségre. Végre odaértünk. Egy füves udvaron keresztül léptünk be egy csupasz, ablaktalan kb. 30 nm-es szobába, ahol már 20-30-an vártak arra, hogy az ügyintéző ablakának réséhez kerüljenek. Bocsi, sor nem volt! Mindenki úgy fért oda, ahogy tudott az ablakocskához. Ferit egy kis fekete leányzó kinézte, próbált vele kapcsolatot felvenni különböző metakommunikációs jelekkel, de tesókám valahogy nem vette az adást. Ó,ó,ó Afrika! Közben többen a könyöküket használták az előrejutás megfelelő eszközének. Mi a döbbenettől és a jól neveltségünkből adódóan vártunk türelmesen. Igaz nem is jutottunk semmi előnyhöz. Bezzeg a kis fekete csajszi percek alatt elérte célját. Minden báját beleadta  az előrehaladásába. Időbe telt, míg elértük az ablakot. Leadtuk a kérőlapokat. Másnap délbe jöhetünk majd érte.

Ezt elintézve, megnyugodva visszatértünk a város forgatagába. Mivel nagyon kifárasztott az elmúlt napok feszített tempója, szállás után néztünk. Kritérium volt az zárt/őrzött udvar. Ilyen szállást kerestünk. Véletlenül rátaláltunk egy nagyon helyeske kis hotelre.

ebben a szállodában szálltunk meg Rabatban, Marokkó

zárt, őrzött udvarban a verdánk Rabat, Marokkó

Bejelentkeztünk a hotelba. Két szobát foglaltunk. Birtokba vettük a szobáinkat. Attila rögtön úgy ruhástól, ahogy volt, el is dőlt a nagy franciaágyon és mély álomba zuhant.

Attila az ágy láttán mély álomba zuhant; Rabat, Marokkó

Én kiadós fürdőt vettem, amit tudtam kimostam. A cipőket a teraszra kitettem szellőzni. Rájuk fért bizony! Indulás óta egyfolytában rajtunk rohadt… Mikor kész voltam mindezzel, átmentem Ferihez. Ettünk a jó hazai parasztsonkából és húztunk egyet abból a jó hazai pálinkából is. Kimentünk a hotel kertjébe szétnézni egy kicsit.

a szálloda folyosója Rabat, Marokkó

séta a hotel kertjében Rabat, Marokkó

a szálloda kertje Rabat, Marokkó

A felfedező túra után visszatértünk a szobánkba, ahol Attila is ébredezett már. Beszélgettünk egy kicsit. Attiláék elmentek netezni a recepcióhoz. Annyira rossz lassú volt, hogy feladtak mindent reményt és ott hagyták az egészet. Beszélgettünk egy kicsit, bekapcsoltuk a TV-t, kíváncsiak voltunk az itteni műsorokra. Mókáztunk rajta egy kicsit, aztán inkább kikapcsoltuk. Felvázoltuk a holnapi tervet. A fiúk fürödni mentek majd megvacsoráztunk és lefeküdtünk. Három nap óta most láttam ágyat. Alig vártam, hogy egy kiadós alvásba legyen részem.

Hajnali ötkor, -ha nem előbb- a közeli minaretből, hangos imára hívó kántálására riadtam fel. Közel fél óráig kellett hallgatni. Egy még kicsit próbáltam sumákolni az alvást. Végül felkeltem, összepakoltam és lefürödtem. Tudja isten mikor kerül rá megint sor. A fiúk is felkeltek. Feri is átcuccolt hozzánk. Lementünk a hotel éttermébe reggelizni (az árban benne volt a reggeli is). Kulturáltan végigettünk mindent. Szerencsére rajtunk kívül nem volt senki. A kitett, összes frissen facsart narancslevet megittuk. (nekem útközben a kevés folyadéktól kisebesedett kívül-belül a szám. Ezentúl nagyon oda kell figyelnünk a folyadék bevitelre!) Úgy szívtam magamba a a folyadékot, mint a szivacs a nedvességet.

a hotel étterme; Rabat, Marokkó

Még egyszer kimentünk sétálni a kertbe, most már mind a hárman. Jó volt a levegő, a komfortérzetünk is visszabillent a normális helyzetbe. Visszamentünk a szobába, összeszedtük a csomagjainkat és kijelentkeztünk a hotelból. A recepciós lány szomorúan vette tudomásul, hogy már el is megyünk. Sok sikert kívánt az úthoz. Elindultunk felfedezni Rabat óvárosát, a Medinát. Előttem volt az, amit eddig csak könyvből vagy a TV képernyőjéről láttam. Élőben átélni a nyüzsgét, a zajt a bűzt, azért más volt, felejthetetlen! Attila vett egy marokkói tradicionális, csuklyás férfiruhát. Szépen lealkudta az eredeti árat. Én egy szemüveget vettem magamnak, mert az enyém szőrén-szálán eltűnt (hazatérésünk után a kocsi kitakarítása után Feriék megtalálták). Nézelődtünk a sok csecsebecse között.

Medina; Rabat, Marokkó

volt kevésbé zsúfolt utcácska is Rabat, Marokkó

Nekem nagyon W.C-re kellett mennem. Egy unatkozó rendőr mutatta meg az illemhelyet. Ami ott volt az minden képzeletemet felülmúlt. Ilyet a legbizarabb gondolataim között sem tudtam elképzelni. Ha itt nem kapok valamilyen fertőző betegséget, akkor sehol, mormoltam imám közben a tákolmányban. Próbáltam semmihez nem érni! Szédültem a sokktól, ami ott bent ért. Sápadtan tántorogtam ki onnan. Attiláék az arcomat látván kérdezték, hogy mi van velem, jól vagyok-e? Próbáltam lefesteni a látottakat, de megfelelő szavakat sem találtam rá. Nem, nem írom le!  Programunkba szerepelt  az óceánpart felkeresése is.

az óceánparton Rabatban, Marokkó

az óceánpartján, ki így, ki úgy… Rabat, Marokkó

A hatalmas hullámok nagy zajjal csapódtak a parthoz, alig hallottuk egymás hangját. Pár fotó és indulás, közeledett az idő, amire vissza kellett mennünk a követségre a vízumunkért. Hosszú sor várt bennünket.

sor a mauritán nagykövetség előtt Rabat, Marokkó

Volt időnk bőven… Egy francia párossal megismerkedtünk össze a követség előtt. Úgy néztek ki, mint két törpe, nagyban és felfújva. Ők Dél-Afrikába mentek. Állítólag többször voltak már arra. A terepjárójuk profin össze volt tákolva. A mi pótkerék rögzítésünket eléggé leszólták. Aztán volt ott két angol fickó, akik a Timbuktu Challenge-én indultak. Beszélgetésünk során arról kérdezősködtek, hogy miféle rallyn indultunk és honnan, hova tartunk. Mikor elmondtuk nekik meglepődtek és gratuláltak – mi is nekik. Volt idő szemrevételezni a várakozókat. Szemünk megakadt tegnapi fekete lányon, aki most is feltűnően viselkedett. Végre kijött egy katona. Csak a nőket szólította be.

ezen a kis udvaron kellett bemenni az irodába; Rabat, Marokkó

Természetesen a kis fekete csajszi lépett be elsőként, s kapta meg az útlevelét sorban állás nélkül. A többiek, többek közt én is kivártam a soromat. Feri útlevelét is megpróbáltam elkérni, hogy ne kelljen még egyszer végigállnia a sort, ugyanis  férfiak jóval többen voltak. Meglepetésemre rögtön odaadták az ő útlevelét is. Széles vigyorral lobogtattam a fiúk felé a két útlevelet. Végre kaptam tőlük némi elismerést az ügyességemért! Elhagytuk ezt a nyüzsgő várost és elindultunk Marrakesh felé. Az út köves fákkal némi növényzettel tarkított volt. Az Atlasz hegység havas hegycsúcsai jó kivehető volt ebben a távolságban is. Sokszor kell megállni a katonai ellenőrzések miatt. A katonák hol nagyon zordak, hol negédesen kedvesek. Mindkettőtől kiráz a hideg. Az a baj, hogy nem lehet kukoricázni velük, mert rögtön rácsok mögött kaphatod magad. Alázatosan tűrjük a hatami játékaikat. Továbbengedve kitör belőlünk a nevetés.  Mindig találunk valami poént. Estére értünk Marrakeshbe. A városban egy szálloda előtt bamakósokat láttunk.

szállásunk Marrakeshben, Marokkó

Leparkoltunk melléjük és örömmel üdvözöltük egymást. Elhatároztuk, hogy ebben a szállodában fogunk megszállni. Kaptunk is szobát. Mindenki elfoglalta a rezidenciáját. Szobanézőbe mentünk. Én lefotóztam a wartburgos és a vw passátos csapat tagjait.

a wartburgos és a vw passátos csapat, Marrakesh, Marokkó

Mivel még nem voltunk annyira álmosak, kimentünk gyalog (sok kilométer volt a fenekünkön, jól esett a séta) a városba , pontosabban a Medinába nézelődni. A többiek kocsival mentek a városba szétnézni. Nem nagyon akartunk rájuk telepedni, így elköszöntünk egymástól. A Medina felé egy verekedést láttunk. A rendőrök pillanatok alatt ott voltak, és hamar szétverték a balhét, pár perc alatt rendet csináltak. Hiába, egy ilyen rendőrállamban ez így működik. Útközben leszólított bennünket egy helyi férfi, hogy elvezessen bennünket a városban. Mivel nem akartuk a felajánlott segítséget igénybe venni ezért elköszöntünk tőle. De ő nem engedte magát ilyen könnyen lerázni, erőszakosan tukmálta magát ránk. Feri barátságtalanul adta tudtára, hogy nem kell a segítsége. Ekkor emberünk, akit Mustafának hívtak, Attilára ragadt rá. Attila nem tudta olyan keményen lerázni, így hosszú percekig diskuráltak még németül, mert emberünk tudott németül is. (állítólag Németországban dolgozott). Ferivel türelmetlenek voltunk  és szerettünk volna már továbbmenni. Attilát letoltuk, hogy hagyja a fenébe… A Medinában élénk élet folyt. A nők beszélgettek egymással (napközben nemigen látni utcán nőket), a gyerekek vidáman futkostak az öreg városrész zeg-zúgos utcáin éjfél körül.

Medina este; Marrakesh, Marokkó

A bűz is a kajaszag iszonyatos egyvelege eléggé erősen rátelepedett a város eme részére. Kifárasztott a nyüzsgő éjszakai forgatag. Elfáradtunk és indultunk vissza a szállásra. Tisztálkodtunk, ettünk és eltettük magunkat másnapra. Én még nem tudtam elaludni. Kezembe vettem a gépet és elkattintottam pár képet. Elalvás előtt sokat gondoltam a fiaimra. Elaludtam, velük voltam gondolatban…..

ágy, tehát a fiúk alszanak; Marrakesh, Marokkó

Felkeltünk összepakoltunk és kijelentkeztünk a hotelból. A mélygarázsban volt a kocsink, lecuccoltunk. A hotel mellett volt egy hipermarket, ahol vettünk néhány flakon vizet. A nappali Medinát is meg akartuk nézni és a marrakeshi piacot is feltétlenül látni akartuk. (én annyira nem, mert felkészüléseim során olvastam, hogy itt kígyó is található, amelyeket a helyiek az idegenek felé szeretettel nyújtanak, hogy szerencsét kívánjanak – maguknak meg pénzt). Hamar megtaláltuk a piacot. Hatalmas tér tárult elénk. Mivel elég korán értünk ide, viszonylag kevesen voltak (vagy a tér volt óriási). Ez számomra megnyugtató volt, hisz jól áttekinthető volt a piac. Szép nyugisan mentem a fiúk között, mikor előttem kb.10m-rel megláttam egy csoportosulást, melynek középpontjában egy pasi a karján legalább 6 fekete kígyót lógatott. Kb. 2-2.5 méteresek is lehettek azok az undorító dögök.

a marrakeshi piacon, mikor még nem láttam kígyót, Marokkó

Ez betette nálam az ajtót. Bepánikoltam és rohantam vissza a tér bejáratához. Attila és a Feri nem győzött megnyugtatni. Megbeszéltük, hogy ők egyenként bemennek körülnézni, hisz nem hagyhatják itt ezt a világhírű helyet csak úgy, mert én undorodom azoktól a dögöktől. Ezt az élményt nem vehettem el tőlük! Feri ment be előbb, addig Attilával fotózkodtunk a minaret előtt. Feri kis idő múltán visszatért. Elmondása szerint itt minden van, a fogsortól kezdve mobiltelefonokig amit el tudunk képzelni minden fellelhető ezen a helyen. Most Attila ment felfedező útra. Mi addig napoztunk a padon és csináltunk pár képet.

a minaret előtt Marrakeshben, Marokkó

Kisvártatva Attila is visszatért. Az ő elmondása szerint is, a világon minden van itt. Egy helyi árus/mutatványos nagy kedvességgel kezet fogott vele, s abban a pillanatban felé nyújtotta a másik kezét, benne egy összetekeredett kígyóval. Attila nem fél a kígyóktól, de abban a percben pár pillanatra ő is megijedt tőle. Nekem ennyi elég is volt a híres marrakeshi piacból. Más irányból felkerestük a Medinát, ahol már tegnap éjjel is jártunk. Egészen új arcát mutatta, mint éjjel.

