Kora hajnalban keltünk, kijelentkeztünk a hotelból és elindultunk Kiffa felé. Nagyon álmosak voltunk. Furcsa, hogy pár nap pihenőnap után megint sok száz km-t nyomtunk a kocsiba. Elkényelmesedtünk Nouakchottban.
A CB rádiót bekapcsoltuk vártuk a többiek jelentkezését. A város határában vártuk be őket. Innen együtt haladtunk Bamakó felé.
Az út mellett rengeteg lesoványodott állat kóborolt: szamarak, tehenek, kecskék és tevék. Voltak, akik már nem kóboroltak. Tetemük az út szélét szegélyezte. A legkülönbözőbb stádiumban láttuk őket pl. felfúvódva, félig lebomolva, vagy csak a csontvázuk árulkodott állati mivoltukra.
Az út melletti bozótban bizonyos távolságban katonai terepjárók húzódtak meg. Ha integettünk a katonáknak, akkor ők nagy ovációval integettek vissza. Nagyon vigyázni kellett az út mentén álló gyerekekre. Fő szórakozásuk az arra haladó autók megkövezése volt. Feri kitalálta, hogy vadul integessünk nekik, hogy visszaintsenek. Bejött a terv. Integetés közben kihullt a kezükből a kő. 🙂
Gyönyörű vörös homok váltotta fel a világos homokot. Csodálatos homokdűnék között autózhattunk. Egy hatalmas dűnénél megálltunk és homokoztunk benne, mint a kisgyerekek.
Belefeküdtem és élveztem a finom, meleg homokot. A kis pihenő után újra begyújtottuk a kocsik motorjait és suhantunk tovább. Néha feltűntek a nomád sátrak és a jellegzetes vörös kockaházak, jellegzetes kék színű ajtajaikkal. A telekhatárokat faágakkal és gumiabroncsokkal, kövekkel jelölték az itt lakó nomád nép.
Nagyon szép, hatalmas, vörös homoksziklák tárultak a szemünk elé.
A sivatagot oázisok tarkították. Tanulmányaim során pont ilyennek képzeltem őket.
Az idő dél tájban nagyon meleggé vált. A kocsikat leállítottuk pihenni időnként. Ezt főleg a jó öreg Wartburg miatt tettük meg. Környezetvédőkké váltunk. Hogy mit tettünk, az maradjon hatunk titka! Mindenesetre a könnyesre nevettük magunkat. 😉
Folytatjuk a mai etapunkat. Furcsa településeken mentünk át. Mintha otthon egy garázssoron mentünk volna keresztül. A garázs szerű építmények dugig voltak az árukkal.
A szamaras kordékat nem győztük kerülgetni. Kegyetlenül tudták ütni szegény állatot a kordé gazdái.
Kiffa előtt egy frissen épített úton haladtunk. Ágak és kövek helyettesítették az otthon megszokott bójákat.
Kiffába beérve felkerestük az itinerben megadott koordináták alapján kijelölt kempinget. Behajtottunk mindhárom autóval egy udvarra. A kapun egy táblára kissé megkopva rá volt írva, hogy Camp. Az udvar egy vidéki baromfiudvarra hasonlított, mintsem egy kempingre. A srác, aki megjelent, már az árakat szabta ki fejenként. Mikor megkérdeztük, hogy hol a zuhanyzó és a toalett, akkor egy itató féleségre mutatott. Nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Egy biztos volt, hogy itt nem fogunk éjszakázni. Kifordultunk, mentünk a város felé, mikor a másik oldalon megláttunk egy táblát, ami egy kemping hollétét mutatta. Követtük az irányt. A kerítés előtt több bamakós is várakozott. ( velorex, mentő és még sokan mások…) Egy éjszakára vettünk ki szobát itt.
Mielőtt még elfoglaltuk volna a helyes kis szállásunkat, bementünk a városba, hogy vegyünk a vacsoránkhoz bagettet illetve, pitát. Itt, Afrikában ettem a világ legfinomabb pitáját. Kerek, kenyér ízű isteni finom péksütemény volt. A többiek is leadták rendelésüket és mi kigördültünk a városba. A kemping előtt gyerekek gyülekeztek. Attila kidobott pár teniszlabdát nekik. Élet-halálharc folyt érte. A várost nagyon hangulatosnak találtam. Sok árnyékot adó fa volt. Leálltunk egy fa alá és a fiúk bementek a pékségbe. Addig az autónkhoz merészkedett 3-4 leányka. Arcukat, kezüket az ablakhoz szorították és úgy néztek be.
Lehúztam az ablakot. Megpróbáltam ismerkedni velük. A lányok a karomhoz értek, majd a hajamat simogatták, közben vihorásztak. Én is meg akartam érinteni a karjukat, hajukat, de ijedten hátrahúzódtak. Amikor a fiúk visszatértek a kocsihoz, a lányok szétrebbentek és elmentek. Integettem nekik, ők is viszont. Aranyosak voltak! Visszaértünk a táborhelyünkre, kiosztottuk a kért kenyereket. Én berendezkedtem az alváshoz, addig a fiúk begyújtották a gázt és melegíteni kezdtük a megunhatatlan konzerveket, megvacsoráztunk. Nekem hidegen is jó volt, csak a fiúk úrizáltak a meleg vacsora miatt. Az hogy ízlett-e a vacsora, már napok óta nem téma. Ízlelőszervünk teljesen elsatnyult, csak a négy alap ízt érzékeltük. Van mit ennünk és kész, nyafogni otthon ér!
A vitaboxos csapat tanyázott mellettünk lévő boxban. Edit, a csapat hölgy tagja nagyon nagy lelkesedéssel mesélte el addigi kalandjukat. Irigykedve néztem a jól dokumentált laminált, térképeiket, stb. Nagyon alapos volt minden dokumentációjuk. Azt hitem nálam alaposan senki sem készült fel. Sok rekeszes műanyag táska, rendszerezve az iratok benne. Igaz a fish-ünket pár rendőr kiröhögte mondván, hogy ez mini fish. Kb. a egy kártyalap nagyságú fish-re kell gondolni, amin minden fontos adat rajta volt. Editékké A4-es lap volt, amin még a fényképük is rajta volt. Tévét este bekapcsoltuk, de csak háttér zajnak volt jó, mert értelmes műsort nem láttunk . De nem is tévézni jöttünk, nem igaz? Sötétedés előtt a táborban többen átnézték a még a kocsijukat. Attiláék is átvizsgálták a kocsit. Feri a szűrőket zuhannyal átverette, ráfért! Beszélgetünk még egy kicsit és lefeküdtünk. Holnap Mali vár ránk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: