7.nap Január 18. Tantan- Dakhla 834km

Egyre jobban közelítünk  Nyugat-Szahara felé. Nagy élmény volt az üres utakon a semmi közepén száguldani. Végre valahára feltűntek a várva várt tevék!

feltűnnek a tevék is, Nyugat-Szahara

Az utak mentén  teveveszély táblák ékeskedtek, ami magyar szememnek kissé szokatlan volt. Észre sem vettük, hogy beértünk Nyugat-Szaharába. “Tan Tan-tól délre már végleg Nyugat-Szaharában vagyunk. A terület 1975-ig spanyol gyarmat volt,majd Mauritánia és Marokkó elkezdett háborúzni, hogy melyiküké legyen. Mivel a mauritánok szegényebbek voltak, ők kevésbé bírták a háború költségeit fizetni. Így Marokkó elfoglalta a teljes területet. 1979-ben az őslakosokat képviselő, Polisario felszabadítási szervezet gerilla háborút indított Marokkó ellen. A háború a mai napig nem zárult le. 1991-ben ENSZ felügyelet alatt tűzszünet lépett életbe. A marokkóiak a terület nyugati felét uralják, míg a keleti oldalon lévő, úgynevezett szabad zónában, a marokkói védelmi fal mögött a Polisario gerillák és a bennszülött szaharavik húzódnak meg. Nyugat Szahara a világon mindenkinek Nyugat Szaharaként ismert kivéve a marokkóiaknak. Náluk az országrész hivatalos neve: Déli Tartomány.” Megállunk egy kicsit homokozni, majd pár km után enni egy homokdűne árnyékában. Teafőzés közben Feri kioktatott a helyes teafőzés tudományáról. (otthon mindennap főzök teát, nem volt baj a minőségével soha.) Vitáztunk egy kicsit erről, de hamar lezártam a témát, nem akartam feszültséget kelteni, így ráhagytam.

homokozunk, Nyugat-Szahara

Hogy itt talán nem fújja annyira szél a homokot, elég naiv feltevés volt. Evés közben csikorog a homok a fogunk között. Egy háromtagú biciklis csapat üdvözöl az útról bennünket. Összepakolunk és robogunk tovább. Nem volt nehéz utolérni a biciklis kalandorokat. Most mi üdvözöltük őket.

mások is keresik a kalandot erre, Nyugat-Szahara

Nyugat-Szahara első benzinkútjához értünk. Jól megtankolunk az olcsó benzinből. Nem vagyunk ám egyedül! A fél futam itt tölti meg tartályait.

első benzinkút Nyugat-Szaharában, mindenki itt tankolja tele magát

Tovább folytatjuk utunkat. Az útról nem szabad letérni: halálfejes táblák jelzik, hogy aknaveszély van. Feri letér egy helyen megmutatta, hogy hogy semmi vész, már nincs itt akna. (Volt kocsi nyom,ez számomra azért nem volt megnyugtató.) Mindenesetre eléggé be voltam sz….va.

gyakran látni erre aknaveszélyre figyelmeztető táblát, Nyugat-Szahara

Az utunk szinte végig az óceán mellett haladt.

az óceánparton ilyen furcsaságot is lehetett látni, Nyugat-Szahara

Európai léptékekhez szokott embernek, furcsa, hogy órákon át kell autózni, míg egyik településről elér az ember a másikra. Lassítunk a kontroll táblánál. Várunk, s kb. 5 perc múlva elindultunk a bodega felé. Ekkor egy katona ordítva stopot ordíbál. A pisztolyát rángatja elő. Ordít, hogy miért nem indultunk el a stop táblától. próbáljuk magyarázni, hogy vártunk, de nem jött ki senki. Megint et kell mennünk a megalázkodás pózba. Semmi nem jó neki! meg is büntet valamennyi kis pénzzel és nagy kegyesen tovább enged. egy darabig jól kielemezzük a történteket. Esteledik. Egy keskeny félszigetre hajtunk. Dakhla előtt 7 km-rel van a kijelölt táborhely, Camping Moussafir. Most vagyunk először együtt a mezőnnyel. Egy köves udvaron kínálnak helyet, ami nem nagyon tetszik nekünk. Nagy a nyüzsgés stb. Tovább kerestük a lehetőségeket és aki keres, az talál! Egy belső udvarra néző szobát béreltünk ki. Volt TV, ágy és (később kaptunk egy pótmatracot is) egy kis asztal. A fontosabb holmikat behordtuk.

szállásunk Dakhlában, Nyugat-Szahara

A fiúk papírokat mentek intézni. Én addig berendezkedtem, melegítettem a konzerveket. A nyitott ajtóban megjelent két berber nő. Olyan halkan és észrevétlenül jöttek, hogy majdnem szívbajt kaptam mikor felpillantottam rájuk. Az egyik kezében egy kis pohárka. Üdvözöltem őket, ők intettek hogy menjek oda és nyújtották felém a poharat, amit hoztak. Elég bizalmatlan kinézete volt annak a valaminek, ami a pohárban volt. A pohár is csupa ragacs volt. Bátorítottak, hogy igyam meg bátran, jó lesz. Nekikezdtem, de majd meghaltam az undortól. Langyos, takonyszerű volt, amit meg kellett innom. Maradt még a pohárban, tudtam, hogy nem szabad otthagynom, mert ha visszautasítottam volna, akkor mélyen megsértettem volna őket. Mikor lehörpintettem azt a szörnyűséget a két nő elégedetten mosolygott. Elköszöntek és hangtalanul visszamentek a saját szobájukba. Fél óráig még remegtem az undortól. Attiláék visszajöttek. Elmeséltem a történteket. Pár falatot tudtam enni, egyszer csak rettentő álmosság tört rám és nagyon hamar elaludtam. Reggel korán frissen ébredtem, mintha nem is tettem meg azt a jó pár ezer kilométert. Arcom kisimulva, energiakészletem fullon volt. Azok a nők tudtak valamit! Valószínű látták, hogy milyen meggyötört vagyok, segíteni akartak rajtam és valamilyen gyógynövény kivonatú teasűrítményt kaptam tőlük. Valószínű viszonozni akarták, hogy a kisfiúkkal kedves voltam, aki este ott ólálkodott körülöttem a teraszon. Adtam neki egy csomag kekszet is, amit örömmel fogadott és eltűnt vele. A szomszéd szobában egy motoros doki lakott. Mondtam neki, ha meghaltam, akkor azt a két nőt vegyék elő.