Medina nappal, Marrakesh, Marokkó

Alig tudtunk haladni a tömegben a szűk utcácskákban. Az árusok próbálták ránk tukmálni az áruikat. Mivel még tele vagyunk csomagokkal nem nagyon vásárolunk. Valahogy átvergődtünk a népen. Visszasétáltunk a kocsihoz, hogy folytassuk utunkat. Elhagytuk hát Marrakesht is. Keresztül mentünk mindenféle egyhangú településeken. Tan-Tanhoz érve óriási teveszobrok fogadtak a városhoz érve.

teveszobrok a városkapunál; Tan-tan, Marokkó

Apropó városkapuk! Minden nagyobb településre városkapukon keresztül juthatunk be, amíg igen változatosak voltak pl. delfin, strucc, teve, vagy csak egyszerű várkapuhoz hasonlító erődítményszerű kapu. Itt mindig állnak rendőrök vagy katonák, akik igazoltatnak. Jól “elbeszélgettünk” velük, de csak azt tudjuk mondogatni egymásnak, hogy „Ca va? Ca va? vagy merci!” Nyújtottak be nyakukat, mint a zsiráfok valami kis petit cadeau-ért (ajándékért). Voltak nagyon kedvesek, de voltak köztük nagyon, de nagyon morcosak is. Útközben a táj annak rendje s módja szerint kezdett elsivatagosodni. A városok is ritkultak, aztán a nagy semmi sokáig. Az idő már nagyon jó meleg tud lenni erre. Kerestünk valami árnyat adó helyet. Egy liget féleségnél megálltunk enni, inni.

pihenő Marrakesh és Tan Tan között, Marokkó

Felkerekedtünk, mentünk pár métert, mikor Attila megszólalt, hogy hol van a pénzünk. Őrült keresésbe kezdtünk. Meglett, megnyugodtunk és elindultunk újra. Jó pár métert mehettünk mikor megint felcsengett egy kérdés! Hol van a fekete táska? (abban különböző nagyon fontos műszaki dolgokat tartottunk). Megállás, felkészülés egy jól begyakorolt keresési akcióhoz. (ki tudja hányadik volt már eddig!) Nem fogjátok kitalálni hol volt! Az autó tetején!! hihihi… Nem sietünk, olyan pihenőnap formánk van. Tiznitben fogunk ma aludni. Aranyos város ez a Tiznit. Szállást próbáltunk keresni, amire hamarosan rá is akadtunk. Mellettünk egy bazi nagy sárga Hammer parkolt. Bamakós volt ő is. Legénysége igencsak fent hordta az orrát, így baromira nem volt kedvünk barátkozni velük. De a nagy sárga kocsit sokszor, főleg visszafele emlegettük az ellenőrző pontokon. (pontosan az volt a történet, hogy mikor megállítottak, s tartották a markukat ajándékért, mi hátra mutogatva azt mondtuk, hogy  majd jön egy nagy sárga autó, és ő hozza az ajándékot, kérjék nyugodtan tőlük). Így békén hagytak minket és várták a nagy sárga autót. 🙂

Tiznit, Marokkó

A kis  motel nagyon aranyos, otthonos és nagyon franciás volt. Szűk lépcsőfeljárón jutottunk fel az emeletre.

a szállás kívülről; Tiznit, Marokkó

A szobánk is elég lakájos volt. Lepakoltunk, az ágyakat elosztottuk aztán felfrissülés a zuhany alatt. Aludtunk is egy keveset.

a szállás belülről; Tiznit, Marokkó

kilátás a városra; Tiznit, Marokkó

Este gyalog mentünk a Medinába. Attilára iszonyú sör ihatnék tört, így felkutattuk a város összes vendéglátó helyét sörért, de eredménytelenül. Csalódottan mentünk vissza a szállásra.

A reggelinket a motel alatti hangulatos teázóban kaptuk. Bagett mézzel, narancslekvárral és mentateával. Isteni volt! A mai cél eredetileg a Tatooine kunyhók lettek volna. Mentünk is derekasan előre. Annyira szerettem volna látni a csillagok háborúja egyik helyszínét. A táj kezdett kopárrá válni, sivatagosodni. Először a kő- majd homoksivatagban gyönyörködhettünk. Már rég ott kellett volna lennünk, mikor mondom a fiúknak, hogy rég itt kellene lenni a kunyhóknak az itiner szerint. Erre azt mondták a fiúk, hogy mit parázok, ezért jöttem el, stb., stb… Ja, és dobjam el az itinert úgysem aszerint megyünk. Ok, menjünk nyugtattam magam. De magatokat szidjátok, amikor rájöttök, hogy eltévedtünk. A táj kezdett nagyon holdbélivé válni. Kő, kő hátán egy árva lélek rajtunk kívül.

itt még van némi növényzet, de volt ennél sivárabb hely a kősivatagban, de ott nem fotóztam a bénultságtól; Marokkó

A csend nagyon nyomasztó volt, szinte már fájt. A Hold szerintem oázis lehet ehhez képes. A forróság szinte elviselhetetlen volt. A fiúk is kezdték pedzeni, hogy nem jó helyen járunk, mert leálltak. Elővették a GPS-t. Kiderült, hogy egy koordinátával előbb kanyarodtunk le. Na, akkor kinek is volt igaza megint? A semmiből egy pásztor egy szamárral előkeveredett a semmiből és intett, hogy forduljunk vissza. Megtettünk 140km-t feleslegesen. Visszafordultunk. Kiértünk a helyes útra. Nemsokára lekanyarodtunk egy füves, köves területre. Megálltunk egy kőkerítés mellett. A túloldalán egy repülőpályához hasonló hely volt. Szélvédett területünk volt, így a szabadban gond nélkül főztünk egy jó erős kávét. Bekaptunk valami kis élelmet is. Arra is volt időnk, hogy a meg nem száradt pólókat az autó ajtajaira tettük száradni. Közben jöttek-mentek előttünk az úton a bamakós kocsik. Megálltak, mert azt hitték, hogy gondunk van. Megnyugtattuk a őket, hogy épp sziesztázunk, kávézunk. Ők már visszafelé jöttek a Tatooine földről. Lebeszéltek, ha nem vagyunk sznobok, akkor ne menjünk, mert az egész egy nagy rakás sz@r. Jó sokan gyűltünk össze ekkor. Ki-ki megosztotta eddigi élményeit. Jó volt hallgatni mások beszámolóit. Adtunk, kaptunk jó tanácsokat egymásnak, egymástól. Sok-sok kilométeren át összezárva az ember vágyott már más arcokra. Ezek az élménybeszámolók aztán további beszédtémákat szolgáltatott a további magányosan megtett út során. A többség vadkempinget tervezett estére. Mi még nem döntöttünk. Összepakoltunk és felkerekedtünk, mentünk előre. Egy településen vitt keresztül az utunk. Az út két oldalán egy sor ház és kész. A falu elején megpillantottunk egy motel feliratot, s rögtön le is álltunk elé. (még mindig jobb lenne itt aludni, mint kint a semmiben. Ez a hely is elég szakadtnak tűnt). Kiszálltunk, rögtön ott termett a tulaj és a tengeri herkentyűit próbálta ránk tukmálni. Mivel nem volt patyolat tiszta hely, nem akartunk itt enni. Mondtuk neki, hogy mi allergiásak vagyunk ezekre a tengeri halakra, nem ehetünk ilyeneket. Inkább valami szállást keresnénk. Kiderült,hogy az emeleten voltak kiadó szobái az ürgének. Egy üres szoba várt ránk három ágyával. Egy komódszerűség volt még benne és ki is fújt a lakberendezés ezzel. A szobát nemrég festhették ki, mert tömény olajfestékszag állt a szobácska levegőjében. Kinyitottuk az ablakot, hogy némi levegőhöz jussunk. De lentről meg tömény halszag áradt be. Nem tudtuk eldönteni, hogy melyik szag felelne meg jobban  nekünk, a hal- illetve a festékszag. Végül az olajfesték szaga mellett döntöttünk.

kerékcsere, Marokkó

A fiúk lementek kerekeket cserélni. Addig alváshoz kiterítettem a hálózsákokat. Miután Attila és Feri feljött, arra az elhatározásra jutottunk, hogy bezárjuk a szobát és elmegyünk korzózni a falucska egyetlen utcácskájába. Feltűnt itt is, hogy nők nemigen voltak, ha jól összeszámoltam, csak magamat tudtam beleszámolni. A helyiek elég furcsán néztek rám, de ez az ő dolguk. A férfiak a bódészerű épületekben kávéztak/teáztak kényelmesen fújták ki közben a cigi füstjét a semmibe.  A bodegák közül volt teázó/kávézó, halas, húsos és péksüteményes. A hentes boltnak nevezett boltban véres kecske- illetve szamárfejek felakasztott gusztustalan látványa sokkolt bennünket. Mindez szabadon az poros út mellett. A legyekről már nem is beszélek.  Elég későre járt indultunk vissza a szállásunkra.

kilátás a szobából, Marokkó

Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy nincs világítás a éjjeli menedékhelyünkön. A szobában a korábban felhozott táskában találtunk egy fejlámpát. A többiért is le akartunk menni Ferivel, de a kaput bezárta a tulaj. Hírét-hamvát nem találtuk a pasinak! Röhögve mentünk fel a szobába tehetetlenségünkben. Most már a ház foglyai voltunk. Na, akkor zuhanyzok egy jót, gondoltam. Fejlámpával el is indultam a fürdőnek nevezett helyre, de a helyzetfelmérés után visszavontam az elhatározásomat. Piszok, kosz mindenütt! Slag volt a zuhanyzáshoz szükséges szerkezet. Különben is a másik szobában arab férfiak laktak, akik ki-be járkáltak a szobából a “fürdőbe”. Mikor lecsillapodtak, birtokba vettem  az üres mosdót. Elővettem a nedves törlőket, s szépen megtisztálkodtam fejlámpával a fejemen…. A w.c. is megér pár szót! Kosz, bűz és pottyantós! Kell ennél több? Megpróbáltam elaludni, vagy inkább megfulladni? A festékszag valószínűleg elkábíthatott, mert elaludtam. Ébredés után összepakoltunk és indultunk tovább.

Egyre jobban közelítünk  Nyugat-Szahara felé. Nagy élmény volt az üres utakon a semmi közepén száguldani. Végre valahára feltűntek a várva várt tevék!

feltűnnek a tevék is, Nyugat-Szahara

Az utak mentén  teveveszély táblák ékeskedtek, ami magyar szememnek kissé szokatlan volt. Észre sem vettük, hogy beértünk Nyugat-Szaharába. “Tan Tan-tól délre már végleg Nyugat-Szaharában vagyunk. A terület 1975-ig spanyol gyarmat volt,majd Mauritánia és Marokkó elkezdett háborúzni, hogy melyiküké legyen. Mivel a mauritánok szegényebbek voltak, ők kevésbé bírták a háború költségeit fizetni. Így Marokkó elfoglalta a teljes területet. 1979-ben az őslakosokat képviselő, Polisario felszabadítási szervezet gerilla háborút indított Marokkó ellen. A háború a mai napig nem zárult le. 1991-ben ENSZ felügyelet alatt tűzszünet lépett életbe. A marokkóiak a terület nyugati felét uralják, míg a keleti oldalon lévő, úgynevezett szabad zónában, a marokkói védelmi fal mögött a Polisario gerillák és a bennszülött szaharavik húzódnak meg. Nyugat Szahara a világon mindenkinek Nyugat Szaharaként ismert kivéve a marokkóiaknak. Náluk az országrész hivatalos neve: Déli Tartomány.” Megállunk egy kicsit homokozni, majd pár km után enni egy homokdűne árnyékában. Teafőzés közben Feri kioktatott a helyes teafőzés tudományáról. (otthon mindennap főzök teát, nem volt baj a minőségével soha.) Vitáztunk egy kicsit erről, de hamar lezártam a témát, nem akartam feszültséget kelteni, így ráhagytam.

homokozunk, Nyugat-Szahara

Hogy itt talán nem fújja annyira szél a homokot, elég naiv feltevés volt. Evés közben csikorog a homok a fogunk között. Egy háromtagú biciklis csapat üdvözöl az útról bennünket. Összepakolunk és robogunk tovább. Nem volt nehéz utolérni a biciklis kalandorokat. Most mi üdvözöltük őket.

mások is keresik a kalandot erre, Nyugat-Szahara

Nyugat-Szahara első benzinkútjához értünk. Jól megtankolunk az olcsó benzinből. Nem vagyunk ám egyedül! A fél futam itt tölti meg tartályait.

első benzinkút Nyugat-Szaharában, mindenki itt tankolja tele magát

Tovább folytatjuk utunkat. Az útról nem szabad letérni: halálfejes táblák jelzik, hogy aknaveszély van. Feri letér egy helyen megmutatta, hogy hogy semmi vész, már nincs itt akna. (Volt kocsi nyom,ez számomra azért nem volt megnyugtató.) Mindenesetre eléggé be voltam sz….va.

gyakran látni erre aknaveszélyre figyelmeztető táblát, Nyugat-Szahara

Az utunk szinte végig az óceán mellett haladt.

az óceánparton ilyen furcsaságot is lehetett látni, Nyugat-Szahara

Európai léptékekhez szokott embernek, furcsa, hogy órákon át kell autózni, míg egyik településről elér az ember a másikra. Lassítunk a kontroll táblánál. Várunk, s kb. 5 perc múlva elindultunk a bodega felé. Ekkor egy katona ordítva stopot ordíbál. A pisztolyát rángatja elő. Ordít, hogy miért nem indultunk el a stop táblától. próbáljuk magyarázni, hogy vártunk, de nem jött ki senki. Megint et kell mennünk a megalázkodás pózba. Semmi nem jó neki! meg is büntet valamennyi kis pénzzel és nagy kegyesen tovább enged. egy darabig jól kielemezzük a történteket. Esteledik. Egy keskeny félszigetre hajtunk. Dakhla előtt 7 km-rel van a kijelölt táborhely, Camping Moussafir. Most vagyunk először együtt a mezőnnyel. Egy köves udvaron kínálnak helyet, ami nem nagyon tetszik nekünk. Nagy a nyüzsgés stb. Tovább kerestük a lehetőségeket és aki keres, az talál! Egy belső udvarra néző szobát béreltünk ki. Volt TV, ágy és (később kaptunk egy pótmatracot is) egy kis asztal. A fontosabb holmikat behordtuk.

szállásunk Dakhlában, Nyugat-Szahara

A fiúk papírokat mentek intézni. Én addig berendezkedtem, melegítettem a konzerveket. A nyitott ajtóban megjelent két berber nő. Olyan halkan és észrevétlenül jöttek, hogy majdnem szívbajt kaptam mikor felpillantottam rájuk. Az egyik kezében egy kis pohárka. Üdvözöltem őket, ők intettek hogy menjek oda és nyújtották felém a poharat, amit hoztak. Elég bizalmatlan kinézete volt annak a valaminek, ami a pohárban volt. A pohár is csupa ragacs volt. Bátorítottak, hogy igyam meg bátran, jó lesz. Nekikezdtem, de majd meghaltam az undortól. Langyos, takonyszerű volt, amit meg kellett innom. Maradt még a pohárban, tudtam, hogy nem szabad otthagynom, mert ha visszautasítottam volna, akkor mélyen megsértettem volna őket. Mikor lehörpintettem azt a szörnyűséget a két nő elégedetten mosolygott. Elköszöntek és hangtalanul visszamentek a saját szobájukba. Fél óráig még remegtem az undortól. Attiláék visszajöttek. Elmeséltem a történteket. Pár falatot tudtam enni, egyszer csak rettentő álmosság tört rám és nagyon hamar elaludtam. Reggel korán frissen ébredtem, mintha nem is tettem meg azt a jó pár ezer kilométert. Arcom kisimulva, energiakészletem fullon volt. Azok a nők tudtak valamit! Valószínű látták, hogy milyen meggyötört vagyok, segíteni akartak rajtam és valamilyen gyógynövény kivonatú teasűrítményt kaptam tőlük. Valószínű viszonozni akarták, hogy a kisfiúkkal kedves voltam, aki este ott ólálkodott körülöttem a teraszon. Adtam neki egy csomag kekszet is, amit örömmel fogadott és eltűnt vele. A szomszéd szobában egy motoros doki lakott. Mondtam neki, ha meghaltam, akkor azt a két nőt vegyék elő.

Ébredés, pakolás. A kemping zuhanyzói nagyüzemben vannak. Ügyesnek kell lenni, hogy még meleg vízben tusolhassunk. Attila közben elmegy az eligazításra. Lassan készen vagyunk és folytatjuk felfedező utunkat. Ma átlépjük a Ráktérítőt, ami egy városkától- El Agroubtól 8-10kmre van. Sok katonai ellenőrző pont van, gyorsan fogynak a fichek. Ma, ha minden igaz, átlépünk Mauritániába. A határ előtt 80km-rel még teletankolunk. Tervbe vettük a pálinkás üvegek elrejtését is. Az út egyenesen szeli át a sivatagot. Egy előttünk haladó terepjáróról potyognak le a holmik. Próbáljuk megelőzni őket, hogy szóljunk nekik, de annyira nyomják, hogy inkább megállunk összeszedni a holmijukat. Végre utolérjük őket, eléjük vágunk és integettünk vadul. Nem értik, hogy mi az nagy integetősdi. Mutogatjuk az összeszedett holmikat, mikor kezd leesni nekik…. Megállnak, mi is. Mondjuk nekik, hogy potyognak a csomagok, párat összeszedtünk. Hálásan megköszönik és rögtön rehabilitálják a tetőcsomagtartó meghibásodott rögzítését. Mi indulunk tovább, mert még ma át akarunk jutni a határon. Alig mentünk, már előttünk sor. Természetesen a mezőny beérte itt egymást. A pálinkát nem dugtuk el, de nem is állt szándékunkba elásni a homokba, legfeljebb a motorház valamelyik ürege adhat nekik otthon. Lassan begördülünk a határkerítésen belülre. Kiszállunk és az iratokkal célba vesszük a legelső hosszú sort. Ezer fok meleg van, az árnyékot már az ügyesebbek elfoglalták. Végre az ablakos helyen elveszik az útlevelet, mehetünk egy másik irodaszerűségbe, papírleadás és irány a következő hely. Itt kérnek valami zöld kis papírt, amilyen nekünk nincs. Csak fehér van, de abból egyik sem kell nekik. Az egyik katona erősködik, hogy lennie kell egy zöld papírnak, amit a kompkikötőben kaptunk. Ha nem tudjuk felmutatni, akkor sajnos vissza kell mennünk. Nagyon letört a hír bennünket. A katona biztat bennünket, hogy menjünk vissza a kocsihoz és keressük meg. Attila próbálja puhítani a faszit. Én Ferivel visszakullogtam a kocsihoz. A többiek is biztatnak, hogy ne adjuk fel, keressük meg. Igen, nem adhatjük fel ilyen könnyen! Reménytelenek tűnik minden. Egy utolsó kísérletet teszünk- teszek, mert a fiúk nem keresik, teljesen lemondtak a zöld papírról. Én nagyon nem akarom feladni! Elszántan keresgélni kezdtem a kocsiban. Már egyre távolabb kerülök attól a reménytől, hogy megtaláljam. Dühömben még kotorászok itt-ott, nem akarom elhinni, hogy vége. A sírás kerülget. Elkeseredésemben a szemetes zacskót kezdtem el kotorászni, ami az ajtó zsebében volt. Mindet átguberálok, s egyszer csak egy zöld összegyűrt papírocska került a kezemben. A szívem a torkomban ver… csak nem a keresett papír. Izgatottan, remegő kézzel kisimítottam és mit látok! A zöld kicsi papírt. Felkiáltok, hogy megvan! Feri és Attila felriadva a keserű  beletörődöttségből,hitetlenkedve néznek felém. Kipirult arccal emberfeletti örömmel mutatom nekik a papírkát. Boldogan megöleljük egymást és sietünk vissza a rendíthetetlen katonához. Közben a többiek gratulálnak nekünk! Annyira boldog vagyok. Átadjuk a kissé gyűrt, zöld kicsi papírt. Szigorú emberünknek, akinek vonásai egy kicsit megenyhültek, ahogy boldogan adtuk át neki a kért okmányt. Azért egy kicsit megrökönyödött a papír állapotán (nem sok ilyent kaphatott). Végül elégedetten mondta, hogy ugye megmondtam, hogy keressék meg… (Attila fordított, most is  hasznosítani tudta a gimiben tanult francia tudását). Papírok elintézve, már csak az útlevélre kellett várni. Attila kapta meg elsőnek, majd egy kis idő múlva én. A nevemet természetesen nem értettem meg. Nagyon nehezen mondták ki a magyar neveket. Már mindenki megkapta az útlevelét a sor is lassan elfogyott. Feri még mindig nem került sorra. Mi van, itt is szívatják?’ Egy másik faszi, aki most Casablankában él és dolgozik, máskor meg a világot járja, szintén nem kapta meg. Ferinek az útlevele tele volt mindenféle pecséttel (sokfelé járt az elmúlt években). Bizonyára ez nem nagyon tetszett az itteni hatóságnak. Végre mindnyájan kezünkben tarthattuk az úti okmányunkat és mehettünk a mauritán oldalra. De előbb a senki földére kellett lépnünk, amely teljesen alá volt aknásítva.  Kétfelé ágazott az út. Melyik a jó út? Nehéz volt a választás, mert előttünk nem volt senki. Mi a jobb oldali leágazás mellett döntöttünk. 

senkiföldje autóroncsokkal

Sajnos rossz döntés volt. Rögtön az elején belesüllyedtünk a jó puha homokba. Hosszas szentségelés után elővettük az ásókat és a homokvasakat. Én a két kezemmel próbáltam a homokot a kerék alól kikaparni. Gondolom a helyi emberkék erre a pillanatra vártak már órák hosszat. Egy  GUIDE jött és felajánlotta segítségét némi euróért, és segített kiszabadítani bennünket a homok fogságából. A munka végére már ketten voltak. Az öregebb GUIDE a kocsi előtt ment és vezetett bennünket. A fiatal GUIDE bepasszírozta magát a hátsó ülésre mellém. Egyszer az öreg megállt előttünk, kiparancsolta a fiúkat a kocsiból. Beült a volán mögé és elindult velem. Teljesen fura gondolatok vették birtokba az agyamat: lehet, hogy elrabolnak? Láttam magam megkötözve egy ablaktalan vályog viskóban, ahol étlen-szomjan szenvedek. A visszapillantó tükrében lévő arcot képzeltem el, ahogy vigyorogva be-benéz a viskóba. Az öreg a visszapillantó tükörből láthatta rémült képemet, próbált nyugtatni. A madame szót értettem csak az egész halandzsa beszédéből. Nem ment gyorsan a fiúk jól tudtak követni minket. Kétségbeesetten fordultam hátra az enyémek felé.  Az út mentén és beljebb felrobbant roncsok romjai rettentették el az eree haladókat. Végre átértünk épségben a mauritán határhoz. Az öreg kiszállt a kocsiból elköszönt tőlünk, nagy megkönnyebbülésemre. A fiatal GUIDE még próbált minket levágni pénzzel, de nem engedtük magunkat. Szerény fizettséggel kellett beérnie ezúttal. A határ látványa teljesen elbűvölt. A fabódék minden másra emlékeztettek csak éppen nem határőrbódéra. De ez  Afrika, és el kell fogadnunk az itteni állapotokat. Először egy kőházból jött ki egy úr. Kérte, hogy menjenek oda az autó sofőrjei. Ferinek oda kellett menni hozzá a többi bamakóssal együtt.  Bevezényelte őket az épületbe. Feri elmondása szerint, sorba kellett állniuk, s a katona jelentőségteljesen fel-alá járkálva a sorfal előtt azt próbálta felvázolni, hogy itt az ügyintézés elég hosszadalmas, de apró ajándékokkal ez az idő lényegesen lerövidülhet. A sofőrjeink sustorogva, röhögcsélve jöttek vissza. Kíváncsian kérdeztük őket, hogy mi történt. Elmesélték. Gyorsan mindenki beleadta a közösbe a maga kis ajándékát. Mi mézet és egy csomag fénymásolópapírt és pólót adtunk be. Ezzel el volt intézve a dolog. Gurulhattunk tovább a fabódéhoz. Itt Attila intézte el a szokásos procedúrát. És mit gondoltok kivel találkoztunk itt? Hát a Rabatban szerzett francia barátainkkal, a törpéinkkel.

