Pirkadat előtt besoroltunk a sorba a határ előtt. Attila kiszállt csodálatos fotókat készített a felkelő nap fényében a sivatagról és az óceánban fekvő hajóroncsról.

Iszonyú szemét vett körül bennünket a határnál. Az egész utunk során sokat láttunk, de itt különösen sok volt. A sorompót két szeges deszka helyettesítette. Az határtőr bodegák árván éktelenedtek a határzónában.

Élénk mozgás volt a helyiek között. Egy fél flakon vízzel sétáltak a dűnék mögé. Nem értettem, hogy miért mennek inni a dűnék mögé. Egyszer csak leesett, hogy nem inni mennek, hanem a dolgukat végzik. A WC papír nem dívik itt. Erre a vizes öblítést használják. Megérkeztek a határt őrző katonák és halál nyugodtan tesznek-vesznek. Nagy sokára a két léccet félretolták és intettek, hogy begurulhatunk. Gyorsan végeznek, így hamar átgurultunk Nyugat-Szaharába. A fiúk nagyon nyomták az iramot. Felváltva vezettek. Megálltunk Laayoune-ban. Nagyon szép város. A senki földjén is átverődtünk. Most nincs már para bennem, rutinosan megyünk az előttünk lévő kamion után.

Délutánra a marokkói határhoz értünk. A spirál füzetes katona egy fa alatt veszi fel az adatainkat. Ezután félre állítottak bennünket és rondán átkutattak. Kutyát is hoztak, drogot kerestek. Szegény kutya a szennyes zsákba is beszagolt, azóta hadi rokkant lett szegény, mert akkor elvesztette az meglévő szaglását, ami volt neki. A katonát nem sajnáltam, megérdemelte, hogy turkált használt cuccainkban. Mikor végeztek az alapos vizsgálat után minket is megmotoztak. Mindent rendben találtak. Most már mehettünk tovább a marokkói részhez. Az a morcos katona volt, aki idefele annyira utált minden magyart. Most jókedvében találtuk. Elhintettük neki, hogy elsők lettünk (annyi igazság volt az egészben, hogy mi voltunk a visszaút első befutói). Megengedte, hogy meglengessük az asztalán lévő szent marokkói zászlót. Attila azt hitte, hogy ajándékba akarja adni. Már épp el akarta venni, mikor a katonánk rájött, hogy félreértették erőteljesen ránk szólt, hogy ez az övé. Jót mosolyogtunk az egészen. Elköszöntünk és igyekeztünk Gibraltárt elérni. Az óceán és a sivatag találkozásánál vezetett az út. A sivatag fehér homokja és az Óceán mélykék vize oly csodálatos volt a szikrázó napsütésben!

Minimal styll honol, de annál megkapóbb az egész táj. Egy homokbucka árnyékában próbáltunk megebédelni. A szél itt állandó vendég. Míg a fiúk melegítették az ételeiket én a mauritán csodapapírokat próbáltam elégetni, sikertelenül. Nem szerettem volna, ha marokkói kézbe került volna egy ilyen papír, mert az biztos börtön errefele. Így megpróbáltam elásni a homokba. Ahogy elfordultam a szél ki is kaparta a papírokat. Újabb ásás. Találtam jó nagy köveket, s ezeket rágördítettem. A fiúk csodálkozva kérdezték, hogy mi a csodát csinálok. Röhögtek egy jót rajtam. Én elképedtem saját vakmerőségemen. És lett volna, ha a kövek alatt kígyó vagy skorpió lett volna?!

Hmm, megúsztam! Haladtunk egyre jobban észak felé. A sivatagot apró tavacskák tarkították. Némelyik tó kiszáradt, csak az ott maradt só miatt fehérlett. Feljebb kezdett zöldülni a táj itt-ott már művelik a földet. Az út mentén gyereklányokat láttunk, akik a hátukon hordták az árut.

A domboldalakon egyre több liget, és gondozott kert tűnt fel. Casablanka közelében ért bennünket az este. Pár órát aludtunk itt. Kiderült, hogy Tangerből nem, csak Ceutából tudunk átkompolni Európába.