Felkeltünk összepakoltunk és kijelentkeztünk a hotelból. A mélygarázsban volt a kocsink, lecuccoltunk. A hotel mellett volt egy hipermarket, ahol vettünk néhány flakon vizet. A nappali Medinát is meg akartuk nézni és a marrakeshi piacot is feltétlenül látni akartuk. (én annyira nem, mert felkészüléseim során olvastam, hogy itt kígyó is található, amelyeket a helyiek az idegenek felé szeretettel nyújtanak, hogy szerencsét kívánjanak – maguknak meg pénzt). Hamar megtaláltuk a piacot. Hatalmas tér tárult elénk. Mivel elég korán értünk ide, viszonylag kevesen voltak (vagy a tér volt óriási). Ez számomra megnyugtató volt, hisz jól áttekinthető volt a piac. Szép nyugisan mentem a fiúk között, mikor előttem kb.10m-rel megláttam egy csoportosulást, melynek középpontjában egy pasi a karján legalább 6 fekete kígyót lógatott. Kb. 2-2.5 méteresek is lehettek azok az undorító dögök.

a marrakeshi piacon, mikor még nem láttam kígyót, Marokkó

Ez betette nálam az ajtót. Bepánikoltam és rohantam vissza a tér bejáratához. Attila és a Feri nem győzött megnyugtatni. Megbeszéltük, hogy ők egyenként bemennek körülnézni, hisz nem hagyhatják itt ezt a világhírű helyet csak úgy, mert én undorodom azoktól a dögöktől. Ezt az élményt nem vehettem el tőlük! Feri ment be előbb, addig Attilával fotózkodtunk a minaret előtt. Feri kis idő múltán visszatért. Elmondása szerint itt minden van, a fogsortól kezdve mobiltelefonokig amit el tudunk képzelni minden fellelhető ezen a helyen. Most Attila ment felfedező útra. Mi addig napoztunk a padon és csináltunk pár képet.

a minaret előtt Marrakeshben, Marokkó

Kisvártatva Attila is visszatért. Az ő elmondása szerint is, a világon minden van itt. Egy helyi árus/mutatványos nagy kedvességgel kezet fogott vele, s abban a pillanatban felé nyújtotta a másik kezét, benne egy összetekeredett kígyóval. Attila nem fél a kígyóktól, de abban a percben pár pillanatra ő is megijedt tőle. Nekem ennyi elég is volt a híres marrakeshi piacból. Más irányból felkerestük a Medinát, ahol már tegnap éjjel is jártunk. Egészen új arcát mutatta, mint éjjel.

Medina nappal, Marrakesh, Marokkó

Alig tudtunk haladni a tömegben a szűk utcácskákban. Az árusok próbálták ránk tukmálni az áruikat. Mivel még tele vagyunk csomagokkal nem nagyon vásárolunk. Valahogy átvergődtünk a népen. Visszasétáltunk a kocsihoz, hogy folytassuk utunkat. Elhagytuk hát Marrakesht is. Keresztül mentünk mindenféle egyhangú településeken. Tan-Tanhoz érve óriási teveszobrok fogadtak a városhoz érve.

teveszobrok a városkapunál; Tan-tan, Marokkó

Apropó városkapuk! Minden nagyobb településre városkapukon keresztül juthatunk be, amíg igen változatosak voltak pl. delfin, strucc, teve, vagy csak egyszerű várkapuhoz hasonlító erődítményszerű kapu. Itt mindig állnak rendőrök vagy katonák, akik igazoltatnak. Jól “elbeszélgettünk” velük, de csak azt tudjuk mondogatni egymásnak, hogy „Ca va? Ca va? vagy merci!” Nyújtottak be nyakukat, mint a zsiráfok valami kis petit cadeau-ért (ajándékért). Voltak nagyon kedvesek, de voltak köztük nagyon, de nagyon morcosak is. Útközben a táj annak rendje s módja szerint kezdett elsivatagosodni. A városok is ritkultak, aztán a nagy semmi sokáig. Az idő már nagyon jó meleg tud lenni erre. Kerestünk valami árnyat adó helyet. Egy liget féleségnél megálltunk enni, inni.

pihenő Marrakesh és Tan Tan között, Marokkó

Felkerekedtünk, mentünk pár métert, mikor Attila megszólalt, hogy hol van a pénzünk. Őrült keresésbe kezdtünk. Meglett, megnyugodtunk és elindultunk újra. Jó pár métert mehettünk mikor megint felcsengett egy kérdés! Hol van a fekete táska? (abban különböző nagyon fontos műszaki dolgokat tartottunk). Megállás, felkészülés egy jól begyakorolt keresési akcióhoz. (ki tudja hányadik volt már eddig!) Nem fogjátok kitalálni hol volt! Az autó tetején!! hihihi… Nem sietünk, olyan pihenőnap formánk van. Tiznitben fogunk ma aludni. Aranyos város ez a Tiznit. Szállást próbáltunk keresni, amire hamarosan rá is akadtunk. Mellettünk egy bazi nagy sárga Hammer parkolt. Bamakós volt ő is. Legénysége igencsak fent hordta az orrát, így baromira nem volt kedvünk barátkozni velük. De a nagy sárga kocsit sokszor, főleg visszafele emlegettük az ellenőrző pontokon. (pontosan az volt a történet, hogy mikor megállítottak, s tartották a markukat ajándékért, mi hátra mutogatva azt mondtuk, hogy  majd jön egy nagy sárga autó, és ő hozza az ajándékot, kérjék nyugodtan tőlük). Így békén hagytak minket és várták a nagy sárga autót. 🙂

Tiznit, Marokkó

A kis  motel nagyon aranyos, otthonos és nagyon franciás volt. Szűk lépcsőfeljárón jutottunk fel az emeletre.

a szállás kívülről; Tiznit, Marokkó

A szobánk is elég lakájos volt. Lepakoltunk, az ágyakat elosztottuk aztán felfrissülés a zuhany alatt. Aludtunk is egy keveset.

a szállás belülről; Tiznit, Marokkó

kilátás a városra; Tiznit, Marokkó

Este gyalog mentünk a Medinába. Attilára iszonyú sör ihatnék tört, így felkutattuk a város összes vendéglátó helyét sörért, de eredménytelenül. Csalódottan mentünk vissza a szállásra.

A reggelinket a motel alatti hangulatos teázóban kaptuk. Bagett mézzel, narancslekvárral és mentateával. Isteni volt! A mai cél eredetileg a Tatooine kunyhók lettek volna. Mentünk is derekasan előre. Annyira szerettem volna látni a csillagok háborúja egyik helyszínét. A táj kezdett kopárrá válni, sivatagosodni. Először a kő- majd homoksivatagban gyönyörködhettünk. Már rég ott kellett volna lennünk, mikor mondom a fiúknak, hogy rég itt kellene lenni a kunyhóknak az itiner szerint. Erre azt mondták a fiúk, hogy mit parázok, ezért jöttem el, stb., stb… Ja, és dobjam el az itinert úgysem aszerint megyünk. Ok, menjünk nyugtattam magam. De magatokat szidjátok, amikor rájöttök, hogy eltévedtünk. A táj kezdett nagyon holdbélivé válni. Kő, kő hátán egy árva lélek rajtunk kívül.

itt még van némi növényzet, de volt ennél sivárabb hely a kősivatagban, de ott nem fotóztam a bénultságtól; Marokkó

A csend nagyon nyomasztó volt, szinte már fájt. A Hold szerintem oázis lehet ehhez képes. A forróság szinte elviselhetetlen volt. A fiúk is kezdték pedzeni, hogy nem jó helyen járunk, mert leálltak. Elővették a GPS-t. Kiderült, hogy egy koordinátával előbb kanyarodtunk le. Na, akkor kinek is volt igaza megint? A semmiből egy pásztor egy szamárral előkeveredett a semmiből és intett, hogy forduljunk vissza. Megtettünk 140km-t feleslegesen. Visszafordultunk. Kiértünk a helyes útra. Nemsokára lekanyarodtunk egy füves, köves területre. Megálltunk egy kőkerítés mellett. A túloldalán egy repülőpályához hasonló hely volt. Szélvédett területünk volt, így a szabadban gond nélkül főztünk egy jó erős kávét. Bekaptunk valami kis élelmet is. Arra is volt időnk, hogy a meg nem száradt pólókat az autó ajtajaira tettük száradni. Közben jöttek-mentek előttünk az úton a bamakós kocsik. Megálltak, mert azt hitték, hogy gondunk van. Megnyugtattuk a őket, hogy épp sziesztázunk, kávézunk. Ők már visszafelé jöttek a Tatooine földről. Lebeszéltek, ha nem vagyunk sznobok, akkor ne menjünk, mert az egész egy nagy rakás sz@r. Jó sokan gyűltünk össze ekkor. Ki-ki megosztotta eddigi élményeit. Jó volt hallgatni mások beszámolóit. Adtunk, kaptunk jó tanácsokat egymásnak, egymástól. Sok-sok kilométeren át összezárva az ember vágyott már más arcokra. Ezek az élménybeszámolók aztán további beszédtémákat szolgáltatott a további magányosan megtett út során. A többség vadkempinget tervezett estére. Mi még nem döntöttünk. Összepakoltunk és felkerekedtünk, mentünk előre. Egy településen vitt keresztül az utunk. Az út két oldalán egy sor ház és kész. A falu elején megpillantottunk egy motel feliratot, s rögtön le is álltunk elé. (még mindig jobb lenne itt aludni, mint kint a semmiben. Ez a hely is elég szakadtnak tűnt). Kiszálltunk, rögtön ott termett a tulaj és a tengeri herkentyűit próbálta ránk tukmálni. Mivel nem volt patyolat tiszta hely, nem akartunk itt enni. Mondtuk neki, hogy mi allergiásak vagyunk ezekre a tengeri halakra, nem ehetünk ilyeneket. Inkább valami szállást keresnénk. Kiderült,hogy az emeleten voltak kiadó szobái az ürgének. Egy üres szoba várt ránk három ágyával. Egy komódszerűség volt még benne és ki is fújt a lakberendezés ezzel. A szobát nemrég festhették ki, mert tömény olajfestékszag állt a szobácska levegőjében. Kinyitottuk az ablakot, hogy némi levegőhöz jussunk. De lentről meg tömény halszag áradt be. Nem tudtuk eldönteni, hogy melyik szag felelne meg jobban  nekünk, a hal- illetve a festékszag. Végül az olajfesték szaga mellett döntöttünk.

kerékcsere, Marokkó

A fiúk lementek kerekeket cserélni. Addig alváshoz kiterítettem a hálózsákokat. Miután Attila és Feri feljött, arra az elhatározásra jutottunk, hogy bezárjuk a szobát és elmegyünk korzózni a falucska egyetlen utcácskájába. Feltűnt itt is, hogy nők nemigen voltak, ha jól összeszámoltam, csak magamat tudtam beleszámolni. A helyiek elég furcsán néztek rám, de ez az ő dolguk. A férfiak a bódészerű épületekben kávéztak/teáztak kényelmesen fújták ki közben a cigi füstjét a semmibe.  A bodegák közül volt teázó/kávézó, halas, húsos és péksüteményes. A hentes boltnak nevezett boltban véres kecske- illetve szamárfejek felakasztott gusztustalan látványa sokkolt bennünket. Mindez szabadon az poros út mellett. A legyekről már nem is beszélek.  Elég későre járt indultunk vissza a szállásunkra.

kilátás a szobából, Marokkó

Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy nincs világítás a éjjeli menedékhelyünkön. A szobában a korábban felhozott táskában találtunk egy fejlámpát. A többiért is le akartunk menni Ferivel, de a kaput bezárta a tulaj. Hírét-hamvát nem találtuk a pasinak! Röhögve mentünk fel a szobába tehetetlenségünkben. Most már a ház foglyai voltunk. Na, akkor zuhanyzok egy jót, gondoltam. Fejlámpával el is indultam a fürdőnek nevezett helyre, de a helyzetfelmérés után visszavontam az elhatározásomat. Piszok, kosz mindenütt! Slag volt a zuhanyzáshoz szükséges szerkezet. Különben is a másik szobában arab férfiak laktak, akik ki-be járkáltak a szobából a “fürdőbe”. Mikor lecsillapodtak, birtokba vettem  az üres mosdót. Elővettem a nedves törlőket, s szépen megtisztálkodtam fejlámpával a fejemen…. A w.c. is megér pár szót! Kosz, bűz és pottyantós! Kell ennél több? Megpróbáltam elaludni, vagy inkább megfulladni? A festékszag valószínűleg elkábíthatott, mert elaludtam. Ébredés után összepakoltunk és indultunk tovább.