Várakozás közben egy muksi beszállt a kocsinkban és fotózni kezdte a bódét. Itt tilos a katonai és egyéb hivatalos objektumok fényképezése. A kocsi másik oldalán egy katona járkált fel-alá. Én próbáltam fedezni azt a elképesztően pofátlan pasit, nehogy lebukjunk. Cserébe megegyeztem vele, hogy az itt készült képeket átküldi majd nekem. Az itteni ügyintézés kipipálva, mehetünk az útlevélvizsgálathoz. Ide már nekem is be kellett mennem.

határ Mauritániában

Odaadtuk az útlevelet. Attila kész, de a mi vízumunkkal problémáztak a katonák. A mienk Rabatban készült, így eltért a többiektől és ez nem tetszett nekik. Itteni szokás szerint pénzt akartak kicsikarni tőlünk.  Egy rém rendes bamakós srác a segítségünkre sietett. Szerintem a fél futamot ő mentette meg ettől a korrupt társaságtól.  Nagyon jól vágta a franciát, a mi esetünkben el tudta magyarázni nekik, hogy ez egy nagyon is érvényes vízum. Végül kénytelenek voltak elengedni. Mehettünk. Fáradtan a kimerítő határátkeléstől alig vártuk, hogy elérjük a tábort. Nouadhibouban a városon kívül, egy szép tengerparton volt a bamakós kemping.

tábor Nouadhibu-i tengerparton

A magyarokat Mauritániában hihetetlen odafigyeléssel és eddig nem látott biztonsági intézkedésekkel fogadták. Az országba bevezető utat fegyveres egyenruhások és civil ruhás rendőrök figyelték. Az esti szaharai sátortábort közel száz fegyveres katona és rendőr vigyázta.

ezek a derék katonák vigyáztak ránk Nouadhibouban, Mauritánia

“Mi egész éjjel virrasztunk, hogy Önök nyugodtan aludhassanak ma este” –mondta Mohameden Ould Islam a nemzetbiztonsági hivatal egyik képviselője. A táborhelyen megjelent Mohamed Deidy Nouadhibou tartomány kormányzója és Mustapha El Hassen a noudhiboui rendőrség parancsnoka is.

mauritán előkelőségek a táborunkban; Nouadhibou, Mauritánia

Elmondták, hogy a minden tiszteletük és elismerésük a Budapest-Bamako résztvevőinek. “Megköszönjük, hogy bizalmat szavaztak országunknak azzal, hogy ellátogattak hozzánk. Megerősítem, hogy az Önök biztonsága ezen a héten a mi legfontosabb feladatunk” – mondta El Hassen kapitány. A határőrségen pedig elmondták, hogy a “mauritán-magyar barátság nevében egész éjjel nyitva tart a határátkelő, ami egyébként 8-kor bezárna”. Másnap a helyi rendőrség parancsnoka  tájékoztatta az indulókat a legfrissebb biztonsági helyzetről.  A tábor már eléggé telítve volt. Mi a kemping legszélén vertünk fel a táborhelyünket. Egy helyi öreg beduin akart segíteni nekünk.

én és az öreg beduin, Nouadhibou, Mauritánia

Le-lehajolgatott egy-egy hínárdarabkáért, olyan öregesen, afrikásan próbálta rendezni a terepet. Megköszöntük neki a segítséget és mondtuk, hogy megcsináljuk ezt magunk is. Elment. A sátor hamar kész lett (2minut-os szétdobós volt). Berendezkedtünk az alváshoz. Közben vacsorát készítettem, ha nagyképű lennék, akkor azt mondtam volna, hogy főztem. Közben térdig belementem a tengerbe. Volt, aki megfürdött a nem éppen meleg vízben. A vacsora, ami konzerv volt nagyon jól esett. Kezdünk hozzászokni a konzervhez, igaz más nagyon nincs. Éhesek voltunk. Lefekvés előtt a dűnék mögé mentem, hogy elvégezem az egyéb szükségleteimet. Két nagy szál katona a nyomomban volt. Köszöntem nekik és fél órán át cáváztunk (udvariaskodó köszönési forma) majd becsináltam eközben. Nem bírtam tovább, leültem és végeztem a dolgomat. A derék katonák végre elfordultak és magamra hagytak, de azért látótávolságban voltak. Hiába, parancsba adták nekik, hogy védeni kell bennünket. Nagyon biztonságban éreztem magam! Egy kicsit szétnéztünk a táborban, de hamar visszatértünk, hogy eltegyük magunkat másnapra. Kimerítő nap állt mögöttünk. Aludtam volna, ha a katonák nem duruzsoltak volna egész éjszaka a sátrunk közvetlen közelében. Így egy pillanatra sem felejthettem el, hogy mennyire biztonságban vagyunk…

Reggel álmosan és fáradtan ébredtem. Kimentünk a sátorból. Látjuk ám, hogy a víz a sátrunk alá tett ponyvát nyalogatja. A dagály eléggé felnyomta idáig a a vizet. Szerencsére időben keltünk, így nem kellett a szárítással külön foglalkoznunk. A fiúk a sátorral bajlódtak.

sátorbontás; Nouadhibou, Mauritánia.

Én a kocsiból öltözőt varázsoltam, hogy át tudjak öltözni. Se víz, se W.C., semmi nem volt a tengeren és a homokon kívül. Öltöznék át, mikor azok a jó derék katonák széles vigyorral üdvözöltek, újabb félórás cávázasba kezdtek. Nagyon nehezen tudtuk őket lerázni. Attila őrt állt, hogy én nyugodtan öltözhessek.

próbálok öltözőt varázsolni a kocsiból; Nouadhibou, Mauritánia

A reggelit hamar elkészítettük, rendet raktunk a csomagtartóban és az utastérben is. Előre mentünk, hogy a homoksziklánál fényképeket csináljunk.

tábori fotók, Nouadhibou, Mauritánia

parkolunk; Nouadhibou, Mauritánia

A lengyel lakókocsisok mellénk parkoltak. Érdeklődtek, hogy mi merre megyünk, mert jó lenne társulni, mivel nem ajánlották a magányos autózást erre. Elmentem a hetes buszhoz, hogy üdvözölhessem a busz egyik vezetőjét, aki régi ismerősom volt. Gyuszi bácsi nagyon meglepődött, mikor kiderült, hogy ki is vagyok. Megjelentek a fiúk is. Bemutattam neki a páromat és a bátyámat. Beszélgettünk egy jó nagyot, aztán elköszöntünk. Még sok kilométer vár ránk!

látogatás a hetes buszon; Nouadhibou, Mauritánia

Ahogy mentünk a homokbuckák mögül előbukkant nyugat Afrikát átszelő egyetlen vasútvonalán közlekedő vonata. Számos legenda, kaland lengi körül ezt a vonalat.

Nyugat-Afrikát átszelő egyetlen egy vasútvonal, Mauritánia

Elégedett vagyok, hogy sikerült élőben látnom ezt. Ezen a szakaszon rengeteg bamakós jött. Egy idő után meg kellett állnunk tankolni. Nézelődés, kis eszmecsere a többiekkel. Közben köpködjük ki a szánkból a homokot. Bent a kasszánál egy úr sokaknak a fejére helyi turbánt teker. Kár, hogy nekem nem volt megfelelő nagyságú kendőm.

megálltunk tankolni. A háttérben azok az emberek abból az egy kocsiból szálltak ki. Mauritánia

Egy mauritán kocsiból (Merci lehetett) vagy kilencen szálltak ki. Az út túlsó oldalára mentek és elég furcsa pózba vágták magukat. Egy irányba néztek. Imádkozni nem imádkozhatnak, mert nem kelet felé néztek. Nagy nehezen rájöttünk, hogy ők csak a dolgukat végzik….hmmm.

nézelődés, Mauritánia

A szél erősen hordta a homokot. A homokvihar kezd erősödni.

homokvihar, Mauritánia

autózás a homokviharban, Mauritánia

Elég kellemetlen tud lenni a homok és a szél együttesen! Le akartunk térni a mai célhoz Nouamghar-hoz a B2 Beach Partyhoz. Útközben a homokban többen elásták magukat. Többek között a vw passatos csapat is, akikkel Marrakeshben találkoztunk.

homokozás, Mauritánia

Segítettünk nekik a homokozásban, de közben újabb autók akadtak el a homokba. Mindenki egy emberként segített a bajbajutottaknak.

segítség a bajban, Mauritánia

Mikor mindenki kint volt, arra az elhatározásra jutottunk, hogy kihagyjuk a mai tábort és megyünk tovább Nouakchottba. Szeltük a kilométereket. Néha kecskék, szamarak és tevék lassították utunkat, mert a legváratlanabb helyen sétáltak át előttünk az úton. Unalmunkba bekapcsoljuk a CB rádiónkat. Sistereg, néha valaki valamilyen hangon beleszól. Feri magyarul szívatja az illetőt. Végül egy bamakóssal sikerül kontaktot találni. Kérdezték, hogy mi hol vagyunk, merre tartunk. Mondtuk, hogy épp Nouakchottba tartunk. Érdeklődtek, hogy láttunk-e valami érdekeset itt a közelben. Feri faarccal, tök komolyan mesélt arról, hogy volt egy település útközben, ahol megálltunk és megnéztük a városi könyvtárat. A túloldalon: -Tényleg voltatok könyvtárban? A visszafojtott röhögésünket hallva, rájöttek odaát a kemény igazságra. EMBEER! A sivatag közepén hol van könyvtár? Meg is kaptuk: -Ti hülye állatok! Nem tudom, ezek után kire igaz ez az állítás? 🙂 Egy darabig feldobta a hangulatunkat ez a beszélgetés. Talán többször be kellene hallgatni az éterbe…

teve az úton, Mauritánia

Délután beértünk Nouakchottba. Én mentálisan igencsak felkészítettem magamat az afrikai útra, de amit láttam az minden képzeletemet felülmúlt. A város nyomornegyedén haladtunk keresztül. Kis, sárból tapasztott kunyhók vagy faágak között kifeszített rongyok alatt családok százai éltek. Az emberek együtt laktak az állatokkal. A leölt állatok húsa kint lógott a szabadban, melyeket legyek százai leptek el. Iszonyú nagy nyomás nehezedett rám látvány nyomán. Attilát és Ferit is eléggé letörte a látvány, láttam rajtuk. nem ragozom tovább  a helyzetet, mert szavak nincsenek erre.

Nouakchotti életkép,Mauritánia

Ahogy mentünk befelé a városba, kezdett emberibb képet mutatni a város. A nyomás is kezd engedni, kezdünk felszabadultabbak lenni. Már pár mondatot is el tudtunk mormolni. Ahogy megyünk beljebb, kezdünk normális beszélgetésbe elegyedni. A szegénység nyomait a centrumban már csak nyomokban véljük felfedezni.

Nouakchotti életkép,Mauritánia

A város központjában fel-feltűntek normális épületek, sőt voltak szép, luxusházak és hotelek is. Szállás után kutakodtunk. Betértünk egy szállodában. A szám is tátva maradt. Gyönyörű aula, az udvaron a pálmafák alatt gyönyörű medencék és buja növényzet mindenhol. A szobák árai a csillagos eget karcolták. Udvariasan elköszöntünk és gyalog folytattuk az keresgélést, míg meg nem akadt a szemünk egy jóval szerényebb, de normális kis hotelen.

ebben a hotelben szálltunk meg Nouakchottban, Mauritánia

Bementünk, a recepciós nő egy kis idő múlva előkerült, nem túl gyorsan -olyan afrikai mértékkel- elkezd velünk foglalkozni. Egyelőre egy napra vettünk ki szobát. WIFIT is kértünk, természetesen.

a hotel recepciója, Nouakchott, Mauritánia

A fiúk visszamentek a kocsiért a luxus szállodához. Egyedül maradtam. A recepciós pult előtti székre leültem és figyeltem az embereket. Jöttek-mentek. Megnéztek. Mit keres itt egy fehér nő egyedül, ez volt az arcukra írva….. Furcsán éreztem magam, alig vártam, hogy visszajöjjenek a fiúk. Hogy gyorsabban teljen az idő megpróbáltam internetet varázsolni a laptopra. Nem sikerült, s ezt próbáltam megértetni a recepciós nővel. Végre megjöttek Attiláék. Felcuccoltunk a szobába. Elég otthonos (afrikai mértékkel) kis szobát kaptunk fürdőszobával.

a szobánk, Nouakchott, Mauritánia

Még hoztunk fel egy fordulónyi csomagot. Többen felajánlották a helyiek közül, hogy vigyáznak a kocsira. Mondtuk, vagy inkább mutogattuk, hogy nem kell. Nagyon éhesek voltunk így nekikészülődtünk a szokásos konzerves menühöz. Mostanában már nemigen melegítjük a konzervet, így az ízek talán nem olyan intenzívek. Ezután sorra letusoltunk, hisz a homokvihar eléggé beszórt bennünket homokkal. A fülkagylónk tele volt homokkal. A hajam egy tincsét megfogtam úgy is maradt. Tusoláskor nem tudtam eldönteni, hogy mi folyik le több, a víz vagy a homok? Nagymosást is tartottam. A fáradtságtól eldőltem az ágyon. Feri is bedőlt a másik ágyra.

alvás; Nouakchott, Mauritánia

Attila közben intézte a netet. Mikor felkeltünk megpróbáltunk internetezni, kevés eséllyel, mert nem volt jel. Sebaj, feltaláljuk magunkat. Az erkélyünkről meglehetősen jól tudtuk figyelni a helyi életét.

nézelődünk a hotel erkélyén; Nouakchott, Mauritánia

A közlekedés elég kaotikusnak tűnt. A jelzőlámpák színes üveginek nyoma sem volt. Az autók többségének lámpái betörve, hogy merre akarnak kanyarodni, azt csak a jó isten tudhatta. Alattunk az utcán egy kecske rágcsálta az eldobott újságot.

a hotel előtti látkép kecskékkel; Nouakchott, Mauritánia

A helyi tömegközlekedés és elég fura. Levitézlett kisbuszokban rengetegen lógnak. Az ablakai bedeszkázva, vagy még azt sem…. A fizetés valahogy úgy megy, hogy a felszálló előre adja a sofőrnek a pénzt (kézről, kézre jár a pénz, míg eljut a vezetőhöz). Megszokott látvány, hogy a hátsó ajtón is lógnak emberek.

tömegközlekedés Nouakchottban, Mauritánia

Késő este 3-4 éves gyerekek tűntek fel és koldulnak, míg van forgalom az utcán. Az este ismét netezéssel telt el. Nehezen indult, nem jött be jel a szobába. Kimentünk a folyosóra kezünkbe a laptoppal és kerestük a megfelelő térerőt. Nem voltunk egyedül. A folyosó túlsó végén egy angol tv stáb tagjai is ugyanezt csinálták. Megtudtuk, hogy ők egy természetrajzi filmet forgatnak itt. A net még mindig nem jött be. Újabb kísérlet a portán. Valamit csinálhattak, mert a szobában is kaptunk már jelet, igaz nagyon lassú az egész. Először Attila birtokolta a netet, aztán én. Egész éjjel írtam. Fáradtan zuhantam az ágyba. Nem kellett a bárányokat számolnom…

Még egy napra kivettük a szobát. Ma meg akartunk ismerkedni a várossal. Gyalogosan elindultunk, hogy felfedezzük Mauritánia fővárosát.

