Velence környékén kifejezetten ronda idő volt. Borús, esős és hűvös volt. Klagenfurt környékén havazott. Nagyon otthon akartunk lenni már! Nagyon jó érzés volt átlépni a magyar határt. Körmendnél megálltunk tankolni és matricát venni. A parkolóban nagyon megnézték a poros rally autónkat, három, végletekig kimerült utasával együtt.
El-elaludtam útközben. Veszprém határában ébredtem fel. Feri nem állt meg, hanem tovább hajtott Budapest felé. Azt hittem, hogy Zircre megyünk, s ott alszunk. De nem, mentünk Budapest felé. Végre megérkeztünk a ház elé. Kipakoltunk és mentünk fel. Feri makacsul nem akart feljönni. Visszaült a kocsiba és magára zárta az ajtót. Mi felmentünk. A gyerekeknek gyors puszi. Álmosak voltak szegények, nem is nagyon fogták fel, hogy megérkeztünk. Balu kijött a konyhába és váltottunk pár szót. Mikor megtudta, hogy Feri lent van a kocsiban, lement hozzá beszélni, de sikertelen volt minden próbálkozása. Én közben főztem gyorsan meleg teát, termoszba öntöttem, majd gyorsan mélyhűtött pizzát melegítettem fel, hogy levigyem neki. Nagy nehezen, szótlanul elfogadta. Elköszöntem tőle miközben nyeltem a könnyeimet. Hát így végződött a nagy kalandunk. Nem tudtam elaludni. Fejemben kavarogtak az elmúlt hetek történései és a megérkezés megkönnyebbült érzései. Rettentő rendetlenség mindenhol. A konyha mindenütt ragadt. Feszültségemet és álmatlanságomat úgy vezettem le, hogy elkezdtem takarítani. Rendet csináltam és lemostam mindent. Persze halkan, hogy a többiek tudjanak aludni. Mikor már leterített engem is az álmosság, fáradtságtól ágyba zuhantam hajnalban én is. Másnap így is korán keltem. A fejem zsongott, ezernyi gondolat volt a bennem. Mikor ébredeztek a gyerekek, mindent azonnal akartam elmesélni nekik, de nem ment… talán majd innen a blogból megtudnak mindent.
