Nem volt nehéz felkelni. Megreggeliztünk és kimentünk az óceánpartra. A helyieken kívül senki nem volt ott. Kagylót szedtünk, ültünk a januári nyárban és süttettük magunkat a jó meleg napocskával.
Attila az óceánban; Nouakchott, Mauritánia
Hirtelen eszembe jutott az otthoni januári hideg, meg a fiaim. Elszomorodtam. Feri is elég szomorkás hangulatban volt, neki is nagyon hiányzott a kislánya és a Pancsi. Megmártóztunk a vízbe, persze csak óvatosan, mert elég hideg volt a víz és a szél fújt is rendesen. Két óra tájban összeszedtük magunkat és visszahajtottunk a városba.
Nouakchotti élet a belvárosban, Mauritánia
jelzőlámpa Nouakchottban, Mauritánia
Muszáj volt már valami ajándékot felhajtani. Feriék megláttak egy ajándékboltnak nevezett üzletet. Egy közeli parkolóban megálltunk. Mondták, hogy én maradjak itt, ők előbb szétnéznek. A kocsit pedig bezárták. Egy idő után kezdett felforrósodni a kocsi. Az ablakot nem tudtam lehúzni, az ajtót meg kinyitni. Abban bíztam, hogy hamarosan jönni fognak, de nem! Nagyon kevés levegőm volt már, az is forró volt. Próbáltam az ülésekhez majd a padlóra lecsúszni. Egy darabig jó volt, de itt is fogyott vészesen a levegő. Próbáltam dörömbölni, végül már az ablakot kapartam. Láttam kijönni őket, de nem figyeltek rám, nézték a kinti árukat. Elfáradtam, már nem volt erőm, visszaroskadtam az ülésre, igyekeztem jól beosztani azt a kis levegőt, ami volt még. Az utolsó pillanatban odaértek a fiúk. A meglévő erőmmel intettem nekik, hogy gyorsan nyissák ki a kocsit. Szinte kiestem a kocsiból és kapkodtam a levegő után. Mikor sikerült visszatérnem az életbe, jól lecsesztem őket, hogy hogy gondolták ezt a bezárosdit 40 fok melegben. Ők azzal védekeztek, hogy ott van a központi zár gombja azzal tudom csukni, zárni a kocsit. Próbáltam én, de nem működött akkor. Mikor megnyugodtam, visszamentem a fiúkkal a boltba, hogy szétnézzek. Vettünk egy-egy dobot. Rámutattam egy két jó dologra. Az eladó kapkodta is le rendesen. Jó nagy árat mondott értük. Mondtuk, hogy ennyiért nem kell tegye vissza. Mondott kevesebbet is, de az az ár is a plafont érintette. Nem kellett. Attiláról nem lehetett levakarni a csávót. Elkísért egészen a kocsiig, és tuszkolta az áruját Attilának, már az eredeti ár töredékéért is odaadta volna. De indulnunk kellett… (a helyi szokás szerint, ha a férj elviszi a feleségét vásárolni, s amire az asszony rámutat, azt köteles a férj megvenni. Hm! Ezt a szokást otthon is be kellene vezetni!) Elhagytuk ezt a várost is. Az óceán mentén vezetett az út ismét. Délutánra járt az idő, megálltunk enni. Egész jól fogynak a konzervek. 🙂 Ferivel valamin jól összekaptam. Lementem az óceánpartra, s jól kibőgtem magam.
Fájtak a szavai, akár jogos volt, akár nem. Nem is volt étvágyam. Az edényeket kisúroltam a homokkal és leöblítettem sós vízzel. Rendet raktunk a csomagtérben.
ebéd, pakolás mélázás….Mauritánia
A fiúk egy kicsit lepihentek a kocsiban. Én újra lementem a partra és néztem a hullámokat, hallgattam a verődésüket. Szóltak, hogy indulunk menjek. Attila lejött elém és vigasztalt. Szótlanul ültünk a kocsiban és néztük a tájat. Bal oldalon az óceán, jobb oldalon a sivatag. Zárás után értünk a határra, így meg kellett várnunk a reggelt. Egy határ közeli benzinkút parkolójában töltöttük az éjszakát. A fiúk megmelegítették vacsorára a konzerveket, én hidegen ettem megint, mert így jobb volt. A bőrömön éreztem a konzerves káposzta szagát, úgy beleette magát a testembe. Teát is főztünk éjszakára.