Nouakchott, Mauritánia

Nouakchott, Mauritánia

Nagyon sok mobilárust láttunk az egész városban. Régi levitézlett készülékek voltak.

Nouakchott, Mauritánia

A földön árulták a rengeteg mobilt, főleg Nokiát. Sok állat volt szabadon, gazdátlanul Nouakchott belvárosi utcáin. A szemetet ették. Hamar kivégeztük a a belvárost. Délre visszamentünk a szálláshelyünkre. Jól elfáradtunk a sok gyaloglástól. Beléptünk a szobába, ahol egy fickó takarított. Egy bögre vízzel mosott fel kb. 30négyzetmétert. A fürdőt is átmaszatolta, törölközőt cserélt és kiment. Megebédeltünk a konzerv arzenálból. Én lefeküdtem aludni. Attila kiment a városba, piacra szétnézni. Ezek szerint ő nem fáradt el. Nyakláncokkal tért vissza. Délután kiautóztunk az óceánpartra.

óceánpart; ; Nouakchott, Mauritánia

Ott táboroztak a többiek,  formás beduin kunyhókra emlékeztető kis házakban.

a többiek ilyen kunyhókban szálltak meg; Nouakchott, Mauritánia

Lementünk a partra. A víz nagyon hideg volt. Én térdig merészkedtem bele, így is jól lehűtött. Attila el is merült a hideg habokban. Vannak, akik a parton hülyültek a kocsijaikkal.

autókázás a parton; Nouakchott, Mauritánia

Láttuk, hogy megérkezett  turisztikai miniszter a hotel főépületébe. Villám Gézával találkozott, és tárgyalták meg a rally biztonsági kérdéseit.

a háttérben vonul a turisztikai miniszter a tárgyalásra; Nouakchott, Mauritánia

Indultunk volna vissza, mikor újból találkoztunk Gyuszi bácsival. Most jegyet “váltottunk” a buszra és szétnéztünk benne. Gyuszi bácsi közben elmesélte eddigi kalandjait.

a hetes buszon; Nouakchott, Mauritánia

Kezdett sötétedni, elköszöntünk a hetes busz legénységétől és (a szépséges királynőkkel nem találkoztunk. Vajon ők hol voltak?)mentünk vissza városba. Lefekvés előtt az erkélyről még búcsúpillantásokat vettünk a városra. Látjuk ám, hogy kb. 50-60 felfegyverzett,  katonai terepjárók masíroznak az utcán. Később megtudtuk, hogy a mi védelmünkre vonultak ki a Maliba vezető útra, így tették biztonságossá a mauritáni szakaszt. Holnap hajnalban indulunk tovább. A wartburgosok és a vw passátosok is csatlakozni fognak hozzánk a város határában. Hármas konvojban fogunk menni Bamakóig. Vacsoráztunk, neteztünk, összepakoltunk és lefeküdtünk. 

Kora hajnalban keltünk, kijelentkeztünk a hotelból és elindultunk Kiffa felé. Nagyon álmosak voltunk. Furcsa, hogy pár nap pihenőnap után megint sok száz km-t nyomtunk a kocsiba. Elkényelmesedtünk Nouakchottban.

a feljövő nap fényében hagytuk magunk mögött Nouakchottot

A CB rádiót bekapcsoltuk vártuk a többiek jelentkezését. A város határában vártuk be őket. Innen együtt haladtunk Bamakó felé.

előttünk a wartburg, most már hármas konvojban megyünk Maliig, Mauritánia

Az út mellett rengeteg lesoványodott állat kóborolt: szamarak, tehenek, kecskék és tevék. Voltak, akik már nem kóboroltak. Tetemük az út szélét szegélyezte. A legkülönbözőbb stádiumban láttuk őket pl. felfúvódva, félig lebomolva, vagy csak a csontvázuk árulkodott állati mivoltukra.

az út mellett sok a lesoványodott, kóbor állat; Mauritánia

sok elhullott állat teteme szegélyezi az utat, Mauritánia

Az út melletti bozótban bizonyos távolságban katonai terepjárók húzódtak meg. Ha integettünk a katonáknak, akkor ők nagy ovációval integettek vissza. Nagyon vigyázni kellett az út mentén álló gyerekekre. Fő szórakozásuk az arra haladó autók megkövezése volt. Feri kitalálta, hogy vadul integessünk nekik, hogy visszaintsenek. Bejött a terv.  Integetés közben kihullt a kezükből a kő.  🙂

ilyen katonai terepjárókkal biztosították a bamakó rally útvonalát Bamakóig, Mauritánia

Gyönyörű vörös homok váltotta fel a világos homokot. Csodálatos homokdűnék között autózhattunk. Egy hatalmas dűnénél megálltunk és homokoztunk benne, mint a kisgyerekek.

homokozás a dűnén, Mauritánia

megmásztunk egy nagy homokdűnét, Mauritánia

Belefeküdtem és élveztem a finom, meleg homokot. A kis pihenő után újra begyújtottuk a kocsik motorjait és suhantunk tovább. Néha feltűntek a nomád sátrak és a jellegzetes vörös kockaházak, jellegzetes kék színű ajtajaikkal. A telekhatárokat faágakkal és gumiabroncsokkal, kövekkel jelölték az itt lakó nomád nép.

ággallyakkal jelölik a telekhatárokat, Mauritánia

Nagyon szép, hatalmas, vörös homoksziklák tárultak a szemünk elé.

feltűntek ilyen hatalmas vörös homoksziklák is, Mauritánia

A sivatagot oázisok tarkították. Tanulmányaim során pont ilyennek képzeltem őket.

oázis a sivatagban, Mauritánia

Az idő dél tájban nagyon meleggé vált. A kocsikat leállítottuk pihenni időnként. Ezt főleg a jó öreg Wartburg miatt tettük meg. Környezetvédőkké váltunk. Hogy mit tettünk, az maradjon hatunk titka! Mindenesetre a könnyesre nevettük magunkat. 😉

a kicsi fánk 😉 Mauritánia

Folytatjuk a mai etapunkat. Furcsa településeken mentünk át. Mintha otthon egy garázssoron mentünk volna keresztül. A garázs szerű építmények dugig voltak az árukkal.

jellegzetes mauritán kisváros főutcája

A szamaras kordékat nem győztük kerülgetni. Kegyetlenül tudták ütni szegény állatot a kordé gazdái. 

nem győztük előzni az ilyen szamaras kordékat, Mauritánia

Kiffa előtt egy frissen épített úton haladtunk. Ágak és kövek helyettesítették az otthon megszokott bójákat.

új út, bójákkal; Mauritánia

Kiffába beérve felkerestük az itinerben megadott koordináták alapján kijelölt kempinget. Behajtottunk mindhárom autóval egy udvarra. A kapun egy táblára kissé megkopva rá volt írva, hogy Camp. Az udvar egy vidéki baromfiudvarra hasonlított, mintsem egy kempingre. A srác, aki megjelent, már az árakat szabta ki fejenként. Mikor megkérdeztük, hogy hol a zuhanyzó és a toalett, akkor egy itató féleségre mutatott. Nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Egy biztos volt, hogy itt nem fogunk éjszakázni. Kifordultunk, mentünk a város felé, mikor a másik oldalon megláttunk egy táblát, ami egy kemping hollétét mutatta. Követtük az irányt. A kerítés előtt több bamakós is várakozott. ( velorex, mentő és még sokan mások…) Egy éjszakára vettünk ki szobát itt.

kiffai kemping, Mauritánia

Mielőtt még elfoglaltuk volna a helyes kis szállásunkat, bementünk a városba, hogy vegyünk a vacsoránkhoz bagettet illetve, pitát. Itt, Afrikában ettem a világ legfinomabb pitáját. Kerek, kenyér ízű isteni finom péksütemény volt. A többiek is leadták rendelésüket és mi kigördültünk a városba. A kemping előtt gyerekek gyülekeztek. Attila kidobott pár teniszlabdát nekik. Élet-halálharc folyt érte. A várost nagyon hangulatosnak találtam. Sok árnyékot adó fa volt. Leálltunk egy fa alá és a fiúk bementek a pékségbe. Addig az autónkhoz merészkedett 3-4 leányka.  Arcukat, kezüket az ablakhoz szorították és úgy néztek be.

kiffai lányok, Mauritánia

Lehúztam az ablakot. Megpróbáltam ismerkedni velük. A lányok a karomhoz értek, majd a hajamat simogatták, közben vihorásztak. Én is meg akartam érinteni a karjukat, hajukat, de ijedten hátrahúzódtak. Amikor a fiúk visszatértek a kocsihoz, a lányok szétrebbentek és elmentek. Integettem nekik, ők is viszont. Aranyosak voltak! Visszaértünk a táborhelyünkre, kiosztottuk a kért kenyereket. Én berendezkedtem az alváshoz, addig a fiúk begyújtották a gázt és melegíteni kezdtük a megunhatatlan konzerveket, megvacsoráztunk. Nekem hidegen is jó volt, csak a fiúk úrizáltak a meleg vacsora miatt. Az hogy ízlett-e a vacsora, már napok óta nem téma. Ízlelőszervünk teljesen elsatnyult, csak a négy alap ízt érzékeltük. Van mit ennünk és kész, nyafogni otthon ér!

Feri főz; Kiffa, Mauritánia

no comment; Kiffa, Mauritánia

A vitaboxos csapat tanyázott mellettünk lévő boxban. Edit, a csapat hölgy tagja nagyon nagy lelkesedéssel mesélte el addigi kalandjukat. Irigykedve néztem a jól dokumentált laminált, térképeiket, stb. Nagyon alapos volt  minden dokumentációjuk. Azt hitem nálam alaposan senki sem készült fel. Sok rekeszes műanyag táska, rendszerezve az iratok benne. Igaz a fish-ünket  pár rendőr kiröhögte mondván, hogy ez mini fish. Kb. a egy kártyalap nagyságú fish-re kell gondolni, amin minden fontos adat rajta volt. Editékké A4-es lap volt, amin még a fényképük is rajta volt. Tévét este bekapcsoltuk, de csak háttér zajnak volt jó, mert értelmes műsort nem láttunk . De nem is tévézni jöttünk, nem igaz? Sötétedés előtt a táborban többen átnézték a még a kocsijukat.  Attiláék is átvizsgálták a kocsit. Feri a szűrőket zuhannyal átverette, ráfért! Beszélgetünk még egy kicsit és lefeküdtünk. Holnap Mali vár ránk!