Egyre jobban közelítünk  Nyugat-Szahara felé. Nagy élmény volt az üres utakon a semmi közepén száguldani. Végre valahára feltűntek a várva várt tevék!

feltűnnek a tevék is, Nyugat-Szahara

Az utak mentén  teveveszély táblák ékeskedtek, ami magyar szememnek kissé szokatlan volt. Észre sem vettük, hogy beértünk Nyugat-Szaharába. “Tan Tan-tól délre már végleg Nyugat-Szaharában vagyunk. A terület 1975-ig spanyol gyarmat volt,majd Mauritánia és Marokkó elkezdett háborúzni, hogy melyiküké legyen. Mivel a mauritánok szegényebbek voltak, ők kevésbé bírták a háború költségeit fizetni. Így Marokkó elfoglalta a teljes területet. 1979-ben az őslakosokat képviselő, Polisario felszabadítási szervezet gerilla háborút indított Marokkó ellen. A háború a mai napig nem zárult le. 1991-ben ENSZ felügyelet alatt tűzszünet lépett életbe. A marokkóiak a terület nyugati felét uralják, míg a keleti oldalon lévő, úgynevezett szabad zónában, a marokkói védelmi fal mögött a Polisario gerillák és a bennszülött szaharavik húzódnak meg. Nyugat Szahara a világon mindenkinek Nyugat Szaharaként ismert kivéve a marokkóiaknak. Náluk az országrész hivatalos neve: Déli Tartomány.” Megállunk egy kicsit homokozni, majd pár km után enni egy homokdűne árnyékában. Teafőzés közben Feri kioktatott a helyes teafőzés tudományáról. (otthon mindennap főzök teát, nem volt baj a minőségével soha.) Vitáztunk egy kicsit erről, de hamar lezártam a témát, nem akartam feszültséget kelteni, így ráhagytam.

homokozunk, Nyugat-Szahara

Hogy itt talán nem fújja annyira szél a homokot, elég naiv feltevés volt. Evés közben csikorog a homok a fogunk között. Egy háromtagú biciklis csapat üdvözöl az útról bennünket. Összepakolunk és robogunk tovább. Nem volt nehéz utolérni a biciklis kalandorokat. Most mi üdvözöltük őket.

mások is keresik a kalandot erre, Nyugat-Szahara

Nyugat-Szahara első benzinkútjához értünk. Jól megtankolunk az olcsó benzinből. Nem vagyunk ám egyedül! A fél futam itt tölti meg tartályait.

első benzinkút Nyugat-Szaharában, mindenki itt tankolja tele magát

Tovább folytatjuk utunkat. Az útról nem szabad letérni: halálfejes táblák jelzik, hogy aknaveszély van. Feri letér egy helyen megmutatta, hogy hogy semmi vész, már nincs itt akna. (Volt kocsi nyom,ez számomra azért nem volt megnyugtató.) Mindenesetre eléggé be voltam sz….va.

gyakran látni erre aknaveszélyre figyelmeztető táblát, Nyugat-Szahara

Az utunk szinte végig az óceán mellett haladt.

az óceánparton ilyen furcsaságot is lehetett látni, Nyugat-Szahara

Európai léptékekhez szokott embernek, furcsa, hogy órákon át kell autózni, míg egyik településről elér az ember a másikra. Lassítunk a kontroll táblánál. Várunk, s kb. 5 perc múlva elindultunk a bodega felé. Ekkor egy katona ordítva stopot ordíbál. A pisztolyát rángatja elő. Ordít, hogy miért nem indultunk el a stop táblától. próbáljuk magyarázni, hogy vártunk, de nem jött ki senki. Megint et kell mennünk a megalázkodás pózba. Semmi nem jó neki! meg is büntet valamennyi kis pénzzel és nagy kegyesen tovább enged. egy darabig jól kielemezzük a történteket. Esteledik. Egy keskeny félszigetre hajtunk. Dakhla előtt 7 km-rel van a kijelölt táborhely, Camping Moussafir. Most vagyunk először együtt a mezőnnyel. Egy köves udvaron kínálnak helyet, ami nem nagyon tetszik nekünk. Nagy a nyüzsgés stb. Tovább kerestük a lehetőségeket és aki keres, az talál! Egy belső udvarra néző szobát béreltünk ki. Volt TV, ágy és (később kaptunk egy pótmatracot is) egy kis asztal. A fontosabb holmikat behordtuk.

szállásunk Dakhlában, Nyugat-Szahara

A fiúk papírokat mentek intézni. Én addig berendezkedtem, melegítettem a konzerveket. A nyitott ajtóban megjelent két berber nő. Olyan halkan és észrevétlenül jöttek, hogy majdnem szívbajt kaptam mikor felpillantottam rájuk. Az egyik kezében egy kis pohárka. Üdvözöltem őket, ők intettek hogy menjek oda és nyújtották felém a poharat, amit hoztak. Elég bizalmatlan kinézete volt annak a valaminek, ami a pohárban volt. A pohár is csupa ragacs volt. Bátorítottak, hogy igyam meg bátran, jó lesz. Nekikezdtem, de majd meghaltam az undortól. Langyos, takonyszerű volt, amit meg kellett innom. Maradt még a pohárban, tudtam, hogy nem szabad otthagynom, mert ha visszautasítottam volna, akkor mélyen megsértettem volna őket. Mikor lehörpintettem azt a szörnyűséget a két nő elégedetten mosolygott. Elköszöntek és hangtalanul visszamentek a saját szobájukba. Fél óráig még remegtem az undortól. Attiláék visszajöttek. Elmeséltem a történteket. Pár falatot tudtam enni, egyszer csak rettentő álmosság tört rám és nagyon hamar elaludtam. Reggel korán frissen ébredtem, mintha nem is tettem meg azt a jó pár ezer kilométert. Arcom kisimulva, energiakészletem fullon volt. Azok a nők tudtak valamit! Valószínű látták, hogy milyen meggyötört vagyok, segíteni akartak rajtam és valamilyen gyógynövény kivonatú teasűrítményt kaptam tőlük. Valószínű viszonozni akarták, hogy a kisfiúkkal kedves voltam, aki este ott ólálkodott körülöttem a teraszon. Adtam neki egy csomag kekszet is, amit örömmel fogadott és eltűnt vele. A szomszéd szobában egy motoros doki lakott. Mondtam neki, ha meghaltam, akkor azt a két nőt vegyék elő.

Ébredés, pakolás. A kemping zuhanyzói nagyüzemben vannak. Ügyesnek kell lenni, hogy még meleg vízben tusolhassunk. Attila közben elmegy az eligazításra. Lassan készen vagyunk és folytatjuk felfedező utunkat. Ma átlépjük a Ráktérítőt, ami egy városkától- El Agroubtól 8-10kmre van. Sok katonai ellenőrző pont van, gyorsan fogynak a fichek. Ma, ha minden igaz, átlépünk Mauritániába. A határ előtt 80km-rel még teletankolunk. Tervbe vettük a pálinkás üvegek elrejtését is. Az út egyenesen szeli át a sivatagot. Egy előttünk haladó terepjáróról potyognak le a holmik. Próbáljuk megelőzni őket, hogy szóljunk nekik, de annyira nyomják, hogy inkább megállunk összeszedni a holmijukat. Végre utolérjük őket, eléjük vágunk és integettünk vadul. Nem értik, hogy mi az nagy integetősdi. Mutogatjuk az összeszedett holmikat, mikor kezd leesni nekik…. Megállnak, mi is. Mondjuk nekik, hogy potyognak a csomagok, párat összeszedtünk. Hálásan megköszönik és rögtön rehabilitálják a tetőcsomagtartó meghibásodott rögzítését. Mi indulunk tovább, mert még ma át akarunk jutni a határon. Alig mentünk, már előttünk sor. Természetesen a mezőny beérte itt egymást. A pálinkát nem dugtuk el, de nem is állt szándékunkba elásni a homokba, legfeljebb a motorház valamelyik ürege adhat nekik otthon. Lassan begördülünk a határkerítésen belülre. Kiszállunk és az iratokkal célba vesszük a legelső hosszú sort. Ezer fok meleg van, az árnyékot már az ügyesebbek elfoglalták. Végre az ablakos helyen elveszik az útlevelet, mehetünk egy másik irodaszerűségbe, papírleadás és irány a következő hely. Itt kérnek valami zöld kis papírt, amilyen nekünk nincs. Csak fehér van, de abból egyik sem kell nekik. Az egyik katona erősködik, hogy lennie kell egy zöld papírnak, amit a kompkikötőben kaptunk. Ha nem tudjuk felmutatni, akkor sajnos vissza kell mennünk. Nagyon letört a hír bennünket. A katona biztat bennünket, hogy menjünk vissza a kocsihoz és keressük meg. Attila próbálja puhítani a faszit. Én Ferivel visszakullogtam a kocsihoz. A többiek is biztatnak, hogy ne adjuk fel, keressük meg. Igen, nem adhatjük fel ilyen könnyen! Reménytelenek tűnik minden. Egy utolsó kísérletet teszünk- teszek, mert a fiúk nem keresik, teljesen lemondtak a zöld papírról. Én nagyon nem akarom feladni! Elszántan keresgélni kezdtem a kocsiban. Már egyre távolabb kerülök attól a reménytől, hogy megtaláljam. Dühömben még kotorászok itt-ott, nem akarom elhinni, hogy vége. A sírás kerülget. Elkeseredésemben a szemetes zacskót kezdtem el kotorászni, ami az ajtó zsebében volt. Mindet átguberálok, s egyszer csak egy zöld összegyűrt papírocska került a kezemben. A szívem a torkomban ver… csak nem a keresett papír. Izgatottan, remegő kézzel kisimítottam és mit látok! A zöld kicsi papírt. Felkiáltok, hogy megvan! Feri és Attila felriadva a keserű  beletörődöttségből,hitetlenkedve néznek felém. Kipirult arccal emberfeletti örömmel mutatom nekik a papírkát. Boldogan megöleljük egymást és sietünk vissza a rendíthetetlen katonához. Közben a többiek gratulálnak nekünk! Annyira boldog vagyok. Átadjuk a kissé gyűrt, zöld kicsi papírt. Szigorú emberünknek, akinek vonásai egy kicsit megenyhültek, ahogy boldogan adtuk át neki a kért okmányt. Azért egy kicsit megrökönyödött a papír állapotán (nem sok ilyent kaphatott). Végül elégedetten mondta, hogy ugye megmondtam, hogy keressék meg… (Attila fordított, most is  hasznosítani tudta a gimiben tanult francia tudását). Papírok elintézve, már csak az útlevélre kellett várni. Attila kapta meg elsőnek, majd egy kis idő múlva én. A nevemet természetesen nem értettem meg. Nagyon nehezen mondták ki a magyar neveket. Már mindenki megkapta az útlevelét a sor is lassan elfogyott. Feri még mindig nem került sorra. Mi van, itt is szívatják?’ Egy másik faszi, aki most Casablankában él és dolgozik, máskor meg a világot járja, szintén nem kapta meg. Ferinek az útlevele tele volt mindenféle pecséttel (sokfelé járt az elmúlt években). Bizonyára ez nem nagyon tetszett az itteni hatóságnak. Végre mindnyájan kezünkben tarthattuk az úti okmányunkat és mehettünk a mauritán oldalra. De előbb a senki földére kellett lépnünk, amely teljesen alá volt aknásítva.  Kétfelé ágazott az út. Melyik a jó út? Nehéz volt a választás, mert előttünk nem volt senki. Mi a jobb oldali leágazás mellett döntöttünk. 

senkiföldje autóroncsokkal

Sajnos rossz döntés volt. Rögtön az elején belesüllyedtünk a jó puha homokba. Hosszas szentségelés után elővettük az ásókat és a homokvasakat. Én a két kezemmel próbáltam a homokot a kerék alól kikaparni. Gondolom a helyi emberkék erre a pillanatra vártak már órák hosszat. Egy  GUIDE jött és felajánlotta segítségét némi euróért, és segített kiszabadítani bennünket a homok fogságából. A munka végére már ketten voltak. Az öregebb GUIDE a kocsi előtt ment és vezetett bennünket. A fiatal GUIDE bepasszírozta magát a hátsó ülésre mellém. Egyszer az öreg megállt előttünk, kiparancsolta a fiúkat a kocsiból. Beült a volán mögé és elindult velem. Teljesen fura gondolatok vették birtokba az agyamat: lehet, hogy elrabolnak? Láttam magam megkötözve egy ablaktalan vályog viskóban, ahol étlen-szomjan szenvedek. A visszapillantó tükrében lévő arcot képzeltem el, ahogy vigyorogva be-benéz a viskóba. Az öreg a visszapillantó tükörből láthatta rémült képemet, próbált nyugtatni. A madame szót értettem csak az egész halandzsa beszédéből. Nem ment gyorsan a fiúk jól tudtak követni minket. Kétségbeesetten fordultam hátra az enyémek felé.  Az út mentén és beljebb felrobbant roncsok romjai rettentették el az eree haladókat. Végre átértünk épségben a mauritán határhoz. Az öreg kiszállt a kocsiból elköszönt tőlünk, nagy megkönnyebbülésemre. A fiatal GUIDE még próbált minket levágni pénzzel, de nem engedtük magunkat. Szerény fizettséggel kellett beérnie ezúttal. A határ látványa teljesen elbűvölt. A fabódék minden másra emlékeztettek csak éppen nem határőrbódéra. De ez  Afrika, és el kell fogadnunk az itteni állapotokat. Először egy kőházból jött ki egy úr. Kérte, hogy menjenek oda az autó sofőrjei. Ferinek oda kellett menni hozzá a többi bamakóssal együtt.  Bevezényelte őket az épületbe. Feri elmondása szerint, sorba kellett állniuk, s a katona jelentőségteljesen fel-alá járkálva a sorfal előtt azt próbálta felvázolni, hogy itt az ügyintézés elég hosszadalmas, de apró ajándékokkal ez az idő lényegesen lerövidülhet. A sofőrjeink sustorogva, röhögcsélve jöttek vissza. Kíváncsian kérdeztük őket, hogy mi történt. Elmesélték. Gyorsan mindenki beleadta a közösbe a maga kis ajándékát. Mi mézet és egy csomag fénymásolópapírt és pólót adtunk be. Ezzel el volt intézve a dolog. Gurulhattunk tovább a fabódéhoz. Itt Attila intézte el a szokásos procedúrát. És mit gondoltok kivel találkoztunk itt? Hát a Rabatban szerzett francia barátainkkal, a törpéinkkel.

Várakozás közben egy muksi beszállt a kocsinkban és fotózni kezdte a bódét. Itt tilos a katonai és egyéb hivatalos objektumok fényképezése. A kocsi másik oldalán egy katona járkált fel-alá. Én próbáltam fedezni azt a elképesztően pofátlan pasit, nehogy lebukjunk. Cserébe megegyeztem vele, hogy az itt készült képeket átküldi majd nekem. Az itteni ügyintézés kipipálva, mehetünk az útlevélvizsgálathoz. Ide már nekem is be kellett mennem.

határ Mauritániában

Odaadtuk az útlevelet. Attila kész, de a mi vízumunkkal problémáztak a katonák. A mienk Rabatban készült, így eltért a többiektől és ez nem tetszett nekik. Itteni szokás szerint pénzt akartak kicsikarni tőlünk.  Egy rém rendes bamakós srác a segítségünkre sietett. Szerintem a fél futamot ő mentette meg ettől a korrupt társaságtól.  Nagyon jól vágta a franciát, a mi esetünkben el tudta magyarázni nekik, hogy ez egy nagyon is érvényes vízum. Végül kénytelenek voltak elengedni. Mehettünk. Fáradtan a kimerítő határátkeléstől alig vártuk, hogy elérjük a tábort. Nouadhibouban a városon kívül, egy szép tengerparton volt a bamakós kemping.

tábor Nouadhibu-i tengerparton

A magyarokat Mauritániában hihetetlen odafigyeléssel és eddig nem látott biztonsági intézkedésekkel fogadták. Az országba bevezető utat fegyveres egyenruhások és civil ruhás rendőrök figyelték. Az esti szaharai sátortábort közel száz fegyveres katona és rendőr vigyázta.

ezek a derék katonák vigyáztak ránk Nouadhibouban, Mauritánia

“Mi egész éjjel virrasztunk, hogy Önök nyugodtan aludhassanak ma este” –mondta Mohameden Ould Islam a nemzetbiztonsági hivatal egyik képviselője. A táborhelyen megjelent Mohamed Deidy Nouadhibou tartomány kormányzója és Mustapha El Hassen a noudhiboui rendőrség parancsnoka is.

mauritán előkelőségek a táborunkban; Nouadhibou, Mauritánia

Elmondták, hogy a minden tiszteletük és elismerésük a Budapest-Bamako résztvevőinek. “Megköszönjük, hogy bizalmat szavaztak országunknak azzal, hogy ellátogattak hozzánk. Megerősítem, hogy az Önök biztonsága ezen a héten a mi legfontosabb feladatunk” – mondta El Hassen kapitány. A határőrségen pedig elmondták, hogy a “mauritán-magyar barátság nevében egész éjjel nyitva tart a határátkelő, ami egyébként 8-kor bezárna”. Másnap a helyi rendőrség parancsnoka  tájékoztatta az indulókat a legfrissebb biztonsági helyzetről.  A tábor már eléggé telítve volt. Mi a kemping legszélén vertünk fel a táborhelyünket. Egy helyi öreg beduin akart segíteni nekünk.

én és az öreg beduin, Nouadhibou, Mauritánia

Le-lehajolgatott egy-egy hínárdarabkáért, olyan öregesen, afrikásan próbálta rendezni a terepet. Megköszöntük neki a segítséget és mondtuk, hogy megcsináljuk ezt magunk is. Elment. A sátor hamar kész lett (2minut-os szétdobós volt). Berendezkedtünk az alváshoz. Közben vacsorát készítettem, ha nagyképű lennék, akkor azt mondtam volna, hogy főztem. Közben térdig belementem a tengerbe. Volt, aki megfürdött a nem éppen meleg vízben. A vacsora, ami konzerv volt nagyon jól esett. Kezdünk hozzászokni a konzervhez, igaz más nagyon nincs. Éhesek voltunk. Lefekvés előtt a dűnék mögé mentem, hogy elvégezem az egyéb szükségleteimet. Két nagy szál katona a nyomomban volt. Köszöntem nekik és fél órán át cáváztunk (udvariaskodó köszönési forma) majd becsináltam eközben. Nem bírtam tovább, leültem és végeztem a dolgomat. A derék katonák végre elfordultak és magamra hagytak, de azért látótávolságban voltak. Hiába, parancsba adták nekik, hogy védeni kell bennünket. Nagyon biztonságban éreztem magam! Egy kicsit szétnéztünk a táborban, de hamar visszatértünk, hogy eltegyük magunkat másnapra. Kimerítő nap állt mögöttünk. Aludtam volna, ha a katonák nem duruzsoltak volna egész éjszaka a sátrunk közvetlen közelében. Így egy pillanatra sem felejthettem el, hogy mennyire biztonságban vagyunk…

Reggel álmosan és fáradtan ébredtem. Kimentünk a sátorból. Látjuk ám, hogy a víz a sátrunk alá tett ponyvát nyalogatja. A dagály eléggé felnyomta idáig a a vizet. Szerencsére időben keltünk, így nem kellett a szárítással külön foglalkoznunk. A fiúk a sátorral bajlódtak.

sátorbontás; Nouadhibou, Mauritánia.

Én a kocsiból öltözőt varázsoltam, hogy át tudjak öltözni. Se víz, se W.C., semmi nem volt a tengeren és a homokon kívül. Öltöznék át, mikor azok a jó derék katonák széles vigyorral üdvözöltek, újabb félórás cávázasba kezdtek. Nagyon nehezen tudtuk őket lerázni. Attila őrt állt, hogy én nyugodtan öltözhessek.

próbálok öltözőt varázsolni a kocsiból; Nouadhibou, Mauritánia

A reggelit hamar elkészítettük, rendet raktunk a csomagtartóban és az utastérben is. Előre mentünk, hogy a homoksziklánál fényképeket csináljunk.

tábori fotók, Nouadhibou, Mauritánia

parkolunk; Nouadhibou, Mauritánia

A lengyel lakókocsisok mellénk parkoltak. Érdeklődtek, hogy mi merre megyünk, mert jó lenne társulni, mivel nem ajánlották a magányos autózást erre. Elmentem a hetes buszhoz, hogy üdvözölhessem a busz egyik vezetőjét, aki régi ismerősom volt. Gyuszi bácsi nagyon meglepődött, mikor kiderült, hogy ki is vagyok. Megjelentek a fiúk is. Bemutattam neki a páromat és a bátyámat. Beszélgettünk egy jó nagyot, aztán elköszöntünk. Még sok kilométer vár ránk!

látogatás a hetes buszon; Nouadhibou, Mauritánia

Ahogy mentünk a homokbuckák mögül előbukkant nyugat Afrikát átszelő egyetlen vasútvonalán közlekedő vonata. Számos legenda, kaland lengi körül ezt a vonalat.

Nyugat-Afrikát átszelő egyetlen egy vasútvonal, Mauritánia

Elégedett vagyok, hogy sikerült élőben látnom ezt. Ezen a szakaszon rengeteg bamakós jött. Egy idő után meg kellett állnunk tankolni. Nézelődés, kis eszmecsere a többiekkel. Közben köpködjük ki a szánkból a homokot. Bent a kasszánál egy úr sokaknak a fejére helyi turbánt teker. Kár, hogy nekem nem volt megfelelő nagyságú kendőm.

megálltunk tankolni. A háttérben azok az emberek abból az egy kocsiból szálltak ki. Mauritánia

Egy mauritán kocsiból (Merci lehetett) vagy kilencen szálltak ki. Az út túlsó oldalára mentek és elég furcsa pózba vágták magukat. Egy irányba néztek. Imádkozni nem imádkozhatnak, mert nem kelet felé néztek. Nagy nehezen rájöttünk, hogy ők csak a dolgukat végzik….hmmm.

nézelődés, Mauritánia

A szél erősen hordta a homokot. A homokvihar kezd erősödni.

homokvihar, Mauritánia

autózás a homokviharban, Mauritánia

Elég kellemetlen tud lenni a homok és a szél együttesen! Le akartunk térni a mai célhoz Nouamghar-hoz a B2 Beach Partyhoz. Útközben a homokban többen elásták magukat. Többek között a vw passatos csapat is, akikkel Marrakeshben találkoztunk.

homokozás, Mauritánia

Segítettünk nekik a homokozásban, de közben újabb autók akadtak el a homokba. Mindenki egy emberként segített a bajbajutottaknak.

segítség a bajban, Mauritánia

Mikor mindenki kint volt, arra az elhatározásra jutottunk, hogy kihagyjuk a mai tábort és megyünk tovább Nouakchottba. Szeltük a kilométereket. Néha kecskék, szamarak és tevék lassították utunkat, mert a legváratlanabb helyen sétáltak át előttünk az úton. Unalmunkba bekapcsoljuk a CB rádiónkat. Sistereg, néha valaki valamilyen hangon beleszól. Feri magyarul szívatja az illetőt. Végül egy bamakóssal sikerül kontaktot találni. Kérdezték, hogy mi hol vagyunk, merre tartunk. Mondtuk, hogy épp Nouakchottba tartunk. Érdeklődtek, hogy láttunk-e valami érdekeset itt a közelben. Feri faarccal, tök komolyan mesélt arról, hogy volt egy település útközben, ahol megálltunk és megnéztük a városi könyvtárat. A túloldalon: -Tényleg voltatok könyvtárban? A visszafojtott röhögésünket hallva, rájöttek odaát a kemény igazságra. EMBEER! A sivatag közepén hol van könyvtár? Meg is kaptuk: -Ti hülye állatok! Nem tudom, ezek után kire igaz ez az állítás? 🙂 Egy darabig feldobta a hangulatunkat ez a beszélgetés. Talán többször be kellene hallgatni az éterbe…

teve az úton, Mauritánia

Délután beértünk Nouakchottba. Én mentálisan igencsak felkészítettem magamat az afrikai útra, de amit láttam az minden képzeletemet felülmúlt. A város nyomornegyedén haladtunk keresztül. Kis, sárból tapasztott kunyhók vagy faágak között kifeszített rongyok alatt családok százai éltek. Az emberek együtt laktak az állatokkal. A leölt állatok húsa kint lógott a szabadban, melyeket legyek százai leptek el. Iszonyú nagy nyomás nehezedett rám látvány nyomán. Attilát és Ferit is eléggé letörte a látvány, láttam rajtuk. nem ragozom tovább  a helyzetet, mert szavak nincsenek erre.

Nouakchotti életkép,Mauritánia

Ahogy mentünk befelé a városba, kezdett emberibb képet mutatni a város. A nyomás is kezd engedni, kezdünk felszabadultabbak lenni. Már pár mondatot is el tudtunk mormolni. Ahogy megyünk beljebb, kezdünk normális beszélgetésbe elegyedni. A szegénység nyomait a centrumban már csak nyomokban véljük felfedezni.

Nouakchotti életkép,Mauritánia

A város központjában fel-feltűntek normális épületek, sőt voltak szép, luxusházak és hotelek is. Szállás után kutakodtunk. Betértünk egy szállodában. A szám is tátva maradt. Gyönyörű aula, az udvaron a pálmafák alatt gyönyörű medencék és buja növényzet mindenhol. A szobák árai a csillagos eget karcolták. Udvariasan elköszöntünk és gyalog folytattuk az keresgélést, míg meg nem akadt a szemünk egy jóval szerényebb, de normális kis hotelen.

ebben a hotelben szálltunk meg Nouakchottban, Mauritánia

Bementünk, a recepciós nő egy kis idő múlva előkerült, nem túl gyorsan -olyan afrikai mértékkel- elkezd velünk foglalkozni. Egyelőre egy napra vettünk ki szobát. WIFIT is kértünk, természetesen.

a hotel recepciója, Nouakchott, Mauritánia

A fiúk visszamentek a kocsiért a luxus szállodához. Egyedül maradtam. A recepciós pult előtti székre leültem és figyeltem az embereket. Jöttek-mentek. Megnéztek. Mit keres itt egy fehér nő egyedül, ez volt az arcukra írva….. Furcsán éreztem magam, alig vártam, hogy visszajöjjenek a fiúk. Hogy gyorsabban teljen az idő megpróbáltam internetet varázsolni a laptopra. Nem sikerült, s ezt próbáltam megértetni a recepciós nővel. Végre megjöttek Attiláék. Felcuccoltunk a szobába. Elég otthonos (afrikai mértékkel) kis szobát kaptunk fürdőszobával.

a szobánk, Nouakchott, Mauritánia

Még hoztunk fel egy fordulónyi csomagot. Többen felajánlották a helyiek közül, hogy vigyáznak a kocsira. Mondtuk, vagy inkább mutogattuk, hogy nem kell. Nagyon éhesek voltunk így nekikészülődtünk a szokásos konzerves menühöz. Mostanában már nemigen melegítjük a konzervet, így az ízek talán nem olyan intenzívek. Ezután sorra letusoltunk, hisz a homokvihar eléggé beszórt bennünket homokkal. A fülkagylónk tele volt homokkal. A hajam egy tincsét megfogtam úgy is maradt. Tusoláskor nem tudtam eldönteni, hogy mi folyik le több, a víz vagy a homok? Nagymosást is tartottam. A fáradtságtól eldőltem az ágyon. Feri is bedőlt a másik ágyra.

alvás; Nouakchott, Mauritánia

Attila közben intézte a netet. Mikor felkeltünk megpróbáltunk internetezni, kevés eséllyel, mert nem volt jel. Sebaj, feltaláljuk magunkat. Az erkélyünkről meglehetősen jól tudtuk figyelni a helyi életét.

nézelődünk a hotel erkélyén; Nouakchott, Mauritánia

A közlekedés elég kaotikusnak tűnt. A jelzőlámpák színes üveginek nyoma sem volt. Az autók többségének lámpái betörve, hogy merre akarnak kanyarodni, azt csak a jó isten tudhatta. Alattunk az utcán egy kecske rágcsálta az eldobott újságot.

a hotel előtti látkép kecskékkel; Nouakchott, Mauritánia

A helyi tömegközlekedés és elég fura. Levitézlett kisbuszokban rengetegen lógnak. Az ablakai bedeszkázva, vagy még azt sem…. A fizetés valahogy úgy megy, hogy a felszálló előre adja a sofőrnek a pénzt (kézről, kézre jár a pénz, míg eljut a vezetőhöz). Megszokott látvány, hogy a hátsó ajtón is lógnak emberek.

tömegközlekedés Nouakchottban, Mauritánia

Késő este 3-4 éves gyerekek tűntek fel és koldulnak, míg van forgalom az utcán. Az este ismét netezéssel telt el. Nehezen indult, nem jött be jel a szobába. Kimentünk a folyosóra kezünkbe a laptoppal és kerestük a megfelelő térerőt. Nem voltunk egyedül. A folyosó túlsó végén egy angol tv stáb tagjai is ugyanezt csinálták. Megtudtuk, hogy ők egy természetrajzi filmet forgatnak itt. A net még mindig nem jött be. Újabb kísérlet a portán. Valamit csinálhattak, mert a szobában is kaptunk már jelet, igaz nagyon lassú az egész. Először Attila birtokolta a netet, aztán én. Egész éjjel írtam. Fáradtan zuhantam az ágyba. Nem kellett a bárányokat számolnom…

Még egy napra kivettük a szobát. Ma meg akartunk ismerkedni a várossal. Gyalogosan elindultunk, hogy felfedezzük Mauritánia fővárosát.

Nouakchott, Mauritánia

Nouakchott, Mauritánia

Nagyon sok mobilárust láttunk az egész városban. Régi levitézlett készülékek voltak.

Nouakchott, Mauritánia

A földön árulták a rengeteg mobilt, főleg Nokiát. Sok állat volt szabadon, gazdátlanul Nouakchott belvárosi utcáin. A szemetet ették. Hamar kivégeztük a a belvárost. Délre visszamentünk a szálláshelyünkre. Jól elfáradtunk a sok gyaloglástól. Beléptünk a szobába, ahol egy fickó takarított. Egy bögre vízzel mosott fel kb. 30négyzetmétert. A fürdőt is átmaszatolta, törölközőt cserélt és kiment. Megebédeltünk a konzerv arzenálból. Én lefeküdtem aludni. Attila kiment a városba, piacra szétnézni. Ezek szerint ő nem fáradt el. Nyakláncokkal tért vissza. Délután kiautóztunk az óceánpartra.

óceánpart; ; Nouakchott, Mauritánia

Ott táboroztak a többiek,  formás beduin kunyhókra emlékeztető kis házakban.

a többiek ilyen kunyhókban szálltak meg; Nouakchott, Mauritánia

Lementünk a partra. A víz nagyon hideg volt. Én térdig merészkedtem bele, így is jól lehűtött. Attila el is merült a hideg habokban. Vannak, akik a parton hülyültek a kocsijaikkal.

autókázás a parton; Nouakchott, Mauritánia

Láttuk, hogy megérkezett  turisztikai miniszter a hotel főépületébe. Villám Gézával találkozott, és tárgyalták meg a rally biztonsági kérdéseit.

a háttérben vonul a turisztikai miniszter a tárgyalásra; Nouakchott, Mauritánia

Indultunk volna vissza, mikor újból találkoztunk Gyuszi bácsival. Most jegyet “váltottunk” a buszra és szétnéztünk benne. Gyuszi bácsi közben elmesélte eddigi kalandjait.

a hetes buszon; Nouakchott, Mauritánia

Kezdett sötétedni, elköszöntünk a hetes busz legénységétől és (a szépséges királynőkkel nem találkoztunk. Vajon ők hol voltak?)mentünk vissza városba. Lefekvés előtt az erkélyről még búcsúpillantásokat vettünk a városra. Látjuk ám, hogy kb. 50-60 felfegyverzett,  katonai terepjárók masíroznak az utcán. Később megtudtuk, hogy a mi védelmünkre vonultak ki a Maliba vezető útra, így tették biztonságossá a mauritáni szakaszt. Holnap hajnalban indulunk tovább. A wartburgosok és a vw passátosok is csatlakozni fognak hozzánk a város határában. Hármas konvojban fogunk menni Bamakóig. Vacsoráztunk, neteztünk, összepakoltunk és lefeküdtünk. 

Kora hajnalban keltünk, kijelentkeztünk a hotelból és elindultunk Kiffa felé. Nagyon álmosak voltunk. Furcsa, hogy pár nap pihenőnap után megint sok száz km-t nyomtunk a kocsiba. Elkényelmesedtünk Nouakchottban.

a feljövő nap fényében hagytuk magunk mögött Nouakchottot

A CB rádiót bekapcsoltuk vártuk a többiek jelentkezését. A város határában vártuk be őket. Innen együtt haladtunk Bamakó felé.

előttünk a wartburg, most már hármas konvojban megyünk Maliig, Mauritánia

Az út mellett rengeteg lesoványodott állat kóborolt: szamarak, tehenek, kecskék és tevék. Voltak, akik már nem kóboroltak. Tetemük az út szélét szegélyezte. A legkülönbözőbb stádiumban láttuk őket pl. felfúvódva, félig lebomolva, vagy csak a csontvázuk árulkodott állati mivoltukra.

az út mellett sok a lesoványodott, kóbor állat; Mauritánia

sok elhullott állat teteme szegélyezi az utat, Mauritánia

Az út melletti bozótban bizonyos távolságban katonai terepjárók húzódtak meg. Ha integettünk a katonáknak, akkor ők nagy ovációval integettek vissza. Nagyon vigyázni kellett az út mentén álló gyerekekre. Fő szórakozásuk az arra haladó autók megkövezése volt. Feri kitalálta, hogy vadul integessünk nekik, hogy visszaintsenek. Bejött a terv.  Integetés közben kihullt a kezükből a kő.  🙂

ilyen katonai terepjárókkal biztosították a bamakó rally útvonalát Bamakóig, Mauritánia

Gyönyörű vörös homok váltotta fel a világos homokot. Csodálatos homokdűnék között autózhattunk. Egy hatalmas dűnénél megálltunk és homokoztunk benne, mint a kisgyerekek.

homokozás a dűnén, Mauritánia

megmásztunk egy nagy homokdűnét, Mauritánia

Belefeküdtem és élveztem a finom, meleg homokot. A kis pihenő után újra begyújtottuk a kocsik motorjait és suhantunk tovább. Néha feltűntek a nomád sátrak és a jellegzetes vörös kockaházak, jellegzetes kék színű ajtajaikkal. A telekhatárokat faágakkal és gumiabroncsokkal, kövekkel jelölték az itt lakó nomád nép.

ággallyakkal jelölik a telekhatárokat, Mauritánia

Nagyon szép, hatalmas, vörös homoksziklák tárultak a szemünk elé.

feltűntek ilyen hatalmas vörös homoksziklák is, Mauritánia

A sivatagot oázisok tarkították. Tanulmányaim során pont ilyennek képzeltem őket.

oázis a sivatagban, Mauritánia

Az idő dél tájban nagyon meleggé vált. A kocsikat leállítottuk pihenni időnként. Ezt főleg a jó öreg Wartburg miatt tettük meg. Környezetvédőkké váltunk. Hogy mit tettünk, az maradjon hatunk titka! Mindenesetre a könnyesre nevettük magunkat. 😉

a kicsi fánk 😉 Mauritánia

Folytatjuk a mai etapunkat. Furcsa településeken mentünk át. Mintha otthon egy garázssoron mentünk volna keresztül. A garázs szerű építmények dugig voltak az árukkal.

jellegzetes mauritán kisváros főutcája

A szamaras kordékat nem győztük kerülgetni. Kegyetlenül tudták ütni szegény állatot a kordé gazdái. 

nem győztük előzni az ilyen szamaras kordékat, Mauritánia

Kiffa előtt egy frissen épített úton haladtunk. Ágak és kövek helyettesítették az otthon megszokott bójákat.

új út, bójákkal; Mauritánia

Kiffába beérve felkerestük az itinerben megadott koordináták alapján kijelölt kempinget. Behajtottunk mindhárom autóval egy udvarra. A kapun egy táblára kissé megkopva rá volt írva, hogy Camp. Az udvar egy vidéki baromfiudvarra hasonlított, mintsem egy kempingre. A srác, aki megjelent, már az árakat szabta ki fejenként. Mikor megkérdeztük, hogy hol a zuhanyzó és a toalett, akkor egy itató féleségre mutatott. Nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Egy biztos volt, hogy itt nem fogunk éjszakázni. Kifordultunk, mentünk a város felé, mikor a másik oldalon megláttunk egy táblát, ami egy kemping hollétét mutatta. Követtük az irányt. A kerítés előtt több bamakós is várakozott. ( velorex, mentő és még sokan mások…) Egy éjszakára vettünk ki szobát itt.

kiffai kemping, Mauritánia

Mielőtt még elfoglaltuk volna a helyes kis szállásunkat, bementünk a városba, hogy vegyünk a vacsoránkhoz bagettet illetve, pitát. Itt, Afrikában ettem a világ legfinomabb pitáját. Kerek, kenyér ízű isteni finom péksütemény volt. A többiek is leadták rendelésüket és mi kigördültünk a városba. A kemping előtt gyerekek gyülekeztek. Attila kidobott pár teniszlabdát nekik. Élet-halálharc folyt érte. A várost nagyon hangulatosnak találtam. Sok árnyékot adó fa volt. Leálltunk egy fa alá és a fiúk bementek a pékségbe. Addig az autónkhoz merészkedett 3-4 leányka.  Arcukat, kezüket az ablakhoz szorították és úgy néztek be.

kiffai lányok, Mauritánia

Lehúztam az ablakot. Megpróbáltam ismerkedni velük. A lányok a karomhoz értek, majd a hajamat simogatták, közben vihorásztak. Én is meg akartam érinteni a karjukat, hajukat, de ijedten hátrahúzódtak. Amikor a fiúk visszatértek a kocsihoz, a lányok szétrebbentek és elmentek. Integettem nekik, ők is viszont. Aranyosak voltak! Visszaértünk a táborhelyünkre, kiosztottuk a kért kenyereket. Én berendezkedtem az alváshoz, addig a fiúk begyújtották a gázt és melegíteni kezdtük a megunhatatlan konzerveket, megvacsoráztunk. Nekem hidegen is jó volt, csak a fiúk úrizáltak a meleg vacsora miatt. Az hogy ízlett-e a vacsora, már napok óta nem téma. Ízlelőszervünk teljesen elsatnyult, csak a négy alap ízt érzékeltük. Van mit ennünk és kész, nyafogni otthon ér!

Feri főz; Kiffa, Mauritánia

no comment; Kiffa, Mauritánia

A vitaboxos csapat tanyázott mellettünk lévő boxban. Edit, a csapat hölgy tagja nagyon nagy lelkesedéssel mesélte el addigi kalandjukat. Irigykedve néztem a jól dokumentált laminált, térképeiket, stb. Nagyon alapos volt  minden dokumentációjuk. Azt hitem nálam alaposan senki sem készült fel. Sok rekeszes műanyag táska, rendszerezve az iratok benne. Igaz a fish-ünket  pár rendőr kiröhögte mondván, hogy ez mini fish. Kb. a egy kártyalap nagyságú fish-re kell gondolni, amin minden fontos adat rajta volt. Editékké A4-es lap volt, amin még a fényképük is rajta volt. Tévét este bekapcsoltuk, de csak háttér zajnak volt jó, mert értelmes műsort nem láttunk . De nem is tévézni jöttünk, nem igaz? Sötétedés előtt a táborban többen átnézték a még a kocsijukat.  Attiláék is átvizsgálták a kocsit. Feri a szűrőket zuhannyal átverette, ráfért! Beszélgetünk még egy kicsit és lefeküdtünk. Holnap Mali vár ránk!

Korán keltünk, nagy út áll előttünk. Ha minden igaz, ma már Bamakóban leszünk! Gyors bepakolás és indulás. Álmosak vagyunk, nem is igen szólunk egymáshoz. Faljuk a kilométereket, mint az éhes farkasok a zsákmányukat. A sivatag uralmát a szavannás táj veszi át. Nagyon gyorsan melegszik az idő. Nincs dél, de már a negyven fok körül van a hőség. Muszáj volt megállni, főleg a Wartburg motorja miatt. A hűtőjébe vizet kellett pótolni. Erős túlnyomás volt a tartályban még jó pár perc várakozás után is. A feltörő gőz majdnem levitte a wartburgosok fejét. Benzint kannából öntöttünk a kocsik gyomrában. Jó, hogy nem gyulladtunk fel, mert nem messze éget a kis gázfőző. Ráadásul a VW Passátos  csapat valamelyik tagja jól leöntötte magát benzinnel. A teli benzinkannában a benzin forróság miatt kitágult, nyitáskor erős sugárban ömlött ki a benzin. Jó, hogy nem történt komolyabb baj! Feltöltődve indulunk tovább a poros földúton.

szeljük a km-eket, baloldalon egy feldőlt kamion, Mauritánia

Láttam egy tavat, – ami erre nagyon ritka. állatok ittak, fürödtek benne. Felborult kamion tarkította a poros utunkat.

tó bennük állatok, ritka látvány erre; Mauritánia

Lassan belepett bennünket a vörös por. Muszáj lemaradni a többiektől, hogy lássunk is valamit. Még mindig nem tudom megfejteni annak a rejtélynek a titkát, hogy hogyan teremnek emberek a semmiből az út mellé? Egyik pillanatról a másikra, hopp ott állt egy beduin az út mellett. Ezt a jelenséget már többször átéltük itt.

egy beduin a semmiből, Mauritánia

Messze előttünk hatalmas, vörös homoksziklák tűntek fel újból. Most már megálltunk megnézni közelebbről őket.

megállunk pihenni, szamarazni, Mauritánia

Egy szamaras kordé érkezett hozzánk. A wartburgos fiúk megszeretgették a szamarat. Én egy 9-10 éves forma kisfiú játékát csodáltam addig. Egy flakonból fabrikált autót húzott maga mögött. Rendkívül büszkén mutatta meg a játékát. Elgondolkodtam azon, hogy az otthoni gyerekek már a távirányítós autónak sem örülnek igazán, egy ilyen összefabrikált autóval nem is tudnának mit kezdeni…

kisfiú játékkal, Mauritánia

Befejeztük a barátkozást és indultunk tovább. Pár kilométer után ismét megállított bennünket a homosziklák szépsége. Körbementünk, megtapogattuk őket. Attila állati csontokat talált a homokban. A fiúk fedezékbe mentek és pisiltek egy nagyot.

hatalmas szikla, Mauritánia

Lassan indulni kellett tovább. Még nagyon sok szép szikla volt kedves a szemünknek az út további részén. Délután értünk a mauritán-mali határra. A vámosok egy része az épület előtt szundikált, a többiek egy kis ablaktalan sötét épületben üldögéltek, beszélgettek.  A határon lévő hatóságok hivatalai, mint épületek egyébként teljesen leblokkoltak engem. Négy fal, ablak nélküli “irodában” általában 1 db kopott, düledező asztal és 1-2 szék volt az összes bútor. Volt, hogy a székek háttámlája is le volt már törve.  A határátlépés egyébként gyorsan ment. Itt találkoztunk össze az angol barátainkkal, akik Timbuktuba igyekeztek. Nagyon megörültünk egymásnak. Rég nem látott barátként üdvözöltük egymást. (Rabatban a nagykövetség előtt barátkoztunk össze velük).

Mauritan-Mali határ, angol barátaink kocsijával

Ahogy megálltunk egy kupac gyerek vett rögtön körül bennünket és tartották kis markukat ajándékért. Annyira megsajnáltuk őket, hogy kaptak pár apróságot. Ilyenkor nem elégszenek meg, tovább könyörögnek. Muszáj megálljt parancsolnunk, nincs több ajándék!

ajándékért könyörgő gyerekek a Mauritán-Mali határon

ajándéknak örülő gyerekek Mauritán-Mali határon

Ahogy Maliba értünk, feltűnt, hogy az eddigi jellegzetes mauritán kis négyszögletes házikókat felváltották az agyagból épült, kerek alapterületű, kúpos szalmatetős, vályogházikók.

útszéli ház Maliban

A falvak is rendezettebbnek (nem tisztábbnak) tűntek. Itt is láttunk vadon kóborló állatokat bőven.

csontsovány állatok itt is vannak, Mali

Beértünk egy nagyobbacska településre. Természetes sebességlassítók voltak. 

kisváros Maliban

A fiúk egy bankba (vagyis annak látszó helyre) mentek be. Most is sok maszatos arcú gyerek állta körbe a kocsit. Kukucskáltak kíváncsian be. Némelyik még a mocskos ablakot is nyalogatta. Brrr! Kiszálltam és egy kisfiúval megpróbáltam kommunikálni. Egy literes konzervet szorongatott a kezében, benne félig főtt rizzsel. Ezt szemezgette egész nap. Ez volt az egy napi élelme.

kíváncsi szemek, Mali

Megérkeztek a fiúk, s mentünk tovább. Kezdett a Nap lebukni, csodálatos naplementét rajzolva az égboltra. Az ügyeletes sofőrünk kérésemre nem állt meg így kénytelen voltam mozgó kocsiból megörökíteni a csodálatos naplementét. Megyünk és megyünk… Hol egész jó utakon, hol poros csapásokon. A passzátos fiúk megunták a úttalan poros csapást s felhajtottak egy készülőben lévő útra, Igen ám, de egyes szakaszait, faágakkal és kövekkel zárták le. Eleinte kiszálltunk és arrébb raktuk az akadályokat. Ezt megelégedve a padkán vezettek tovább a merész sofőrök. Néha annyira meredek volt a padka, hogy a szememet is becsuktam, annyira féltem, hogy oldalra fordulunk. Így mentünk sok-sok km-t, ráadásul erősen ránk tört a sötétség. A passzátból erősen kezdett kifogyni a benzin. Semmi kedvünk sem volt tolni a járgányt. Sikerült megállni tankolni. Láttunk már egészen különös benzint adó kutakat, de ilyet nem láttunk még. A kútból egy kar segítségével pumpálták fel a benzint a kocsikba.

tankolás Maliban

Tankolás után félreálltunk és bekaptunk pár falatot. Egész éjjel vezettünk. Éjfél körül értünk Bamakó elővárosába. Több kilométeres sor araszolt a város felé. A sort kamionok százai növelték. Óriási fekvőrendőrök nehezítették a haladást. Nem tudott a hármas trió együtt haladni, mert be-beékelődtünk a hatalmas kamionok közé, amik több emeletes magasságig meg voltak rakva. A szemközti sávban is nagy volt a forgalom. Az útszélén kivilágított bodegák voltak, s előttük élénk éjszakai élet folyt, nagy hangzavarral. Nagyon lassan haladt a sor, kénytelenek voltunk előzni, ami életveszélyes volt. A Passzát vezette a hármas fogatunkat itt is. CB-rádión jelzett, hogy mikor is lehet előzni. Nagyon fáradtak és kimerültek voltunkekkor már. Nagyon örültünk, hogy végre elértük végső célunkat. Az éjszakában szállás után kajtattunk. Össze-vissza keringtünk, addig, hogy elvesztettük a wartburgos társainkat a szemünk elől. Újabb körök, hátha egymásra akadunk. Reménytelennek tűnt, így feladtuk a keresést és most már tényleg szállás után néztünk. A centrumból kihajtottunk, s valahol a külvárosban megláttunk egy nagy, neon betűs HOTEL feliratot. Kapuja is volt, így zárható udvart is sejtetett a hely. Bementünk. Egy kínai férfi állt le velünk tárgyalni (ő lehetett a tulaj). A fiúk elmondták, hogy egy éjszakára két szobát kérünk. Kaptunk is szobát. Bementünk szétnéztünk és becuccoltunk. Nagy volt a félhomály, elég rosszul láttunk. Az ajtó feletti piros lámpa nem világította be rendesen a szobát. Vacsorafőzéshez, bocs melegítéséhez pedig végképp nem volt elegendő. A kapcsolót tüzetes keresgélés után sem találtuk meg, viszont rengeteg óvszert találtunk az ágy fejrészénél. Ekkor döbbentünk rá, hogy hol is vagyunk. Piros lámpás házban! Akkor esett le, hogy miért néztek furcsán a szállóban tartózkodók rám, mikor lementem pár cuccért a kocsihoz. Én annak tudtam be, hogy fehér ember ritka látvány erre. Mit gondolhattak mikor megjelentünk? Egy nő négy férfival! Nagy nehezen elfogyasztottuk a nemízlikkaját. Vacsora után a fekhely elosztásán volt a sor. Attila a földön akart aludni, s azt akarta, hogy Feri meg én, az ágyon. Ezen a felvetésen hosszas vita alakult ki. Feri úgy döntött, hogy az autóban tölti az éjszaka hátra levő részét. Nem tudtuk lebeszélni az elhatározásáról, túl fáradtak voltunk ahhoz. Bebújtunk ruhástól, koszosan a hálózsákunkban és elaludtunk. Így telt hát el a bordélyházban töltött éjszakánk!

Felébredtem, immár Bamakóban. Álmaim városa! Lezuhanyoztam a szobából nyíló fürdőbe, aminek ajtaja sem volt. Nagyon reménykedtem, hogy nem kapok el valami fertőzést. Felfrissülve összepakoltam és lementem Ferihez a kocsihoz. Feri feljött a szobába. Teát főztünk és reggeliztünk. Csabáék is felébredtek a folyóson találkoztunk velük. Pár szót váltottunk egymással erről a helyről. Ők még éjszaka lementek a hotel halljába illetve a “bárjába”. Eléggé fagyossá vált a levegő a megjelenésükkor. A beszélgetést is abbahagyta mindenki és az összes szempár rájuk tapadt. Ők rezzenéstelen arccal leültek és sört rendeltek. Lassan oldódott a feszültség bennük is, meg a helyiekben is. Hiába ritka vendég erre a fehér ember. Hát így telt az itt töltött éjszaka. Megbeszéltük, hogy bevágunk a városba és keresünk egy normális szállást, ahol pár napot eltölthetünk. Vegyes érzelmekkel hagytam ott ezt a helyet, nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. Mindenesetre lesz mit mesélnem az unokáimnak! Villám Gézának meg ajánlani fogom ezt a helyet, hogy vegye fel a legközelebbi rally etapjába, a szálláshelyek közé. A fiúknál biztos befutó lesz a hely 🙂  Nekivágtunk a városnak. Iszonyú sok motor lepte el az utakat.

rengeteg a motoros Bamakóban, Mali

Annak ellenére, hogy Mali a világ egyik legszegényebb országa, a főváros elég normálisnak tűnik. A város meglehetősen sok arcát mutatta: volt felhőkarcolónak beillő hatalmas épület, de volt háznak alig nevezhető tákolmány is. Voltak rendezett parkok, de voltak sivár szegénynegyedek is. A város vidám és nyüzsgéssel teli volt. Bamakóban egymást érik a piacok, ahol szinte bármit megkaphat az ember, amire szüksége lehet bárkinek. Nekem egyik nagy csalódást okozott a sok kínai áru, ami a piacon volt, nem kicsit elnyomva az afrikai árukat.

rengeteg a piac Bamakóban, Mali

Átkeltünk a Niger folyón. A folyó partján sok modern épület áll, és fog állni, mert beindult egy-két nagy építkezés. Megyünk tovább az orrunk után. Az út egyik felén kirakodó vásár látványa nyűgöz le, míg az út másik felén kellemes kertvárosi feeling. Meglátunk egy hotelt, bemegyünk, majd elájulok annyira hangulatos. Japán-kert az udvar, bent igazi afrikai hangulat. Sajnos nem volt kiadó szobájuk, csalódottan jöttünk ki innen. Tovább keresgéltünk. Egy újabb hotel akadt az utunkba.

bamakói hotel, amiben megszálltunk

szállodai szobánk Bamakoban, Mali

a fürdőszoba; Bamako, Mali

Bementünk, voltak szabad szobáik. Légkondi, wifi teljesen levett bennünket a lábunkról. Két napra vettünk ki egy szobát. Elfoglaltuk a bamakói szállásunkat. Mindenhová betekintettünk. A folyosóról kiléptünk egy hosszú teraszra. Elénk tárult Bamako mindennapjainak pillanatai.

élet a szálloda előtt, Bamako, Mali

Pihentünk egy kicsit, meg ettünk is. Késztetést éreztünk arra, hogy felfedezzük álmaink városát.

zajlik az élet Bamako utcáin, Mali

Bamako utcáin, Mali

iskolába mennek a gyerekek; Bamako, Mali

halászat a Niger folyón; Bamako, Mali

Bamako utcáin, Mali

Hömpölyögtek az emberek az utcán, az útestet is ellepték, hogy még nehezebbé tegyék a közlekedést. A motorosok előztek, cikáztak ész nélkül ide-oda, oda-ide…. úgy éreztem nincs helye itt az autónak. Valahogy átküzdöttük magunkat ezeken a tömött utakon és Bamakó széles sugárútján találtuk magunkat. Éjjel már jártunk erre, mert ráismerek egy-két jellegzetes építményre.

Bamako, Mali

Délutánra járt az idő. Visszamentünk a szállodához. Gyalogosan vágtunk neki a kenyér beszerző utunknak. Találtunk is egy pékséget egy helyi lakos segítségével. Vettünk pár baguette-t, így az összes pénzüket el is költöttük, ami nálunk volt. Mivel segítőnk pénzt várt a szolgáltatásáért, -mert el is kísért bennünket- nem tudtuk kifizetni, ezért úgy gondolta, hogy letör egy darabot a baguette-ből. Igen, ez Afrika, itt a legapróbb segítséget meg kell fizetni! Felocsúdva a meglepetéstől visszatértünk a hotelbe. Fürdünk, mosunk, főzünk és netezünk őrülten.

vadul netezünk; Bamako, Mali

A fiúk hamar elálmosodtak és bedobták a szunyát. Én kb. fél kettőig szórtam szét szeretteimnek a képeket, híreket. A szemem nem bírta a kiképzést egyre jobban éreztem, hogy el fogok ülve aludni, ha nem fekszem le. Elszántan csinálom mindezt, hisz az éterben küldöm a hírt hogy elértük azt a várost, ahova már oly régen vágytam. Reméltem, hogy a címzettek örülni fognak ennek a hírnek. Jó éjszakát, mindenkit szeretek!

Ráérősen ébredtünk. Tisztálkodás, reggeli, kupaktanácson a mai nap megtervezése volt a reggeli program. Ma városnézés volt a fő célunk. Az  autót leállítottuk a célt képező hotel parkolójába.

A futam autói ide érkeztek be Bamakóba, Mali

Innen gyalog tettük meg a távot, a város átszelésével. Mindezt poros, benzingőzös, rettentő hőségben. Nem vagyunk normálisak! Attilát egy körforgalomnál majdnem elütötte egy tükörsima kerekű 1000 éves verda. Nagy szerencsénk volt, hogy nem történt semmi komolyabb baj. Közben sok fotót készítettünk. Útközben nézelődtünk ajándékok után, de minden piacot kínai ócskaságok sokasága lepett el. A következő feladat a kenyér beszerzése volt. Fáradtan, porosan, kiszikkadva roskadtunk le a hűs szállodai szobába. Aludtunk egy kicsit. Délután visszamentünk a kocsiért. Mi nem akartuk Ferivel még egyszer gyalog megtenni a délelőtti távolságot porban, bűzben és kánikulában. Így taxival mentünk oda. Attila kitartott terve mellett, hogy ő gyalog teszi meg a távot ismét. (őrült!) A taxi nem volt valami kényelmes, mert fognunk kellett az ajtókat erősen, hogy ki ne nyíljanak útközben. Már elég sok bamakós kocsi állt megvételre a parkolóban. Beszélgettünk, nézelődtünk. Attilának rég itt kellett volna már lennie. Telefon összeköttetésünk nem volt, így csak a csodára bízhattuk a megérkezését. Nagy örömömre bevált a csoda! Megérkezett a nagy vándor!!! Hazafelé jó nagy kört tettünk a városba. Holnap reggel indulunk haza. Ma felbontottuk az egyik szponzortól kapott nagy üveg pezsgőt.

ünneplünk I.