Korán keltünk, nagy út áll előttünk. Ha minden igaz, ma már Bamakóban leszünk! Gyors bepakolás és indulás. Álmosak vagyunk, nem is igen szólunk egymáshoz. Faljuk a kilométereket, mint az éhes farkasok a zsákmányukat. A sivatag uralmát a szavannás táj veszi át. Nagyon gyorsan melegszik az idő. Nincs dél, de már a negyven fok körül van a hőség. Muszáj volt megállni, főleg a Wartburg motorja miatt. A hűtőjébe vizet kellett pótolni. Erős túlnyomás volt a tartályban még jó pár perc várakozás után is. A feltörő gőz majdnem levitte a wartburgosok fejét. Benzint kannából öntöttünk a kocsik gyomrában. Jó, hogy nem gyulladtunk fel, mert nem messze éget a kis gázfőző. Ráadásul a VW Passátos  csapat valamelyik tagja jól leöntötte magát benzinnel. A teli benzinkannában a benzin forróság miatt kitágult, nyitáskor erős sugárban ömlött ki a benzin. Jó, hogy nem történt komolyabb baj! Feltöltődve indulunk tovább a poros földúton.

szeljük a km-eket, baloldalon egy feldőlt kamion, Mauritánia

Láttam egy tavat, – ami erre nagyon ritka. állatok ittak, fürödtek benne. Felborult kamion tarkította a poros utunkat.

tó bennük állatok, ritka látvány erre; Mauritánia

Lassan belepett bennünket a vörös por. Muszáj lemaradni a többiektől, hogy lássunk is valamit. Még mindig nem tudom megfejteni annak a rejtélynek a titkát, hogy hogyan teremnek emberek a semmiből az út mellé? Egyik pillanatról a másikra, hopp ott állt egy beduin az út mellett. Ezt a jelenséget már többször átéltük itt.

egy beduin a semmiből, Mauritánia

Messze előttünk hatalmas, vörös homoksziklák tűntek fel újból. Most már megálltunk megnézni közelebbről őket.

megállunk pihenni, szamarazni, Mauritánia

Egy szamaras kordé érkezett hozzánk. A wartburgos fiúk megszeretgették a szamarat. Én egy 9-10 éves forma kisfiú játékát csodáltam addig. Egy flakonból fabrikált autót húzott maga mögött. Rendkívül büszkén mutatta meg a játékát. Elgondolkodtam azon, hogy az otthoni gyerekek már a távirányítós autónak sem örülnek igazán, egy ilyen összefabrikált autóval nem is tudnának mit kezdeni…

kisfiú játékkal, Mauritánia

Befejeztük a barátkozást és indultunk tovább. Pár kilométer után ismét megállított bennünket a homosziklák szépsége. Körbementünk, megtapogattuk őket. Attila állati csontokat talált a homokban. A fiúk fedezékbe mentek és pisiltek egy nagyot.

hatalmas szikla, Mauritánia

Lassan indulni kellett tovább. Még nagyon sok szép szikla volt kedves a szemünknek az út további részén. Délután értünk a mauritán-mali határra. A vámosok egy része az épület előtt szundikált, a többiek egy kis ablaktalan sötét épületben üldögéltek, beszélgettek.  A határon lévő hatóságok hivatalai, mint épületek egyébként teljesen leblokkoltak engem. Négy fal, ablak nélküli “irodában” általában 1 db kopott, düledező asztal és 1-2 szék volt az összes bútor. Volt, hogy a székek háttámlája is le volt már törve.  A határátlépés egyébként gyorsan ment. Itt találkoztunk össze az angol barátainkkal, akik Timbuktuba igyekeztek. Nagyon megörültünk egymásnak. Rég nem látott barátként üdvözöltük egymást. (Rabatban a nagykövetség előtt barátkoztunk össze velük).

Mauritan-Mali határ, angol barátaink kocsijával

Ahogy megálltunk egy kupac gyerek vett rögtön körül bennünket és tartották kis markukat ajándékért. Annyira megsajnáltuk őket, hogy kaptak pár apróságot. Ilyenkor nem elégszenek meg, tovább könyörögnek. Muszáj megálljt parancsolnunk, nincs több ajándék!

ajándékért könyörgő gyerekek a Mauritán-Mali határon

ajándéknak örülő gyerekek Mauritán-Mali határon

Ahogy Maliba értünk, feltűnt, hogy az eddigi jellegzetes mauritán kis négyszögletes házikókat felváltották az agyagból épült, kerek alapterületű, kúpos szalmatetős, vályogházikók.

útszéli ház Maliban

A falvak is rendezettebbnek (nem tisztábbnak) tűntek. Itt is láttunk vadon kóborló állatokat bőven.

csontsovány állatok itt is vannak, Mali

Beértünk egy nagyobbacska településre. Természetes sebességlassítók voltak. 

kisváros Maliban

A fiúk egy bankba (vagyis annak látszó helyre) mentek be. Most is sok maszatos arcú gyerek állta körbe a kocsit. Kukucskáltak kíváncsian be. Némelyik még a mocskos ablakot is nyalogatta. Brrr! Kiszálltam és egy kisfiúval megpróbáltam kommunikálni. Egy literes konzervet szorongatott a kezében, benne félig főtt rizzsel. Ezt szemezgette egész nap. Ez volt az egy napi élelme.

kíváncsi szemek, Mali

Megérkeztek a fiúk, s mentünk tovább. Kezdett a Nap lebukni, csodálatos naplementét rajzolva az égboltra. Az ügyeletes sofőrünk kérésemre nem állt meg így kénytelen voltam mozgó kocsiból megörökíteni a csodálatos naplementét. Megyünk és megyünk… Hol egész jó utakon, hol poros csapásokon. A passzátos fiúk megunták a úttalan poros csapást s felhajtottak egy készülőben lévő útra, Igen ám, de egyes szakaszait, faágakkal és kövekkel zárták le. Eleinte kiszálltunk és arrébb raktuk az akadályokat. Ezt megelégedve a padkán vezettek tovább a merész sofőrök. Néha annyira meredek volt a padka, hogy a szememet is becsuktam, annyira féltem, hogy oldalra fordulunk. Így mentünk sok-sok km-t, ráadásul erősen ránk tört a sötétség. A passzátból erősen kezdett kifogyni a benzin. Semmi kedvünk sem volt tolni a járgányt. Sikerült megállni tankolni. Láttunk már egészen különös benzint adó kutakat, de ilyet nem láttunk még. A kútból egy kar segítségével pumpálták fel a benzint a kocsikba.

tankolás Maliban

Tankolás után félreálltunk és bekaptunk pár falatot. Egész éjjel vezettünk. Éjfél körül értünk Bamakó elővárosába. Több kilométeres sor araszolt a város felé. A sort kamionok százai növelték. Óriási fekvőrendőrök nehezítették a haladást. Nem tudott a hármas trió együtt haladni, mert be-beékelődtünk a hatalmas kamionok közé, amik több emeletes magasságig meg voltak rakva. A szemközti sávban is nagy volt a forgalom. Az útszélén kivilágított bodegák voltak, s előttük élénk éjszakai élet folyt, nagy hangzavarral. Nagyon lassan haladt a sor, kénytelenek voltunk előzni, ami életveszélyes volt. A Passzát vezette a hármas fogatunkat itt is. CB-rádión jelzett, hogy mikor is lehet előzni. Nagyon fáradtak és kimerültek voltunkekkor már. Nagyon örültünk, hogy végre elértük végső célunkat. Az éjszakában szállás után kajtattunk. Össze-vissza keringtünk, addig, hogy elvesztettük a wartburgos társainkat a szemünk elől. Újabb körök, hátha egymásra akadunk. Reménytelennek tűnt, így feladtuk a keresést és most már tényleg szállás után néztünk. A centrumból kihajtottunk, s valahol a külvárosban megláttunk egy nagy, neon betűs HOTEL feliratot. Kapuja is volt, így zárható udvart is sejtetett a hely. Bementünk. Egy kínai férfi állt le velünk tárgyalni (ő lehetett a tulaj). A fiúk elmondták, hogy egy éjszakára két szobát kérünk. Kaptunk is szobát. Bementünk szétnéztünk és becuccoltunk. Nagy volt a félhomály, elég rosszul láttunk. Az ajtó feletti piros lámpa nem világította be rendesen a szobát. Vacsorafőzéshez, bocs melegítéséhez pedig végképp nem volt elegendő. A kapcsolót tüzetes keresgélés után sem találtuk meg, viszont rengeteg óvszert találtunk az ágy fejrészénél. Ekkor döbbentünk rá, hogy hol is vagyunk. Piros lámpás házban! Akkor esett le, hogy miért néztek furcsán a szállóban tartózkodók rám, mikor lementem pár cuccért a kocsihoz. Én annak tudtam be, hogy fehér ember ritka látvány erre. Mit gondolhattak mikor megjelentünk? Egy nő négy férfival! Nagy nehezen elfogyasztottuk a nemízlikkaját. Vacsora után a fekhely elosztásán volt a sor. Attila a földön akart aludni, s azt akarta, hogy Feri meg én, az ágyon. Ezen a felvetésen hosszas vita alakult ki. Feri úgy döntött, hogy az autóban tölti az éjszaka hátra levő részét. Nem tudtuk lebeszélni az elhatározásáról, túl fáradtak voltunk ahhoz. Bebújtunk ruhástól, koszosan a hálózsákunkban és elaludtunk. Így telt hát el a bordélyházban töltött éjszakánk!

Felébredtem, immár Bamakóban. Álmaim városa! Lezuhanyoztam a szobából nyíló fürdőbe, aminek ajtaja sem volt. Nagyon reménykedtem, hogy nem kapok el valami fertőzést. Felfrissülve összepakoltam és lementem Ferihez a kocsihoz. Feri feljött a szobába. Teát főztünk és reggeliztünk. Csabáék is felébredtek a folyóson találkoztunk velük. Pár szót váltottunk egymással erről a helyről. Ők még éjszaka lementek a hotel halljába illetve a “bárjába”. Eléggé fagyossá vált a levegő a megjelenésükkor. A beszélgetést is abbahagyta mindenki és az összes szempár rájuk tapadt. Ők rezzenéstelen arccal leültek és sört rendeltek. Lassan oldódott a feszültség bennük is, meg a helyiekben is. Hiába ritka vendég erre a fehér ember. Hát így telt az itt töltött éjszaka. Megbeszéltük, hogy bevágunk a városba és keresünk egy normális szállást, ahol pár napot eltölthetünk. Vegyes érzelmekkel hagytam ott ezt a helyet, nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. Mindenesetre lesz mit mesélnem az unokáimnak! Villám Gézának meg ajánlani fogom ezt a helyet, hogy vegye fel a legközelebbi rally etapjába, a szálláshelyek közé. A fiúknál biztos befutó lesz a hely 🙂  Nekivágtunk a városnak. Iszonyú sok motor lepte el az utakat.

rengeteg a motoros Bamakóban, Mali

Annak ellenére, hogy Mali a világ egyik legszegényebb országa, a főváros elég normálisnak tűnik. A város meglehetősen sok arcát mutatta: volt felhőkarcolónak beillő hatalmas épület, de volt háznak alig nevezhető tákolmány is. Voltak rendezett parkok, de voltak sivár szegénynegyedek is. A város vidám és nyüzsgéssel teli volt. Bamakóban egymást érik a piacok, ahol szinte bármit megkaphat az ember, amire szüksége lehet bárkinek. Nekem egyik nagy csalódást okozott a sok kínai áru, ami a piacon volt, nem kicsit elnyomva az afrikai árukat.

rengeteg a piac Bamakóban, Mali

Átkeltünk a Niger folyón. A folyó partján sok modern épület áll, és fog állni, mert beindult egy-két nagy építkezés. Megyünk tovább az orrunk után. Az út egyik felén kirakodó vásár látványa nyűgöz le, míg az út másik felén kellemes kertvárosi feeling. Meglátunk egy hotelt, bemegyünk, majd elájulok annyira hangulatos. Japán-kert az udvar, bent igazi afrikai hangulat. Sajnos nem volt kiadó szobájuk, csalódottan jöttünk ki innen. Tovább keresgéltünk. Egy újabb hotel akadt az utunkba.

bamakói hotel, amiben megszálltunk

szállodai szobánk Bamakoban, Mali

a fürdőszoba; Bamako, Mali

Bementünk, voltak szabad szobáik. Légkondi, wifi teljesen levett bennünket a lábunkról. Két napra vettünk ki egy szobát. Elfoglaltuk a bamakói szállásunkat. Mindenhová betekintettünk. A folyosóról kiléptünk egy hosszú teraszra. Elénk tárult Bamako mindennapjainak pillanatai.

élet a szálloda előtt, Bamako, Mali

Pihentünk egy kicsit, meg ettünk is. Késztetést éreztünk arra, hogy felfedezzük álmaink városát.

zajlik az élet Bamako utcáin, Mali

Bamako utcáin, Mali

iskolába mennek a gyerekek; Bamako, Mali

halászat a Niger folyón; Bamako, Mali

Bamako utcáin, Mali

Hömpölyögtek az emberek az utcán, az útestet is ellepték, hogy még nehezebbé tegyék a közlekedést. A motorosok előztek, cikáztak ész nélkül ide-oda, oda-ide…. úgy éreztem nincs helye itt az autónak. Valahogy átküzdöttük magunkat ezeken a tömött utakon és Bamakó széles sugárútján találtuk magunkat. Éjjel már jártunk erre, mert ráismerek egy-két jellegzetes építményre.

Bamako, Mali

Délutánra járt az idő. Visszamentünk a szállodához. Gyalogosan vágtunk neki a kenyér beszerző utunknak. Találtunk is egy pékséget egy helyi lakos segítségével. Vettünk pár baguette-t, így az összes pénzüket el is költöttük, ami nálunk volt. Mivel segítőnk pénzt várt a szolgáltatásáért, -mert el is kísért bennünket- nem tudtuk kifizetni, ezért úgy gondolta, hogy letör egy darabot a baguette-ből. Igen, ez Afrika, itt a legapróbb segítséget meg kell fizetni! Felocsúdva a meglepetéstől visszatértünk a hotelbe. Fürdünk, mosunk, főzünk és netezünk őrülten.

vadul netezünk; Bamako, Mali

A fiúk hamar elálmosodtak és bedobták a szunyát. Én kb. fél kettőig szórtam szét szeretteimnek a képeket, híreket. A szemem nem bírta a kiképzést egyre jobban éreztem, hogy el fogok ülve aludni, ha nem fekszem le. Elszántan csinálom mindezt, hisz az éterben küldöm a hírt hogy elértük azt a várost, ahova már oly régen vágytam. Reméltem, hogy a címzettek örülni fognak ennek a hírnek. Jó éjszakát, mindenkit szeretek!

Ráérősen ébredtünk. Tisztálkodás, reggeli, kupaktanácson a mai nap megtervezése volt a reggeli program. Ma városnézés volt a fő célunk. Az  autót leállítottuk a célt képező hotel parkolójába.

A futam autói ide érkeztek be Bamakóba, Mali

Innen gyalog tettük meg a távot, a város átszelésével. Mindezt poros, benzingőzös, rettentő hőségben. Nem vagyunk normálisak! Attilát egy körforgalomnál majdnem elütötte egy tükörsima kerekű 1000 éves verda. Nagy szerencsénk volt, hogy nem történt semmi komolyabb baj. Közben sok fotót készítettünk. Útközben nézelődtünk ajándékok után, de minden piacot kínai ócskaságok sokasága lepett el. A következő feladat a kenyér beszerzése volt. Fáradtan, porosan, kiszikkadva roskadtunk le a hűs szállodai szobába. Aludtunk egy kicsit. Délután visszamentünk a kocsiért. Mi nem akartuk Ferivel még egyszer gyalog megtenni a délelőtti távolságot porban, bűzben és kánikulában. Így taxival mentünk oda. Attila kitartott terve mellett, hogy ő gyalog teszi meg a távot ismét. (őrült!) A taxi nem volt valami kényelmes, mert fognunk kellett az ajtókat erősen, hogy ki ne nyíljanak útközben. Már elég sok bamakós kocsi állt megvételre a parkolóban. Beszélgettünk, nézelődtünk. Attilának rég itt kellett volna már lennie. Telefon összeköttetésünk nem volt, így csak a csodára bízhattuk a megérkezését. Nagy örömömre bevált a csoda! Megérkezett a nagy vándor!!! Hazafelé jó nagy kört tettünk a városba. Holnap reggel indulunk haza. Ma felbontottuk az egyik szponzortól kapott nagy üveg pezsgőt.

ünneplünk I.

ünneplünk 2. Bamako, Mali

Csabáékkal is találkoztunk, beköszöntek hozzánk (hatalmas dinnye volt náluk, nyamm!). Ők is kaptak a nedűből. Mivel mi nem várjuk meg a célba érési ceremóniát, így nekik ígértük az ott leiható bonusz jegyeinket. Lassan összepakoltunk, lefürödtünk. Neteztünk, mert most tényleg úgy néz ki, hogy sokáig nem leszünk megint a világhálón.

Hajnalban keltünk. Én zuhanyoztam egyet, a többiek este tették meg mindezt. Ők az utolsó pillanatig aludtak, ilyen elfoglaltság nem fért be az idejükbe. Erős a gyanúm, hogy hazáig nem lesz semmilyen lehetőség az ilyen luxusra, mint a fürdés. Most tényleg nagyon feszített lesz az út, nem fogunk olyan sokat megállni, főleg szállodázni. Két szép napot töltöttünk itt, s most mennünk kell. Körbepillantottam a szobán, ki a hatalmas ablakon Bamako utcáira. Elégedett voltam, s egyben szomorú is. Lassan becsuktuk azt ajtót. Csabáék ajtaja alatt becsúsztattuk a jegyeket és kijelentkeztünk a hotelból. Már kezdett világosodni. Elhagytuk ezt a nyüzsgő, lüktető és fura várost. Vissza-vissza nézek a kocsi hátsó ablakán.

Utolsó pillantások Bamakora, Mali

Egy beteljesült álmot hagyok itt. Az útszéli benzinkút is álmosan int búcsút nekünk.

Benzinkút Bamako határában, Mali

Hallgatunk nagyokat, de muszáj megbeszélni a napi programot. Először is arra a megállapításra jutottunk, hogy az ajándékot még itt Maliban kellene elajándékozni, ha a kinézett faluba nem sikerült eljutnunk.  Egy Kati nevezetű autópálya terminálhoz érkeztünk.

autópálya terminál Bamako közelében, Mali

Mivel helyi pénzünk nem volt már. A váltás miatt, eléggé drágán vettük igénybe a “sztrádát”. Szebbnél szebb afrikai falvak mellett húztunk el. Egyszer csak megpillantottunk egy 10-15 kunyhóból álló falucskát beljebb az úttól. Lekanyarodtunk egy földes, nagyon poros útra. Egy rózsaszínű téglaépület kicsit kirítt a környezetétől. Később megtudtuk ez az iskola. Attila egy biciklis, fiatal fiútól próbálta  megtudakolni, hogy hol találjuk a falu főnökét. A fiú készségesen bevezetett a faluba, ahol előkerítette az öreget. Attila megpróbálta elmagyarázni, hogy mi járatban vagyunk itt. Nagyon meglepődött mindenki. Kipakoltuk a kocsiból az ajándékokat. A gyerekek feszült figyelemmel nézték mindezt, nem nyúltak semmihez. Röviden elmagyaráztuk, hogy mi micsoda. Közben Feri kompresszorral felfújta a futball labdákat. A fiúk szeme felragyogott. A falu főnökének meg könnybe lázadt a szeme, mikor az első labdát átvette. Közben megmutattam az iskolámról készített füzetet nekik. A kisöreg örömmel fedezett fel engem az egyik csoportképen. Nagyon szorongatta a kis füzetet! Közben befejeződött a pakolás. Egyre többen vettek körül bennünket. Búcsúznánk. A kisöreg nem tudta hogyan hálálja meg a látogatásunkat és az ajándékokat. Mi nem kértünk sokat, csak annyit, hogy egy csoportképet készíthessünk róluk. Mikor megértette a falu előjárója a kívánságunkat, egy pillanat alatt összeterelte a falu apraját-nagyját a fotó kedvéért. Egy fiatal férfi felállt és kisvártatva egy másfél éves körüli kislánnyal tért vissza. Tuszkolta nekem, hogy vigyem el! A szívem a torkomban kalimpált. Hogy tehet ilyet, hogy egy idegennek odaadná a gyerekét, egy jobb élet reményében! Kényszeredetten mosolyogtam miközben bőgtem volna. A kislány ordított, taknya-nyála egybefolyt. Megijedhetett a fehér bőröm miatt, így semmi esélyem sem volt, hogy magamhoz vegyem. Mivel papírja sem volt szegénynek, nem is vihettük volna haza magunkkal. Végeztünk ezzel a ceremóniával és elköszönünk frissen szerzett barátainktól.

Falu Maliban, ahova az ajándékot vittük

a falu lakóival, Mali

az ajándékozás pillanatai, Mali

éhesen, Mali

Beszállunk a kocsiból és ők addig integetnek, míg el nem tűntünk a látókörükből. Hát ez is meg volt! Nem gondoltam volna, hogy ennyire felemelő érzés lesz megajándékozni a világ egyik legszegényebb országának szegényeit, akiknek aranyat ért a számunkra nem, vagy alig értékes tárgy. Haladtunk tovább. Mindhármunk gondolatát az elmúlt órák eseményei foglalták le. Nemigen szóltunk egymáshoz. Néztünk kifelé, gondolatban elbúcsúztunk Malitól. A határt hamarosan elértük. Nem volt forgalom. A katonák egy kunyhóban unatkoztak,diskuráltak valamin. Feri intézte az útleveleket, stb. Addig az egyik katona kiszólt, s megkérdezte, hogy honnan jöttünk. Mikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, rögtön összehoztak bennünket Sárközy nevével. Elmondták, hogy mennyire utálják őt. Attila mondta, hogy ő francia, már régen nem magyar. Erre hevesen bólogattak. Feri közben megérkezett. Az unatkozó társaság lelkesen integetett utánunk. Felváltva váltakozott a a földes és betonos rossz minőségű út. Megálltunk enni. Már kezd nagyon unalmas lenni a konzerv. Nem tudok különbséget tenni a különböző konzerv között, mert mindegyiknél csak a tartósító kegyetlen ízét érzem ki. Pár fotó virágzó fáról, majomkenyérfáról.

virágzó fa, Mali

Az állatok megint kezdenek itt Mauritániában keresztül-kasul kóborolni az úttesten.

tevék az úton, út mellett, Mali

sokszor meg kellett állni az átvonuló állatok miatt, Mali

Éjfél körül érünk Kiffába. Bekanyarodunk a camping elé. Mivel tudjuk, hogy zárva van, a camping elé rakjuk a sátort. A gondnok kijött, hogy nyugodtan menjünk be a kerítésen belülre, nem kell fizetni. Használhatjuk a W.C.-t is. Én Attilával a sátorban, Feri az autóban alszik. Volt már jobb éjszakám is!

Kutyaugatás volt egész éjjel, de az is lehet, hogy csak a szamarak ordítottak. Kénytelenek voltunk hajnalban ébredni. A sátort összehajtogattuk mosdózás, stb és indulás. Az álmos, de rendkívül kedves őrtől elköszöntünk. Megköszöntük a kedvességét és tovább hajtottunk. Szótlanul fogyasszuk a kilométereket.

szeljük a kilométereket, Mali

Világosban feltűntek a tevék, szamarak, akik keresztül-kasul bóklásztak ismét az úton. A dűnék miatt az országút olyan, mint a hullámvasút. Több emeletesre megpakolt kamionokat életveszélyes volt megelőzni. A szavannát ismét a vörös sivatagi homok váltotta fel. Nagyon szép formákat alakított ki a szél. Megálltunk pihenni. Ásványvizes palackba homokot vételeztem, -amiből kifogyott a pálinka- hogy legyen az otthoni ismerőseimnek egy kis afrikai petit cadeau.

szedem az ajándéknak szánt vörös homokot, Mali

Útközben volt idő elgondolkodni a világ dolgairól, s rá kellett jönnöm egy csomó dologra, amit most nem tudok még szavakba önteni, ezeknek még meg kell érni, s akkor utóiratként le fogom írni. Annyit tudtam, hogy ez az visszaút valahogy olyan üresnek tűnt: hiányzik a lelkesedés, az újdonság keresésének öröme, a kíváncsiság. Kezdett nagyon meleg lenni. Megálltunk enni is. (Ezek az evések nagyon fontos napirendi pontok voltak az út során, ezért mindig is megjegyzem itt az írásaim során). Mondanom sem kell egy jókora tevepacsni mellett sikerült megint megállni.

muszáj kiraknom, meghatározó élmény volt állandóan találkozni vele, Afrika

Ahogy eszegettük a konzervet, de lehet, hogy levest is főztünk, megállt mellettünk egy helybeli. Nagyon nézett bennünket, még a bicajáról is leszállt. Megszántuk, s adtunk neki egy zacskós levest, meg száraztésztát. Elmagyaráztuk, hogy mit kell csinálni vele. Nagyon örült az ürge neki és már  ment is tovább. Mi is lassan bepakoltunk és folytattuk a kilométerek számának csökkentését. Esteledett. Az egyik ellenőrző ponton sok a katona volt. Papírjainkat elkérték. Nagy tanakodás volt ezután az őrbódéban. Kisvártatva a katonák előadták kérésüket, hogy vigyük el szeretett főnöküket kb. 100km-re levő településre. A pasin géppuska elől-hátul, itt egy pisztoly, ott egy pisztoly. Így akar ez velünk jönni? Na nem! Elmondtuk, hogy kevés a hely a kocsiban -közben szép lassan jól szétszórtam hátul mindent, kuporogva ültem ott, hogy lássák mennyire nincs helyünk. A másik okot is felvázoltuk, mégpedig azt, hogy időre várnak bennünket már itt és itt. A katonák erősen győzködtek, de nem engedünk! Nagy nehezen továbbengedtek, miután egy papírt az orruk alá nyomtunk, amit Villám Géza csak vészhelyzet esetén ajánlott. Ez meghatotta őket, pedig mi nem nagyon bíztunk a papír mágikus erejében. De lám mégiscsak van csoda! Mauritániában  legalább kétszer kellett bevetni, mert a rend szigorú őrei nem nagyon akartak elengedni az ellenőrző pontokon. Petit  cadeau meg már nem nagyon volt a rózsaszín tollakon kívül. Az bezzeg nem kellett nekik! Így nagyon meg kellett küzdenünk velük a továbbhaladásunk érdekében. Sok látnivaló nem akadt. Érdekességnek számított, hogy a  kocka házak elé kitették a tévét. Azt nézte több család. (Bamakóba menet este nem jártunk ezen a vidéken, talán ezért hatott nekünk ez újdonságnak.) Mauritánia este él. Beértünk Nouakchottba. Kis városnézés kocsival, majd szállás után néztünk, végül úgy döntöttek a fiúk, hogy a kocsiban töltjük az éjszakát, nem messze attól a szállodától, ahol idefele megszálltunk.