ünneplünk 2. Bamako, Mali

Csabáékkal is találkoztunk, beköszöntek hozzánk (hatalmas dinnye volt náluk, nyamm!). Ők is kaptak a nedűből. Mivel mi nem várjuk meg a célba érési ceremóniát, így nekik ígértük az ott leiható bonusz jegyeinket. Lassan összepakoltunk, lefürödtünk. Neteztünk, mert most tényleg úgy néz ki, hogy sokáig nem leszünk megint a világhálón.

Hajnalban keltünk. Én zuhanyoztam egyet, a többiek este tették meg mindezt. Ők az utolsó pillanatig aludtak, ilyen elfoglaltság nem fért be az idejükbe. Erős a gyanúm, hogy hazáig nem lesz semmilyen lehetőség az ilyen luxusra, mint a fürdés. Most tényleg nagyon feszített lesz az út, nem fogunk olyan sokat megállni, főleg szállodázni. Két szép napot töltöttünk itt, s most mennünk kell. Körbepillantottam a szobán, ki a hatalmas ablakon Bamako utcáira. Elégedett voltam, s egyben szomorú is. Lassan becsuktuk azt ajtót. Csabáék ajtaja alatt becsúsztattuk a jegyeket és kijelentkeztünk a hotelból. Már kezdett világosodni. Elhagytuk ezt a nyüzsgő, lüktető és fura várost. Vissza-vissza nézek a kocsi hátsó ablakán.

Utolsó pillantások Bamakora, Mali

Egy beteljesült álmot hagyok itt. Az útszéli benzinkút is álmosan int búcsút nekünk.

Benzinkút Bamako határában, Mali

Hallgatunk nagyokat, de muszáj megbeszélni a napi programot. Először is arra a megállapításra jutottunk, hogy az ajándékot még itt Maliban kellene elajándékozni, ha a kinézett faluba nem sikerült eljutnunk.  Egy Kati nevezetű autópálya terminálhoz érkeztünk.

autópálya terminál Bamako közelében, Mali

Mivel helyi pénzünk nem volt már. A váltás miatt, eléggé drágán vettük igénybe a “sztrádát”. Szebbnél szebb afrikai falvak mellett húztunk el. Egyszer csak megpillantottunk egy 10-15 kunyhóból álló falucskát beljebb az úttól. Lekanyarodtunk egy földes, nagyon poros útra. Egy rózsaszínű téglaépület kicsit kirítt a környezetétől. Később megtudtuk ez az iskola. Attila egy biciklis, fiatal fiútól próbálta  megtudakolni, hogy hol találjuk a falu főnökét. A fiú készségesen bevezetett a faluba, ahol előkerítette az öreget. Attila megpróbálta elmagyarázni, hogy mi járatban vagyunk itt. Nagyon meglepődött mindenki. Kipakoltuk a kocsiból az ajándékokat. A gyerekek feszült figyelemmel nézték mindezt, nem nyúltak semmihez. Röviden elmagyaráztuk, hogy mi micsoda. Közben Feri kompresszorral felfújta a futball labdákat. A fiúk szeme felragyogott. A falu főnökének meg könnybe lázadt a szeme, mikor az első labdát átvette. Közben megmutattam az iskolámról készített füzetet nekik. A kisöreg örömmel fedezett fel engem az egyik csoportképen. Nagyon szorongatta a kis füzetet! Közben befejeződött a pakolás. Egyre többen vettek körül bennünket. Búcsúznánk. A kisöreg nem tudta hogyan hálálja meg a látogatásunkat és az ajándékokat. Mi nem kértünk sokat, csak annyit, hogy egy csoportképet készíthessünk róluk. Mikor megértette a falu előjárója a kívánságunkat, egy pillanat alatt összeterelte a falu apraját-nagyját a fotó kedvéért. Egy fiatal férfi felállt és kisvártatva egy másfél éves körüli kislánnyal tért vissza. Tuszkolta nekem, hogy vigyem el! A szívem a torkomban kalimpált. Hogy tehet ilyet, hogy egy idegennek odaadná a gyerekét, egy jobb élet reményében! Kényszeredetten mosolyogtam miközben bőgtem volna. A kislány ordított, taknya-nyála egybefolyt. Megijedhetett a fehér bőröm miatt, így semmi esélyem sem volt, hogy magamhoz vegyem. Mivel papírja sem volt szegénynek, nem is vihettük volna haza magunkkal. Végeztünk ezzel a ceremóniával és elköszönünk frissen szerzett barátainktól.

Falu Maliban, ahova az ajándékot vittük

a falu lakóival, Mali

az ajándékozás pillanatai, Mali

éhesen, Mali

Beszállunk a kocsiból és ők addig integetnek, míg el nem tűntünk a látókörükből. Hát ez is meg volt! Nem gondoltam volna, hogy ennyire felemelő érzés lesz megajándékozni a világ egyik legszegényebb országának szegényeit, akiknek aranyat ért a számunkra nem, vagy alig értékes tárgy. Haladtunk tovább. Mindhármunk gondolatát az elmúlt órák eseményei foglalták le. Nemigen szóltunk egymáshoz. Néztünk kifelé, gondolatban elbúcsúztunk Malitól. A határt hamarosan elértük. Nem volt forgalom. A katonák egy kunyhóban unatkoztak,diskuráltak valamin. Feri intézte az útleveleket, stb. Addig az egyik katona kiszólt, s megkérdezte, hogy honnan jöttünk. Mikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, rögtön összehoztak bennünket Sárközy nevével. Elmondták, hogy mennyire utálják őt. Attila mondta, hogy ő francia, már régen nem magyar. Erre hevesen bólogattak. Feri közben megérkezett. Az unatkozó társaság lelkesen integetett utánunk. Felváltva váltakozott a a földes és betonos rossz minőségű út. Megálltunk enni. Már kezd nagyon unalmas lenni a konzerv. Nem tudok különbséget tenni a különböző konzerv között, mert mindegyiknél csak a tartósító kegyetlen ízét érzem ki. Pár fotó virágzó fáról, majomkenyérfáról.

virágzó fa, Mali

Az állatok megint kezdenek itt Mauritániában keresztül-kasul kóborolni az úttesten.

tevék az úton, út mellett, Mali

sokszor meg kellett állni az átvonuló állatok miatt, Mali

Éjfél körül érünk Kiffába. Bekanyarodunk a camping elé. Mivel tudjuk, hogy zárva van, a camping elé rakjuk a sátort. A gondnok kijött, hogy nyugodtan menjünk be a kerítésen belülre, nem kell fizetni. Használhatjuk a W.C.-t is. Én Attilával a sátorban, Feri az autóban alszik. Volt már jobb éjszakám is!

Kutyaugatás volt egész éjjel, de az is lehet, hogy csak a szamarak ordítottak. Kénytelenek voltunk hajnalban ébredni. A sátort összehajtogattuk mosdózás, stb és indulás. Az álmos, de rendkívül kedves őrtől elköszöntünk. Megköszöntük a kedvességét és tovább hajtottunk. Szótlanul fogyasszuk a kilométereket.

szeljük a kilométereket, Mali

Világosban feltűntek a tevék, szamarak, akik keresztül-kasul bóklásztak ismét az úton. A dűnék miatt az országút olyan, mint a hullámvasút. Több emeletesre megpakolt kamionokat életveszélyes volt megelőzni. A szavannát ismét a vörös sivatagi homok váltotta fel. Nagyon szép formákat alakított ki a szél. Megálltunk pihenni. Ásványvizes palackba homokot vételeztem, -amiből kifogyott a pálinka- hogy legyen az otthoni ismerőseimnek egy kis afrikai petit cadeau.

szedem az ajándéknak szánt vörös homokot, Mali

Útközben volt idő elgondolkodni a világ dolgairól, s rá kellett jönnöm egy csomó dologra, amit most nem tudok még szavakba önteni, ezeknek még meg kell érni, s akkor utóiratként le fogom írni. Annyit tudtam, hogy ez az visszaút valahogy olyan üresnek tűnt: hiányzik a lelkesedés, az újdonság keresésének öröme, a kíváncsiság. Kezdett nagyon meleg lenni. Megálltunk enni is. (Ezek az evések nagyon fontos napirendi pontok voltak az út során, ezért mindig is megjegyzem itt az írásaim során). Mondanom sem kell egy jókora tevepacsni mellett sikerült megint megállni.

muszáj kiraknom, meghatározó élmény volt állandóan találkozni vele, Afrika

Ahogy eszegettük a konzervet, de lehet, hogy levest is főztünk, megállt mellettünk egy helybeli. Nagyon nézett bennünket, még a bicajáról is leszállt. Megszántuk, s adtunk neki egy zacskós levest, meg száraztésztát. Elmagyaráztuk, hogy mit kell csinálni vele. Nagyon örült az ürge neki és már  ment is tovább. Mi is lassan bepakoltunk és folytattuk a kilométerek számának csökkentését. Esteledett. Az egyik ellenőrző ponton sok a katona volt. Papírjainkat elkérték. Nagy tanakodás volt ezután az őrbódéban. Kisvártatva a katonák előadták kérésüket, hogy vigyük el szeretett főnöküket kb. 100km-re levő településre. A pasin géppuska elől-hátul, itt egy pisztoly, ott egy pisztoly. Így akar ez velünk jönni? Na nem! Elmondtuk, hogy kevés a hely a kocsiban -közben szép lassan jól szétszórtam hátul mindent, kuporogva ültem ott, hogy lássák mennyire nincs helyünk. A másik okot is felvázoltuk, mégpedig azt, hogy időre várnak bennünket már itt és itt. A katonák erősen győzködtek, de nem engedünk! Nagy nehezen továbbengedtek, miután egy papírt az orruk alá nyomtunk, amit Villám Géza csak vészhelyzet esetén ajánlott. Ez meghatotta őket, pedig mi nem nagyon bíztunk a papír mágikus erejében. De lám mégiscsak van csoda! Mauritániában  legalább kétszer kellett bevetni, mert a rend szigorú őrei nem nagyon akartak elengedni az ellenőrző pontokon. Petit  cadeau meg már nem nagyon volt a rózsaszín tollakon kívül. Az bezzeg nem kellett nekik! Így nagyon meg kellett küzdenünk velük a továbbhaladásunk érdekében. Sok látnivaló nem akadt. Érdekességnek számított, hogy a  kocka házak elé kitették a tévét. Azt nézte több család. (Bamakóba menet este nem jártunk ezen a vidéken, talán ezért hatott nekünk ez újdonságnak.) Mauritánia este él. Beértünk Nouakchottba. Kis városnézés kocsival, majd szállás után néztünk, végül úgy döntöttek a fiúk, hogy a kocsiban töltjük az éjszakát, nem messze attól a szállodától, ahol idefele megszálltunk.

Nem volt nehéz felkelni. Megreggeliztünk és kimentünk az óceánpartra. A helyieken kívül senki nem volt ott. Kagylót szedtünk, ültünk a januári nyárban és süttettük magunkat a jó meleg napocskával.

Attila az óceánban; Nouakchott, Mauritánia

Hirtelen eszembe jutott az otthoni januári hideg, meg a fiaim. Elszomorodtam. Feri is elég szomorkás hangulatban volt, neki is nagyon hiányzott a kislánya és a Pancsi. Megmártóztunk a vízbe, persze csak óvatosan, mert elég hideg volt a víz és a szél fújt is rendesen. Két óra tájban összeszedtük magunkat és visszahajtottunk a városba.

Nouakchotti élet a belvárosban, Mauritánia

jelzőlámpa Nouakchottban, Mauritánia

Muszáj volt már valami ajándékot felhajtani. Feriék megláttak egy ajándékboltnak nevezett üzletet. Egy közeli parkolóban megálltunk. Mondták, hogy én maradjak itt, ők előbb szétnéznek. A kocsit pedig bezárták. Egy idő után kezdett felforrósodni a kocsi. Az ablakot nem tudtam lehúzni, az ajtót meg kinyitni. Abban bíztam, hogy hamarosan jönni fognak, de nem! Nagyon kevés levegőm volt már, az is forró volt. Próbáltam az ülésekhez majd a padlóra lecsúszni. Egy darabig jó volt, de itt is fogyott vészesen a levegő. Próbáltam dörömbölni, végül már az ablakot kapartam. Láttam kijönni őket, de nem figyeltek rám, nézték a kinti árukat. Elfáradtam, már nem volt erőm, visszaroskadtam az ülésre, igyekeztem jól beosztani azt a kis levegőt, ami volt még. Az utolsó pillanatban odaértek a fiúk. A meglévő erőmmel intettem nekik, hogy gyorsan nyissák ki a kocsit. Szinte kiestem a kocsiból és kapkodtam a levegő után. Mikor sikerült visszatérnem az életbe, jól lecsesztem őket, hogy hogy gondolták ezt a bezárosdit 40 fok melegben. Ők azzal védekeztek, hogy ott van a központi zár gombja azzal tudom csukni, zárni a kocsit. Próbáltam én, de nem működött akkor. Mikor megnyugodtam, visszamentem a fiúkkal a boltba, hogy szétnézzek. Vettünk egy-egy dobot. Rámutattam egy két jó dologra. Az eladó kapkodta is le rendesen. Jó nagy árat mondott értük. Mondtuk, hogy ennyiért nem kell tegye vissza. Mondott kevesebbet is, de az az ár is a plafont érintette. Nem kellett. Attiláról nem lehetett levakarni a csávót. Elkísért egészen a kocsiig, és tuszkolta az áruját Attilának, már az eredeti ár töredékéért is odaadta volna. De indulnunk kellett… (a helyi szokás szerint, ha a férj elviszi a feleségét vásárolni, s amire az asszony rámutat, azt köteles a férj megvenni. Hm! Ezt a szokást otthon is be kellene vezetni!) Elhagytuk ezt a várost is. Az óceán mentén vezetett az út ismét. Délutánra járt az idő, megálltunk enni. Egész jól fogynak a konzervek. 🙂 Ferivel valamin jól összekaptam. Lementem az óceánpartra, s jól kibőgtem magam.

Fájtak a szavai, akár jogos volt, akár nem. Nem is volt étvágyam. Az edényeket kisúroltam a homokkal és leöblítettem sós vízzel. Rendet raktunk a csomagtérben.

ebéd, pakolás mélázás….Mauritánia

A fiúk egy kicsit lepihentek a kocsiban. Én újra lementem a partra és néztem a hullámokat, hallgattam a verődésüket. Szóltak, hogy indulunk menjek. Attila lejött elém és vigasztalt.  Szótlanul ültünk a kocsiban és néztük a tájat. Bal oldalon az óceán, jobb oldalon a sivatag. Zárás után értünk a határra, így meg kellett várnunk a reggelt. Egy határ közeli benzinkút parkolójában töltöttük az éjszakát. A fiúk megmelegítették vacsorára a konzerveket, én hidegen ettem megint, mert így jobb volt. A bőrömön éreztem a konzerves káposzta szagát, úgy beleette magát a testembe. Teát is főztünk éjszakára.

Pirkadat előtt besoroltunk a sorba a határ előtt. Attila kiszállt csodálatos fotókat készített a felkelő nap fényében a sivatagról és az óceánban fekvő hajóroncsról.

hajóroncs, Nyugat-Szahara

sivatag&óceán, Nyugat-Szahara

sivatagi napfelkelte, Nyugat-Szahara

Iszonyú szemét vett körül bennünket a határnál. Az egész utunk során sokat láttunk, de itt különösen sok volt. A sorompót két szeges deszka helyettesítette. Az határtőr bodegák árván éktelenedtek a határzónában.

határ, Nyugat-Szahara

Élénk mozgás volt a helyiek között. Egy fél flakon vízzel sétáltak a dűnék mögé. Nem értettem, hogy miért mennek inni a dűnék mögé. Egyszer csak leesett, hogy nem inni mennek, hanem a dolgukat végzik. A WC papír nem dívik itt. Erre a vizes öblítést használják. Megérkeztek a határt őrző katonák és halál nyugodtan tesznek-vesznek. Nagy sokára a két léccet félretolták és intettek, hogy begurulhatunk. Gyorsan végeznek, így hamar átgurultunk Nyugat-Szaharába. A fiúk nagyon nyomták az iramot. Felváltva vezettek. Megálltunk Laayoune-ban. Nagyon szép város. A senki földjén is átverődtünk. Most nincs már para bennem, rutinosan megyünk az előttünk lévő kamion után.

senkiföldjén az aknamezőn, Nyugat-Szahara

Délutánra a marokkói határhoz értünk. A spirál füzetes katona egy fa alatt veszi fel az adatainkat. Ezután félre állítottak bennünket és rondán átkutattak. Kutyát is hoztak, drogot kerestek. Szegény kutya a szennyes zsákba is beszagolt, azóta hadi rokkant lett szegény, mert akkor elvesztette az meglévő szaglását, ami volt neki. A katonát nem sajnáltam, megérdemelte, hogy turkált használt cuccainkban. Mikor végeztek az alapos vizsgálat után minket is megmotoztak. Mindent rendben találtak. Most már mehettünk tovább a marokkói részhez. Az a morcos katona volt, aki idefele annyira utált minden magyart. Most jókedvében találtuk. Elhintettük neki, hogy elsők lettünk (annyi igazság volt az egészben, hogy mi voltunk a visszaút első befutói). Megengedte, hogy meglengessük az asztalán lévő szent marokkói zászlót. Attila azt hitte, hogy ajándékba akarja adni. Már épp el akarta venni, mikor a katonánk rájött, hogy félreértették erőteljesen ránk szólt, hogy ez az övé. Jót mosolyogtunk az egészen. Elköszöntünk és igyekeztünk Gibraltárt elérni. Az óceán és a sivatag találkozásánál vezetett az út. A sivatag fehér homokja és az Óceán mélykék vize oly csodálatos volt a szikrázó napsütésben!

marokkói táj

Minimal styll honol, de annál megkapóbb az egész táj. Egy homokbucka árnyékában próbáltunk megebédelni. A szél itt állandó vendég. Míg a fiúk melegítették az ételeiket én a mauritán csodapapírokat próbáltam elégetni, sikertelenül. Nem szerettem volna, ha marokkói kézbe került volna egy ilyen papír, mert az biztos börtön errefele. Így megpróbáltam elásni a homokba. Ahogy elfordultam a szél ki is kaparta a papírokat. Újabb ásás. Találtam jó nagy köveket, s ezeket rágördítettem. A fiúk csodálkozva kérdezték, hogy mi a csodát csinálok. Röhögtek egy jót rajtam. Én elképedtem saját vakmerőségemen. És lett volna, ha a kövek alatt kígyó vagy skorpió lett volna?!

mit rejt a sivatagi homok? Marokkó

Hmm, megúsztam! Haladtunk egyre jobban észak felé. A sivatagot apró tavacskák tarkították. Némelyik tó kiszáradt, csak az ott maradt só miatt fehérlett. Feljebb kezdett zöldülni a táj itt-ott már művelik a földet. Az út mentén gyereklányokat láttunk, akik a hátukon hordták az árut.

Marokkó

marokkói táj, háttérben az Atlasz-hegység

A domboldalakon egyre több liget, és gondozott kert tűnt fel. Casablanka közelében ért bennünket az este. Pár órát aludtunk itt. Kiderült, hogy Tangerből nem, csak Ceutából tudunk átkompolni Európába.

Casablancát éjjeli kivilágításban, átmenőben láthattuk. Siettünk a komphoz. Tangerbe a kikötőbe érve rá kellett jönnünk, hogy itt nem tudunk egyhamar átjutni Európába, át kellett kocsikáznunk Ceutába. Reggel érkeztünk a városba. Az időjárás szép tiszta, napsütéses volt. Hiányzott a levegőből a megszokott homok opálos jelenléte. Az itten férfiak csuklyás ruhájukban olyan középkorba illőek voltak. A nők bebugyolálva voltak öltözve többnyire. Mintha itt találkozott volna a keleti, a déli és a nyugati világ. Olyan bábeli zűrzavar érzése lett itt az embernek. Ahogy gurultunk be a városba nagy tömeg kezdett összeállni a határnál. Jobbra egy domboldalon menekültek százai próbáltak bejutni az Európának számító városba. Álltunk sorban a határon. A marokkói autók iszonyúan megtömve várták sorukat. Minket hamar elintéztek, hamar bejutottunk a városba. Nagyon meglepett a város arculata, hangulata. Monte Carlo hangulatához tudnám hasonlítani a várost.

Ceuta, a Gibraltári szoros afrikai csücskével

Ceuta

Felmentünk a várba,ahol gyönyörű kilátás volt a Gibraltári-szorosra. Egy félreeső helyen ettük meg az ebédünket. A dokkban letettük az autót, és megnéztük a a komp indulási idejét. A jegyet is megvettük. Volt még egy kis időnk, amit városnézésre fordítottuk.

megyünk a kikötőbe, Ceuta

fel a kompra, Ceuta

Lassan vissza kellett menni a kikötőbe. Beálltunk a sorunkba. Begurultunk a komp gyomrába. Felmentünk a fedélzetre, s vártuk az indulást. Ferivel felfedező útra mentünk a hajón, Attila vigyázott a cuccra, s közben ette a megunhatatlan májkrémet.

a komp utastere

a kompon, Attila megéhezett

elszakadunk Afrikától

Afrika és Európa között a fiúk

Afrika és Európa között, én és Attila

távol Afrikától

A hatalmas hajó motorjai beindultak. Kimentem a kabinból, hogy elbúcsúzzak a fekete kontinenstől, amely oly sok új élményt adott ebben a három hétben. Ahogy távolodtunk el, méterről, méterre úgy éreztem, hogy hagyok itt valamit a szívemből, melynek hiánya kezdett fájni. A  fehér hab kavarodott utánunk. A lelkemben is ezt éreztem. Már alig látható Afrika partjai, viszont egyre jobban lehetett kivenni Európa partját. Feri és Attila is kijött, csinálunk pár képet.

ez már Európa partjai

Nagyon hamar átértünk. Lementünk a kocsihoz és gurultunk is ki. Hát itt vagyunk vén kontinens! A cél most már Magyarország. Nagyon nehéz napok várnak majd ránk. Nagyon rossz visszatérni ebbe a felgyorsult, agyon szabályzott világba! Érzem, hogy a testem szép lassan begörcsöl, kezdek feszült lenni. Veszem fel a ritmust amiből kiszakadtam. Most értékelem át azt a nyugalmat, amit az afrikai kontinens adott. A civilizáció kényelmet ad, de elveszi az embertől az  ősi nyugalmat…

Szeltük egyhangúan a kilométereket. Attila Barcelonát meg szerette volna nézni. Feri meg Andorrába akart felmenni. Nagy vita alakult ki. Végül abban állapodtak meg, hogy se Barcelonát, sem Andorrát nem látogatjuk meg. Kezdett nagyon feszült lenni a helyzet. Kisebb nagyobb súrlódások eddig is voltak. Egymás vezetési stílusainak elemzése került terítékre. Borzalmas volt hallgatni. Eleinte próbáltam más irányba terelni a beszélgetést. Végül feladtam és bámultam a narancsültetvényeket. A hegyoldalon hatalmas üvegházakban termelik a primőr gyümölcsöket, zöldségeket. Nagyon elrondították vele a vidéket. Valencia után megálltunk pihenni.

spanyol falu

jellegzetes spanyol templom