Nem volt nehéz felkelni. Megreggeliztünk és kimentünk az óceánpartra. A helyieken kívül senki nem volt ott. Kagylót szedtünk, ültünk a januári nyárban és süttettük magunkat a jó meleg napocskával.

Attila az óceánban; Nouakchott, Mauritánia

Hirtelen eszembe jutott az otthoni januári hideg, meg a fiaim. Elszomorodtam. Feri is elég szomorkás hangulatban volt, neki is nagyon hiányzott a kislánya és a Pancsi. Megmártóztunk a vízbe, persze csak óvatosan, mert elég hideg volt a víz és a szél fújt is rendesen. Két óra tájban összeszedtük magunkat és visszahajtottunk a városba.

Nouakchotti élet a belvárosban, Mauritánia

jelzőlámpa Nouakchottban, Mauritánia

Muszáj volt már valami ajándékot felhajtani. Feriék megláttak egy ajándékboltnak nevezett üzletet. Egy közeli parkolóban megálltunk. Mondták, hogy én maradjak itt, ők előbb szétnéznek. A kocsit pedig bezárták. Egy idő után kezdett felforrósodni a kocsi. Az ablakot nem tudtam lehúzni, az ajtót meg kinyitni. Abban bíztam, hogy hamarosan jönni fognak, de nem! Nagyon kevés levegőm volt már, az is forró volt. Próbáltam az ülésekhez majd a padlóra lecsúszni. Egy darabig jó volt, de itt is fogyott vészesen a levegő. Próbáltam dörömbölni, végül már az ablakot kapartam. Láttam kijönni őket, de nem figyeltek rám, nézték a kinti árukat. Elfáradtam, már nem volt erőm, visszaroskadtam az ülésre, igyekeztem jól beosztani azt a kis levegőt, ami volt még. Az utolsó pillanatban odaértek a fiúk. A meglévő erőmmel intettem nekik, hogy gyorsan nyissák ki a kocsit. Szinte kiestem a kocsiból és kapkodtam a levegő után. Mikor sikerült visszatérnem az életbe, jól lecsesztem őket, hogy hogy gondolták ezt a bezárosdit 40 fok melegben. Ők azzal védekeztek, hogy ott van a központi zár gombja azzal tudom csukni, zárni a kocsit. Próbáltam én, de nem működött akkor. Mikor megnyugodtam, visszamentem a fiúkkal a boltba, hogy szétnézzek. Vettünk egy-egy dobot. Rámutattam egy két jó dologra. Az eladó kapkodta is le rendesen. Jó nagy árat mondott értük. Mondtuk, hogy ennyiért nem kell tegye vissza. Mondott kevesebbet is, de az az ár is a plafont érintette. Nem kellett. Attiláról nem lehetett levakarni a csávót. Elkísért egészen a kocsiig, és tuszkolta az áruját Attilának, már az eredeti ár töredékéért is odaadta volna. De indulnunk kellett… (a helyi szokás szerint, ha a férj elviszi a feleségét vásárolni, s amire az asszony rámutat, azt köteles a férj megvenni. Hm! Ezt a szokást otthon is be kellene vezetni!) Elhagytuk ezt a várost is. Az óceán mentén vezetett az út ismét. Délutánra járt az idő, megálltunk enni. Egész jól fogynak a konzervek. 🙂 Ferivel valamin jól összekaptam. Lementem az óceánpartra, s jól kibőgtem magam.

Fájtak a szavai, akár jogos volt, akár nem. Nem is volt étvágyam. Az edényeket kisúroltam a homokkal és leöblítettem sós vízzel. Rendet raktunk a csomagtérben.

ebéd, pakolás mélázás….Mauritánia

A fiúk egy kicsit lepihentek a kocsiban. Én újra lementem a partra és néztem a hullámokat, hallgattam a verődésüket. Szóltak, hogy indulunk menjek. Attila lejött elém és vigasztalt.  Szótlanul ültünk a kocsiban és néztük a tájat. Bal oldalon az óceán, jobb oldalon a sivatag. Zárás után értünk a határra, így meg kellett várnunk a reggelt. Egy határ közeli benzinkút parkolójában töltöttük az éjszakát. A fiúk megmelegítették vacsorára a konzerveket, én hidegen ettem megint, mert így jobb volt. A bőrömön éreztem a konzerves káposzta szagát, úgy beleette magát a testembe. Teát is főztünk éjszakára.

Pirkadat előtt besoroltunk a sorba a határ előtt. Attila kiszállt csodálatos fotókat készített a felkelő nap fényében a sivatagról és az óceánban fekvő hajóroncsról.

hajóroncs, Nyugat-Szahara

sivatag&óceán, Nyugat-Szahara

sivatagi napfelkelte, Nyugat-Szahara

Iszonyú szemét vett körül bennünket a határnál. Az egész utunk során sokat láttunk, de itt különösen sok volt. A sorompót két szeges deszka helyettesítette. Az határtőr bodegák árván éktelenedtek a határzónában.

határ, Nyugat-Szahara

Élénk mozgás volt a helyiek között. Egy fél flakon vízzel sétáltak a dűnék mögé. Nem értettem, hogy miért mennek inni a dűnék mögé. Egyszer csak leesett, hogy nem inni mennek, hanem a dolgukat végzik. A WC papír nem dívik itt. Erre a vizes öblítést használják. Megérkeztek a határt őrző katonák és halál nyugodtan tesznek-vesznek. Nagy sokára a két léccet félretolták és intettek, hogy begurulhatunk. Gyorsan végeznek, így hamar átgurultunk Nyugat-Szaharába. A fiúk nagyon nyomták az iramot. Felváltva vezettek. Megálltunk Laayoune-ban. Nagyon szép város. A senki földjén is átverődtünk. Most nincs már para bennem, rutinosan megyünk az előttünk lévő kamion után.

senkiföldjén az aknamezőn, Nyugat-Szahara

Délutánra a marokkói határhoz értünk. A spirál füzetes katona egy fa alatt veszi fel az adatainkat. Ezután félre állítottak bennünket és rondán átkutattak. Kutyát is hoztak, drogot kerestek. Szegény kutya a szennyes zsákba is beszagolt, azóta hadi rokkant lett szegény, mert akkor elvesztette az meglévő szaglását, ami volt neki. A katonát nem sajnáltam, megérdemelte, hogy turkált használt cuccainkban. Mikor végeztek az alapos vizsgálat után minket is megmotoztak. Mindent rendben találtak. Most már mehettünk tovább a marokkói részhez. Az a morcos katona volt, aki idefele annyira utált minden magyart. Most jókedvében találtuk. Elhintettük neki, hogy elsők lettünk (annyi igazság volt az egészben, hogy mi voltunk a visszaút első befutói). Megengedte, hogy meglengessük az asztalán lévő szent marokkói zászlót. Attila azt hitte, hogy ajándékba akarja adni. Már épp el akarta venni, mikor a katonánk rájött, hogy félreértették erőteljesen ránk szólt, hogy ez az övé. Jót mosolyogtunk az egészen. Elköszöntünk és igyekeztünk Gibraltárt elérni. Az óceán és a sivatag találkozásánál vezetett az út. A sivatag fehér homokja és az Óceán mélykék vize oly csodálatos volt a szikrázó napsütésben!

marokkói táj

Minimal styll honol, de annál megkapóbb az egész táj. Egy homokbucka árnyékában próbáltunk megebédelni. A szél itt állandó vendég. Míg a fiúk melegítették az ételeiket én a mauritán csodapapírokat próbáltam elégetni, sikertelenül. Nem szerettem volna, ha marokkói kézbe került volna egy ilyen papír, mert az biztos börtön errefele. Így megpróbáltam elásni a homokba. Ahogy elfordultam a szél ki is kaparta a papírokat. Újabb ásás. Találtam jó nagy köveket, s ezeket rágördítettem. A fiúk csodálkozva kérdezték, hogy mi a csodát csinálok. Röhögtek egy jót rajtam. Én elképedtem saját vakmerőségemen. És lett volna, ha a kövek alatt kígyó vagy skorpió lett volna?!

mit rejt a sivatagi homok? Marokkó

Hmm, megúsztam! Haladtunk egyre jobban észak felé. A sivatagot apró tavacskák tarkították. Némelyik tó kiszáradt, csak az ott maradt só miatt fehérlett. Feljebb kezdett zöldülni a táj itt-ott már művelik a földet. Az út mentén gyereklányokat láttunk, akik a hátukon hordták az árut.

Marokkó

marokkói táj, háttérben az Atlasz-hegység

A domboldalakon egyre több liget, és gondozott kert tűnt fel. Casablanka közelében ért bennünket az este. Pár órát aludtunk itt. Kiderült, hogy Tangerből nem, csak Ceutából tudunk átkompolni Európába.

Casablancát éjjeli kivilágításban, átmenőben láthattuk. Siettünk a komphoz. Tangerbe a kikötőbe érve rá kellett jönnünk, hogy itt nem tudunk egyhamar átjutni Európába, át kellett kocsikáznunk Ceutába. Reggel érkeztünk a városba. Az időjárás szép tiszta, napsütéses volt. Hiányzott a levegőből a megszokott homok opálos jelenléte. Az itten férfiak csuklyás ruhájukban olyan középkorba illőek voltak. A nők bebugyolálva voltak öltözve többnyire. Mintha itt találkozott volna a keleti, a déli és a nyugati világ. Olyan bábeli zűrzavar érzése lett itt az embernek. Ahogy gurultunk be a városba nagy tömeg kezdett összeállni a határnál. Jobbra egy domboldalon menekültek százai próbáltak bejutni az Európának számító városba. Álltunk sorban a határon. A marokkói autók iszonyúan megtömve várták sorukat. Minket hamar elintéztek, hamar bejutottunk a városba. Nagyon meglepett a város arculata, hangulata. Monte Carlo hangulatához tudnám hasonlítani a várost.

Ceuta, a Gibraltári szoros afrikai csücskével

Ceuta

Felmentünk a várba,ahol gyönyörű kilátás volt a Gibraltári-szorosra. Egy félreeső helyen ettük meg az ebédünket. A dokkban letettük az autót, és megnéztük a a komp indulási idejét. A jegyet is megvettük. Volt még egy kis időnk, amit városnézésre fordítottuk.

megyünk a kikötőbe, Ceuta

fel a kompra, Ceuta

Lassan vissza kellett menni a kikötőbe. Beálltunk a sorunkba. Begurultunk a komp gyomrába. Felmentünk a fedélzetre, s vártuk az indulást. Ferivel felfedező útra mentünk a hajón, Attila vigyázott a cuccra, s közben ette a megunhatatlan májkrémet.

a komp utastere

a kompon, Attila megéhezett

elszakadunk Afrikától

Afrika és Európa között a fiúk

Afrika és Európa között, én és Attila

távol Afrikától

A hatalmas hajó motorjai beindultak. Kimentem a kabinból, hogy elbúcsúzzak a fekete kontinenstől, amely oly sok új élményt adott ebben a három hétben. Ahogy távolodtunk el, méterről, méterre úgy éreztem, hogy hagyok itt valamit a szívemből, melynek hiánya kezdett fájni. A  fehér hab kavarodott utánunk. A lelkemben is ezt éreztem. Már alig látható Afrika partjai, viszont egyre jobban lehetett kivenni Európa partját. Feri és Attila is kijött, csinálunk pár képet.

ez már Európa partjai

Nagyon hamar átértünk. Lementünk a kocsihoz és gurultunk is ki. Hát itt vagyunk vén kontinens! A cél most már Magyarország. Nagyon nehéz napok várnak majd ránk. Nagyon rossz visszatérni ebbe a felgyorsult, agyon szabályzott világba! Érzem, hogy a testem szép lassan begörcsöl, kezdek feszült lenni. Veszem fel a ritmust amiből kiszakadtam. Most értékelem át azt a nyugalmat, amit az afrikai kontinens adott. A civilizáció kényelmet ad, de elveszi az embertől az  ősi nyugalmat…